AURA FARMING
A Győrffy László-osztály kiállítása

Borítókép: Enteriőr Székely Virág Szirom művével, Fotó: KÁDÁR Viktor, MKE

Ide sorolható a megkérdőjelezhetetlen jelentőségű IPARTERV-kiállítás, amelyről egy adott generáció az elnevezését kapta, de említhetjük Hegyi Lóránd „új szenzibilitás” projektjeit is, vagy ahogyan a rendszerváltás után Petrányi Zsolt előbb a Műcsarnokban az Áthallás vagy a Na, mi van? kiállításokkal törekedett csoportok definiálására, majd pár éve a Magyar Nemzeti Galériában a ’90-es évek művészeti korképének sajátos rekreálására. De említhetnénk a 2020-as évek olyan láthatóság- és piacvezérelt vállalkozásait is, mint a YOUHU kiállítás és katalógus vagy a hasonló körökben megfogant MNB-gyűjtemény Y-profil című válogatása.

Akár a jelenben, adott érzékelések mentén, akár szubjektíven visszatekintve vagy épp piaci sikerek mentén fogalmazódnak meg – ezek mind kísérletek arra, hogy egy adott pillanatot történetté, egy laza hálózatot generációvá, egy diverz körképet kánonná szervezzenek.

Egy festőosztály intézményen belül maradó, az aula terében rendezett kiállítása természetesen nem kíván, és nem is tud hasonló léptékben működni. Akár a világos szelekciós kritériumok hiánya, akár a generációs homogenitás miatt nem történelmet ír, hanem a jelen idejét tapogatja.

És annak ellenére, hogy kanonizálni nem képes, igenis láttat láthatósági és megmutatkozási – ezáltal akár kanonizációs – reflexeket. Mégis minden osztálykiállítás magában hordozza az „idő előtti kánon” lehetőségét épp úgy, ahogyan egy folyóiratban az aktuálisan diplomázó művészek kiállításáról írt kritika is új réteget és külön érdekességet nyer 10–20 év távlatából, amikor visszatekintve ráeszmélhetünk mára elfeledett kortársi és bajtársi viszonyokra, alkotói kiindulópontokra, de legfőképp arra, hogy a felsorolt nevek közül melyek ismerősek számunkra: kik maradtak láthatóak vagy egyáltalán a pályán.

Egy osztálykiállítás keretein belül viszont kevésbé ez alapozódik meg: jóval inkább egy olyan „15 perc hírnév”, ami messze nem tét nélküli, viszont csak közvetetten foglalja magába az art worldben fellépő legitimációs szándékot és kényszert, amit jelen helyzetben – némileg eltérített jelentéssel – akár „class struggle”-nek is nevezhetnénk: pozicionálásra, emlékezetes szereplésre és közösségi dinamikák kialakítására törekedve.

Be kell ismernünk, hogy az intézményi legitimációs kísérletek, a kánonépítési törekvések sokszor inkább konstrukciók és vágyak, melyek olykor a valóságot hitelesebben reprezentáló megfogalmazások, míg máskor a kiválasztottak által „füstös szobákban” összeírt – és a valóságot kevésbé fedő – csoportok.

A Győrffy-osztály munkáiból kiindulva az is gyorsan kiderül: a tematikai egység igénye valójában lehetetlen, ahogyan ennek célként való kitűzése is erőltetett és félrevezető lenne. A hasonló életkorú és társadalmi-kulturális közegben lévő hallgatókat más és más foglalkoztatja, ha munkáikat részleteikben, alaposan nézzük – akárcsak a már befutott művészek esetében is.

Ugyanakkor bizonyos érdeklődési irányok mégis érzékelhetők. Az egyik pólus a Gen Z jelenének gyorsuló, fragmentált, vizuálisan túltelített világa: szubkultúrák, online identitások, irónia és konzumerizmus, az image mint elsődleges kommunikációs forma. A másik egy líraibb, visszafogottabb, tartalmilag is eltérő megközelítés, amely inkább a belső tapasztalat felé tereli a figyelmet, ezzel együtt pedig az emlékezetre, elsőre kevésbé kényelmes és vonzó látványokra, akár belső és külső feszültségekre.

Hangsúlyos azonban mindenkinél a festői technika fontossága, akár mint elsődleges médium, akár mint az objektek és installatív munkák mellett is következetesen művelt formanyelv, amely már önmagában felvetheti az időigényes munka – a médium sajátosságai révén – elnyerhető, még Benjamin-i értelemben vett aurájának jelenlétét.

2026-ban viszont az AURA FARMING cím ironikus és önreflexív szándékú, amely által az osztály reflektál saját intézményen belüli működésére és pozíciójára, valamint a tárlat lehetőségeire – de legfőképp korlátjaira. Az egyetem aulája – az intézmény átmeneti, forgalmi, mégis reprezentatív tere – mintegy farmként működik: itt „termesztődnek” a kiállítások, itt összpontosul a figyelem és – remélhetőleg – a láthatóság.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem ebben az értelemben aurát is „termel”: alkalmakat hoz létre, hogy a hallgatók munkái röpkén és limitált keretek között, de valamilyen feltételezett körforgás részeivé váljanak, hogy ebben a fázisban megkonstruált csoportok és érdeklődések materializálódjanak, és korai, sőt előkanonizációs aurájukat kezdjék el termelni.

Jelen kiállítás nem kívánja véglegesíteni az itt bemutatott pozíciókat, hanem az értelmezés terének kiterjesztésére tesz kísérletet. Nem egy külső, mindentudó kurátori narratíva kívánja egységesíteni a munkákat, hanem a közösség aktivizálása válik hangsúlyossá.

A látogatók – akik nagy részben maguk is az intézmény közösségéhez tartoznak – közvetlen interpretációs lehetőséget kapnak: akár azonnali, digitális párbeszéden keresztül is kapcsolatba léphetnek a konstrukció és dinamika jelen esetben elsődleges alakítóival, az osztály közösségével, egy Messenger-csoportban indítható videóhívás segítségével.

Ha a „csoport”, a „generáció” és a „stílus” mindig ingatag – sőt, időnként kockázatos – konstrukciók, akkor az AURA FARMING ezt az ingatagságot vállalja fel azáltal, hogy nem deklarál előképzeti kánont, hanem láthatóvá teszi annak működési mechanizmusait.

▬▬▬▬
Kiállítók: ARADI Mátyás, BAJÁKY Boglárka, BARNA Viktória, BERDÓ Gréta, BORUZS Boglárka, DEMETER Nóra Zsófia, GÁBOR Mónika Alexandra, GYŐRFFY László, KRIVÁCSI Zoé Anna, METÁL Mercédesz, MURÁNYI Réka, MURSITS Bernadett, SZABÓ Balázs, SZABÓ Ferenc, SZÉKELY Virág Szirom
Tanársegéd: SZABÓ Nóra
Kurátor: DOMOKOS Ferenc
Szöveg: DOMOKOS Ferenc
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Aula (1062 Budapest Andrássy út 69–71.)
Megtekinthető: 2026. március 5–18.
Kísérőesemény: Finisszázs és tárlatvezetés – 2026. március 18., 18 óra
Grafika: BORUZS Boglárka