Megjelent a március-áprilisi lapszámunk

TARTALOM

FENEGYEREKEK

4 ╱ Rockenbauer Zoltán: A teremtő vívódása. drMáriás bemutat
8 ╱ Tayler Patrick: Terepem – állagom. Nem mi voltunk! Crew: SÁR

NYOMKÖVETÉS

12 ╱ Árvai Mária: Festő leszek Párizsban. Anna Mark kiállítása
16 ╱ Cséka György: Újraírt létezés. Szabó Eszter: Terülők és Az ifjúság kútjától balra és alatt
19 ╱ Keszeg Anna: Testek a pányván: az ikszek. Piróth Tímea kiállítása
22 ╱ Borbély Polla Valéria: Nyomozás egy korszak emlékezetében. Móró Zsófia: Anómia
25 ╱ Bojtos Anikó: Vesd össze. Dobó Bianka kiállítása
28 ╱ Garami Eszter: Ön itt áll. Kiállítás a látás és a láthatóság viszonyáról
31 ╱ Tillmann Ármin: Emlékképzetek nyugodt fénytörésében. Szilágyi Teréz Érintett feledés című kiállításához 

SAVLEKÖTŐ
34 ╱ Fülöp Tímea: Mit érdemes most venni? A kánon után

INVENTÁRIUM
36 ╱ John Bátki: A transzcendencia színei. Klimó Károly és alkotótársai a Barcsayban
40 ╱ Lóska Lajos: A virtuóz tárgyzsúfoló. Szemethy Imre: A káosz leltára
44 ╱ Szücs György: A szenvedély és szenvedés képei. Biró Gábor kiállítása
47 ╱ Szeifert Judit: Közös tér köztes időben. Bátai Sándor, Deák Németh Mária és Húber András kiállítása

A MŰVÉSZ SZEMÉVEL
50 ╱ Drozdik Orshi: A könyvből kilépve: ellenarchívum. Reflexiók a kiállításról – egyes szám első személyben

MI A MAGYAR?
55 ╱ Túltolt Sein. Diskurzus a Neues Ungarisch kiállítás kapcsán Fülöp Tímea, Miklósvölgyi Zsolt, Varga Szabolcs Lajos és Gantner Dániel társaságában

KÜLFÖLDI IZGALMAK
61 ╱ Bendig-Zsilinszky Zsófia: Merz Univerzum, Avantgarde Platform. Kurt Schwitters-retrospektív Bernben
66 ╱ Jankó Judit: Egy befejezett vízió. A 2026-os Velencei Biennálé koncepciója és Koyo Kouoh öröksége
68 ╱ Imreh Sándor: Rajzolás most Párizsban! Drawing Now Paris

7╱

„Az örökké maliciózus Johnny Rotten sem szégyellt John Lydonként évtizedekkel később könnyes szemmel és önváddal emlékezni Sid Vicious értelmetlen halálára, vagy legutóbbi lemezén érzelgős hawaii gitár glissandókkal elsiratni 2023-ban elhunyt hitvesét, Nórát. A bohóc is leteszi néha a csörgősipkát.

De csak azért, hogy aztán nyomban újra felvegye. Miként drMáriás is híres-neves, ars poeticájában, a Mutass egy faszt című, halhatatlan Tudósok-opuszban. Idézem, hátha valaki nem ismeri: »igyál jó sok naftát, ugrálj fáról fára / legyél őrült és szabad és szarjál mindenre a világon /s mutass faszt, mutass faszt, egy nagy büdös faszt / ne higgy soha senkinek, gyanakodj és gondolkodj mindenen / légy szabad, szállj fel az égre, és repülj szabadon az égen / s mutass faszt, mutass faszt, egy nagy büdös faszt.«” (Rockenbauer Zoltán: A teremtő vívódása. drMáriás bemutat)

15╱

„A gittegylet számára az igazi enigma a kutyagumiszerű agyag volt, mert a felszíni sárrögöknél közelebb sodródott a titokzatos magmához – legalábbis a kollektív geopoézis axiómái szerint. A sár volt az a közhely, amit kerülgettünk: ugyanis kínosan emlékeztetett minket az elárasztott homokozóra, arra a lesajnált terepre, amelyet a túlcsorduló lelkesedés tett abjektté. ” (Tayler Patrick: Terepem – állagom. Nem mi voltunk! Crew: SÁR)

32╱

„Jóllehet, az emlékezés folyamata nem mindig kellemes, és nem mindig tudatos. Mert ott vannak a múlt traumatikus tapasztalatai, melyek vadul zúgó örvényként szippantanak magukba, ránk hurkolva az érzelmek negatív spirálját, vagy emlékbetörések formájában hasítanak belénk, hogy azokban a pillanatokban személyiségünk egységét szilánkokra törtnek érzékeljük, majd lehasítsuk magunkról a lelki és a testi fájdalmakat, és átadhassuk magunkat az ilyenkor jótékony, feloldozó felejtésnek. Már ha képesek vagyunk rá. Hovatovább ott van az emlékezet délibábja is, hogy az idő előrehaladtával memóriánk likacsossá válhat, az emlékképek környezete és az egyes eseményrészletek megfakulhatnak, a hangsúlyok csalóka módon eltolódhatnak, és immár másként narráljuk azt a történetet, amely egykor bizonyosság volt számunkra. ” (Tillmann Ármin: Emlékképzetek nyugodt fénytörésben. Szilágyi Teréz Érintett feledés című kiállításához)

38╱

„Klimó művei a 80-as évek vége felé látványosan elhagyták a barnák, szürkék és feketék birodalmát. Pompáznak, zenélnek és titokzatosan uralkodnak a színek – nem mint háttér, hanem mint esemény. Alakokat formálnak, anyagok és textúrák váltakozásán át költői és zenei gondolatokat idéznek meg. A kiállításon látható, nagy méretű installáció, Az élet arany oldala, negyvennyolc vörös, fekete és fehéres színű téglalapból áll. Csak tüzetes vizsgálódás után jelennek meg a mindent megváltoztató kék részletek. Amikor Sztankovics Sarolta felhívta a figyelmemet a kék színek rejtett jelenlétére, az egész mű átszellemült számomra. Ezáltal a panelek külön-külön is önálló képként hatnak. ” (John Bátki: A transzcendencia színei. Klimó Károly és alkotótársai a Barcsayban)