Vonzó célpont
A pécsi Művészeti Kar várja az új jelentkezőket

Lengyel Péter
Helytelennek tartanám, ha nem az elmúlt egy évről, vagyis dékáni kinevezésének első hónapjairól kérdezném. Milyen volt a zavaros vízen új kapitányként kormányozni a hajót?
Lengyel Péter: Éppen a napokban beszélgettem erről elődömmel, Dr. Lakner Tamással, akinek viccesen azt mondtam, már-már úgy tekintek a korábbi évekre, mint a monarchiabeli békeidőkre. A jelen helyzetet egyszerűen nem vethetjük össze az eddigiekkel, hiszen a járvány nagymértékben felforgatta a Művészeti Kar mindennapjait. Mivel gyakorlatorientált a művészeti oktatás, ezért különösen nagy kihívást jelentett, hogy a képzőművészeti tárgyakat hogyan oktassuk online. Képzelje el azt a helyzetet, hogy a szobrászhallgatók a saját szobájukban dolgoznak… Ugyanakkor ennek köszönhető, hogy a szülők betekintést nyerhettek a diákok feladataiba. Volt is, aki kissé meglepetten állt gyermeke tanulmányai láttán, de arra is volt példa, hogy egy hallgató a családját bevonva alkotott. De nem csupán a sajátos tanítás okozott gondot. Amikor átvettem a kart sok célt meghatároztam a kollégáimmal együtt, de ezekből végül alig néhány kelt életre, hiszen a helyzet lelassította a projektek megvalósítását.
A saját terveire jutott idő? Úgy képzelem, az alkotófolyamatra jó hatással van a csend, a nyugalom, a bezártság.
LP: Elsősorban az oktatói és vezetői feladatokra koncentráltam, ezt teszem most is. Ugyanakkor az alkotói munkámat sem függesztettem fel, arra minden helyzetben találok időt, még ha ez az idő lopott is. Őszre például az elmúlt négy évben készített munkáimból állítottam össze egy komplex kiállítási anyagot. A művek végül csak három napig voltak láthatók, mert utána be kellett zárni a galériát. Ezt igazán nehéz megélni. A rengeteg energiabefektetéssel készült művek most magukban állnak a bezárt kiállítótérben. Mindenesetre bízom benne, hogy nemsokára újra látogatható lesz a Nick Udvarban. Azzal nem tudok azonosulni, hogy online kiállítást nyissak, mert számomra sokkal fontosabbak a látogatók visszajelzései, mint hogy lemondjak róluk.

Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar
Ami a tárlatokat illeti, a Művészeti Kar diákjainak produktumai régóta meghatározzák Pécs művészeti összképét.
LP: A kiállítások megszervezése akkreditációs követelmény az adott vizuális szak teljesítéséhez, persze e nélkül is láthatnánk a hallgatók produktumait, hiszen részükről is óriási igény mutatkozik a prezentálásra, amelyre legtöbb esetben a pécsi Széchenyi téren található Nádor Galériában kerül sor. Ebben áll a tény, miszerint a kar folyamatosan hat a város művészeti életére. Ez a diákokat is motiválja, a lokációnak is fontos és a helyi emberek számára is esztétikai élményt nyújt. Bár a munkák jelentős része a belvárosban sétálva talál rá a közönségre, maga a kampuszunkat befogadó a Zsolnay negyed is kínál kiállítási lehetőségeket. A Pécs 2010 Európai Kulturális Főváros program keretén belül megújuló Zsolnay Kulturális Negyed európai szintű infrastruktúrát kínált karunknak. Ebből a különleges környezetből kilépve alkotnak a hallgatóink és viszik el műveiket a belvárosi kiállítótermekbe vagy éppen Eszékre, Temesvárra, Kolozsvárra, Pozsonyba, tehát külföldi partnerintézményeink valamelyikébe.
Maradjunk még a hallgatók sikereinél. Azt, hogy mennyi szakmai díjat kapnak évről évre, nehéz számon tartani…
LP: Kell, hogy az ember mint alkotó és mint diák visszajelzéseket kapjon! A külső és belső pályázatok során hallgatóink munkáit olyan szervezetek, bizottságok bírálják, amelyek mindentől függetlenül, az alkotásra és a hallgató kiemelkedő teljesítményére koncentrálva hoznak döntéseket. Az eredményekről árulkodnak az elnyert elismeréseink. Karunk igyekszik támogatni pályakezdőit. Ugyanakkor a legrangosabb ösztöndíj államilag támogatott, ez a Derkovits Gyula Képzőművészeti Ösztöndíj, ahol évről évre 150–200 pályázó közül választják ki a legjobb huszonötöt. Az elmúlt időszakban szép számmal lettek a díjazottak között pécsi fiatal művészek, ami számunkra fontos visszajelzés.
Amennyiben a kar képzőművészeti ágát vesszük, melyek a legnépszerűbb szakok?
LP: Amelyek piacorientáltak és a fiatalok érdeklődési körébe tartoznak. Ebből kifolyólag az alkalmazott területeken – mint a média és grafikaművészet – többszörös a túljelentkezés. A klasszikus szakokat tekintve a festészet szintén nagyon kedvelt, míg a plasztikai ágazaton némi visszaesés tapasztalható. Ennek oka, hogy a média térhódításával, az anyag- és eszközhasználat kiteljesedésével a művészeti gondolkodás átalakult az elmúlt években, évtizedekben. Egyre inkább elfogadott és elterjedt, hogy klasszikus festő- és szobrászművész diplomával képzőművésznek definiálják magukat ma a művészek, függetlenül attól, hogy milyen területen alkotnak.

Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar
Miért?
LP: Ennyire kitágult a gondolkodás és az eszköztár ezen a területen. Ebből fakadóan a klasszikus szakok tartalmát újra kell gondolnunk, és a felmerülő igényekhez igazítani azokat.
Milyen friss változásokkal lehet számolni a Művészeti Kar esetében?
LP: Most nyújtottuk be a Művészetterápia szak MA-képzés létesítési kérelmét az Orvostudományi Karral közösen. A következő tanévben (2021/2022 ősz) az Intermédia-művész osztatlan szakot is elindítja a Művészeti Kar, illetve a Tárgyalkotás alapszakon belül a divat- és textiltervező specializációt. Utóbbi két képzési tárgyról elmondható, hogy Magyarországon egyedül Budapesten voltak eddig elérhetők, hamarosan azonban a Pécsi Tudományegyetemen is nyitottá válnak. Fontos célkitűzésünk, hogy Pécs mint művészeti oktatást kínáló egyetemváros elődleges alternatívaként éljen a pályaválasztás előtt álló diákok előtt. A Zsolnay Kulturális Negyed, ahol az intézmény található, európai mércével is kiváló struktúrát kínál, és lehetőséget biztosít, hogy a hallgatók magas színvonalon végezzék itt a munkájukat, ezzel is megalapozva végzettjeink alkotói felkészültségét, mely elengedhetetlen a művészi pályán való megmaradáshoz, illetve egy életpálya kiteljesedéséhez.