Definíciók nélkül
Szelley Lellé kiállításáról

Farkas Aliz

Borító és ikonkép
Kiállítási enteriőr ╱ Szelley Lellé: Definíciók nélkül ╱  Szikra Képzőművészeti Bemutatóterem ╱ 2024. 11. 15 – 12. 22. ╱ Fotó: Hegyháti Réka

* A lábjegyzet nélküli idézetek a Szelley Lellével folytatott beszélgetés (2024. 06. 28.) közben leírt jegyzetek.

[1] Kaszás Gábor kísérőszövege Szelley Lellé kiállításához. https://szikrabudapest.hu/szelley-lelle/ (2024. 11. 20.)

A kiállítás a címe (Definíciók nélkül) ellenére nem egy kapaszkodók nélküli térbe vezet minket. Első benyomásomat a Kaszás Gábor által írt kiállítási ismertető erősítette meg: „A meg nem nevezés mégsem szül káoszt.”[1] Az ábrák valamit pontosan rögzítenek, beleörökítenek a papírba – ugyanakkor nem lehetne megmondani, hogy mit. Talán pont ezért rajzok, nem szövegek.
Amikor legutóbb láttam a kiállított műveket, ugyanezek a munkák mappákból kerültek elő, Szelley házában, amely mindig a fotóira emlékeztetett. Könnyen az anekdoták útvesztőjébe kerülhetnénk – és már ott is vagyunk –, ha leírom, hogy Szelley művészete szervesen összefügg személyes terével. Valószínűleg ezért került a meghívóra a rajzok helyett a ház egy részletét felfedő fénykép: cezanne-i halmazba rendeződő almák az asztallap lejtőjén, a látásra – vagy annak korlátjaira – utaló szemüveg, repedés a falon.

A rajzok és a ház kapcsolatáról gondolkodva mégsem a látványt emelném ki, hanem a léptéket. Rajzai nem nagy műteremben készülnek, hanem egy elkülönített zugban, asztalra vagy padlóra fektetve. Talán ő maga is most a kiállításon látja először műveit távolabbról. A térbe lépő látogató a nagy méretű képeket nem nézheti messziről (ez lehet a kiállítás egyetlen bizonytalansága), köteles közelebb lépni, hunyorogva nézni a grafit különféle formában megjelenő szemcséit.

„Azt rajzolom, ami hiányzik a világból” – így fogalmazta meg az alkotó (másodpercnyi gondolkodási idő nélkül) a folyamat lényegét. Ez a Hessie (Carmen Lydia Đurić) által használt survival art kifejezést juttatja eszembe, de ugyanannyira rokon a soft résistance gondolata is.[2] Ahogy Hessie pontos öltései, úgy Szelley Lellé rajzolt formái is kitartást sugallnak, melyben egyaránt jelen van a fogak összeszorítása és a teljes szabadság súlytalansága. Művészkönyveikbe rajzok mellett olyan cetliket, gyűjtött tárgyakat is ragasztottak, amelyek bármelyikünk zsebében ott lapulhatnak, és csak a felismerés választja el őket attól, hogy művészetté váljanak. A személyes, „megnevezhetetlen vizuális »ügyek«”[3] ritkán válnak univerzálissá, azonban ha ez mégis megtörténik, „meglátjuk a szent szemetet, átlépünk magánéletből összéletté”.

Tartózkodom a spirituális következtetéstől, azonban a papírokon naplószerűen hullámzó megállapítások és kérdések kapcsán fontos megemlíteni, hogy azok címzettje talán mégsem a néző. „Tisztán akarok látni, mint egy gyerek, de nem lehetek már gyerek”. A befolyásoltság nélküli szemlélődés vágya és a „tükör által homályosan” tapasztalata közötti súrlódás feszültséget teremt, a feszültség pedig a papírokon serceg. Néhány ponton apró kisüléseket is láthatunk, ha közel hajolunk.

╱╱

Szelley Lellé: Definíciók nélkül
Szikra Képzőművészeti Bemutatóterem
2024. 12. 22-ig