Helló Margit! fesztivál // Programok a Szerkesztőségben
2025. május 15–18.
A II. kerületi önkormányzat május 15–18. között rendezi meg a Helló Margit! összművészeti fesztivált, amely a Margit-negyed kulturális sokszínűségét mutatja be. A négynapos eseménysorozaton galériák, kiállítóterek, színházak mutatkoznak be, lesznek könnyű- és komolyzenei koncertek, designerséta, helytörténeti séták, és az érdeklődők nyitott házakat is bejárhatnak, valamint premier előtti filmbemutatón vehetnek részt, több helyszínen irodalmi események, a Fény utcai piacon pedig Makers’ Market is lesz. II. kerületben 2025 a Nők éve, ezért is mutatják meg még hangsúlyosabban a női történeteket, a negyed női vállalkozónőit, és a Női Váltó Fesztiválnak is a Margit-negyed ad otthont.

Május 15. csütörtök, 19:00
Az Ehun van, ni! rendhagyó tárlatvezetésén megismerhetjük a három kiállító művészember, Erményi Mátyás, Bakó Tamás és Stark Attila sajátos tevékenységi körét. A lazán guruló szmötyialakzatokban azonosítjuk a starki funkot, az Erményi-féle, szorgalmi feladatként a vászonra rótt mintázatokban elcsípjük a családállítás lehetőségét, végezetül Bakó Tamás savanyúságként odakanalazott, ámde édességszínű homályából előkaparjuk Leonardo di Caprio időskori alteregóját. A tárlatvezetés verbális alapozását Tayler Patrick, a kiállítás kurátora adja, az alkoholost pedig a Hungária Pezsgő.
Május 16. péntek, 20:00
TELEHOLD akusztikus koncert
Lírai, érzékeny sorok, szép, de sokszor feszültségkeltő zene és jól időzített lezáró feloldás… Ezúttal a zenekar akusztikus formációja lép fel: az Éjszakai című, első nagylemezükről hoznak dalokat akusztikus formában, de lesznek feldolgozások és sosem játszott ötlettöredékek is. A zenekar 2024-ben elnyerte a Carson Coma által a fiatal tehetségek első nagylemezének kiadására kiírt pályázatot.
Belépő (a helyszínen): 1500 forint
Belépő (a helyszínen): 1500 forint
Május 17. szombat, 11.00–13.00
Mozgás workshop Illés Adrival
Gyere el tánc- és mozgásfelfedező foglalkozásunkra, amely térbe helyezett mozgásélmény ízületeink határainak felfedezésével, izgalmas-játékos koncepciókkal. Táncunk a mozgáskoordináció mellett segíti az érzelmi kibontakozást saját mozgásvilágunknak és lehetőségeinek a megtalálásával. Nem csak táncosoknak!
Illés Adri 17 éve foglalkozik kortárs és szabadtáncokkal és főleg modern street-dance stílusokkal. Szereti vegyíteni a különböző világokat a mozgáson belül és megmutatni, hogy a tánc mindenkinek való. Az esemény regisztrációhoz kötött.
Belépő: 4000 Ft
Illés Adri 17 éve foglalkozik kortárs és szabadtáncokkal és főleg modern street-dance stílusokkal. Szereti vegyíteni a különböző világokat a mozgáson belül és megmutatni, hogy a tánc mindenkinek való. Az esemény regisztrációhoz kötött.
Belépő: 4000 Ft
Kedvcsináló videó.
Május 18. vasárnap, 14:00-17:00
Upcycled ékszer- és kiegészítő workshop
Hozd létre a tavasz legizgalmasabb kiegészítőjét újrahasznosított molinóból Tóth Blanka és László Csenge textiltervezők segítségével! Izgalmas anyagok közül válogathatsz majd, amelyeket az értéknövelő újrahasznosítás jegyében különleges dizájnprintekkel láttunk el. Limitált mennyiségű, mintás molinóból alkothatod meg saját Lalone vagy Deselekt darabodat, az pedig már csak rajtad múlik, hogy az elvadult maximalizmus vagy az időtálló letisztultság mellett teszed le a voksod. A workshop teljesen ideális kezdők számára: többféle szabásminta és forma közül választhatsz majd, tervezőink pedig segítenek valóra váltani az elképzeléseidet. Kizárólag a lelkesedésedet kell magaddal hoznod ahhoz, hogy olyan egyedi ékszerek és kiegészítők születhessenek, amelyek garantáltan nem jönnek szembe veled az utcán!
Részvételi díj, mely magában foglalja az anyagköltséget és a hazavihető terméket: 5000 Ft
Az eseményre itt lehet regisztrálni.
Az eseményre itt lehet regisztrálni.
László Csenge 2024-ben szerzett diplomát és szakmai ajánlólevelet a MOME Textil BA szakán, Minta- és Ruhatervezés specializáción. Jelenleg a MOME Divat- és Textiltervezés mesterszakos hallgatója, miközben a Su Studio rezidenseként első kapszulakollekciójának bemutatására készül. Tóth Blanka 2023-ban végzett a MOME Textil BA szakán, Öltözékkiegészítő és Szövöttanyag-tervezés specializáción. A Deselekt budapesti márka (2020) egyik alapítója, a Szerkesztőség asszisztense és a Kisképző Textil szak óraadó tanára.