Ebéd, eperfa, üres fürdőmedence
50 éves a Csongrádi Alkotóház és Művésztelep

Képiró Ágnes

[1] Tóth Attila – Ujszászi Róbert: Képzőművészet Csongrádon. Csongrád, 2015, 56.

[2] Nagy Gábor szóbeli közlése, Csongrád, 2025. április 27.

[3] Tóth – Ujszászi, 2015, 51.

A csongrádi művésztelep 1975-ben alakult a város szélén fekvő, kihasználatlan Czájlik-villa épületében és festői parkjában, a Tisza árterében. A művészeti alkotómunkára kiválóan alkalmas, a település zajától távoli, meghitt hangulatú helyszínen az alkotótelep-szervezés gondolata Aranyi Sándor festőművészé volt, aki 1975-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Felvetését kedvezően fogadta a város akkori vezetése, így hallgatótársaival – Nagy Gáborral, Szikora Tamással, Dienes Gáborral – és a tőlük kicsit idősebb Klimó Károllyal megszervezték az első művésztelepet, melyhez a következő években olyan meghatározó képzőművészek csatlakoztak, mint Aknay János, Bukta Imre, Tölg-Molnár Zoltán vagy Vojnich Erzsébet.

A kolónia alapító tagsága már az induláskor is a nyitottság szemléletét közvetítette mind a település lakosai, épített és természeti értékei irányába, mind a műfaji diverzitást illetően, ugyanis különböző műfajok képviselőiből állt össze az alaptagság: akadt köztük reklámgrafikus, ötvös, szobrász, festő és képgrafikus is. Vidékre menekülve megőrizték függetlenségüket, szakmailag önállóak voltak, és a művészcsoport ügyeiben teljes önrendelkezéssel bírtak.[1] A kíváncsiság hozta össze őket, s az a kihívás, hogy a különféle műfajok képviselői hogyan tudnak egy közösségen belül sokszínűen és a műfaji határterületek mentén együttműködni.[2] A művészeti ágak és technikák közötti átjárhatóság jegyében tervezték meg az Alkotóház területére az 1986-ban megépített műteremházat, melyben kialakításra kerültek különféle művészeti tevékenységekre alkalmas műtermek és műhelyek, így kerültek egymás közvetlen szomszédságába tágas és jól megvilágított festő-, szobrász- és grafikusműtermek, valamint a kor igényeinek megfelelő fotószoba és barkácsműhely.[3] Valamivel később alakították ki a kolónia máig egyik legfontosabb létesítményét, a bronzöntő műhelyt.

A művésztelepen a szobrász műteremmel szembeni eperfa a legtöbbet megörökített motívum, mely egyszerre letéteményese a kintnek és bentnek, és tanúja beavatási történeteknek. A művésztelep ártéri helyszínének különleges, festői atmoszférája és természetközelisége egy sajátos átjárhatóságot teremt: ugyanis Csongrádon félig nyitottak a műtermek, védett helyen lehet dolgozni – félig kint, a természetben, vagy megfordítva a gondolatot, „a természet jön be a belső térbe”, mely kiváló lehetőséget ad a természetközeli alkotómunkára.[4] Kicsit kintebb merészkedve pedig közvetlen közelségben alkothatnak a művészek a természettel anélkül, hogy elhagynák a telep helyszínét. Maga a hely nemcsak épített és természeti adottságai révén vonzó, hanem a meghitt nyugalom által, melyet a városszéli tanyavilág áraszt, és a családias, vendégszerető, befogadó légköre révén is. Mindez támogatja azt a szabad művészeti felfogást, melynek szellemében fél évszázada megalakult a művésztelep, nem titkoltan azzal a céllal is, hogy új kapukat nyisson a tájértelmezéseknek és a látvány alapján születő alkotásoknak.

Csongrád számos művészpályára lépő fiatal találkozóhelye és egyben a generációs párbeszéd helyszíne, ugyanis korai időszaka óta a Képzőművészeti Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem Rajz-művészettörténet Tanszékének hallgatói töltik ott szakmai gyakorlatukat. A képzős telepek része a számos, az elődöktől átörökített rituálé, így a hajnali csoportos eperfára mászás is. A két említett felsőoktatási intézmény hallgatóin túl visszajáró diákok a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium tanulói, de időnként külföldi főiskolák és egyetemek is Csongrádra szervezik nyári gyakorlataikat, ugyanis a kolónia a 90-es évek óta aktív és egyre bővülő nemzetközi kapcsolatokat ápol, valamennyi saját szervezésű alkotótelepén meghatározó a külföldi művészek részvétele. A telep első, saját szervezésű, azóta is folyamatosan megrendezésre kerülő művésztelepe a Nemzetközi Plein Air Művésztelep volt 1991-ben, majd a 90-es években további, egy-egy eljárás vagy műfaj alapján szervezett szimpóziumok valósultak meg: 1999-ben a máig is működő Nemzetközi Bronzszimpózium és az egy alkalommal megrendezett I. Nemzetközi „Tisza” Akvarell Szimpózium. Nagy sikerű, de sajnos csak pár évig tartó szimpóziumok voltak a betonszimpóziumok és a kovácstalálkozók, valamint Csongrádról indult 2010-ben a Wood Fesztivál. A 2010-es évek második felétől újabb saját szervezésű programokkal bővült az Alkotóház kínálata, így 2017-től a kísérleti, progresszív jellegű Project833 workshoppal, 2024-től pedig nemzetközi grafikai és alumíniumszimpóziumokkal.

Többek első emléke a telepről a medencéhez kötődik, mely ma üresen áll, de évtizedekkel ezelőtt a nyári napközis táborok legkedveltebb helyszíne volt. Azoké a táborozó gyerekeké is, akikkel a kolónia történetének első éveiben közös használatú volt a helyszín. Ma fürdőzési funkcióját elveszítve kültéri alkotóhelyként, „nyitott műteremként” működik, sőt az egyik legújabb kezdeményezésű szimpózium zárókiállításának is rendhagyó helyszíne lett 2025 májusában, ugyanis az I. Nemzetközi Alumínium Szimpóziumon készült alkotásokat egynapos kiállítás formájában az Alkotóház parkjában, születésük helyszínén tárták a nyilvánosság elé. A telep medencéje volt a megnyitó központi része, amely nemcsak jó rálátást biztosított az ott elhelyezett alkotásokra, hanem a szabadban jól érvényesült az alkalmazott matéria, az alumínium. Nemcsak az üres fürdőmedence, hanem a korábban kihasználatlan lehetőségek is funkcióra leltek az utóbbi években: 2024 tavaszán debütált az I. Nemzetközi Grafikai Szimpózium, melynek ötletét a hely felszereltsége adta, ugyanis az Alkotóházban minden adott a sokszorosított grafikai eljárások kivitelezéséhez, de saját szervezésű szimpózium még nem szerveződött korábban. Szintén az utóbbi években nyert értelmet a fotóműhely, melyet ugyan már a műteremház 1986-os felépítésekor kialakítottak, de csak 2017-től, a Project833 workshopjai keretében került beüzemelésre és vált folyamatos használatúvá a kísérleti fotográfiával foglalkozni vágyók körében.

2025-ben, a csongrádi művésztelep félszáz éves fennállásának ünnepén a Csongrádi Alkotóház és Művésztelepről elmondható, hogy egy dinamikusan pezsgő, rendkívül aktív és sokrétű művészeti tevékenység és technika alkalmazására, egyben nyugodt alkotómunkára alkalmas hely, ahol példaértékű kontinuitással, tradíciót tisztelően történnek a megújító folyamatok.