Mi magunk vagyunk a város
Interjú Magyar Ádámmal, a TOBE Galériában látható Matter című kiállítása kapcsán

Új Művészet

Új Művészet: Jelenlegi kiállításod anyaga milyen technikával készült?

Magyar Ádám: A Matter egy mozgó multiexpo projekt. Visszajárok helyszínekre, és ugyanabból a szögből rögzítek újra és újra. Minden helyhez tartozik egy konzol, ami a kamerát tartja. Egy mágneses alapot ragasztok ki, ami ottmarad, amíg le nem mossa az idő, így akármikor megyek vissza egy helyszínre, a kamera pontosan ugyanazt rögzíti. Így kerülnek egymásra a napok, az órák, a percek.

ÚM: Milyen a viszonyod az idővel a fotográfia szempontjából?

MÁ: Minden fotó az időről szól. Sokat beszélek az időről a képeimmel kapcsolatban. De sokkal nehezebb lenne kihagyni az időt egy fényképből, mint beletenni.
Sokat ültem, és figyeltem. Hagytam, hogy folyjon az idő előttem. Sokat foglalkoztam az élet és az elmúlás élményével. Nem jutottam sehová. A képeimben sincs eleje és vége a történetnek. Igazából nem történik semmi. Ha az univerzum dimenziójából nézzük, értelmezhetetlen és végtelenül parányi a létezésünk, talán ettől ennyire szép.

ÚM: Mi van az emberi természettel, azzal, aminek természetes lelőhelyét termeszvárként a városban helyezed el? Az úgynevezett kultúrában gyakrabban jön létre váratlan dolog, mint a természetben?

MÁ: A város és a civilizációnk az emberi természet, találékonyság, tehetség és gyarlóság mentén jött létre. Nincsenek váratlanok. Rettenetesen nyomasztó a gép, amit építettünk magunknak. Kizártuk a természetet. Az idő nem folyik természetes medrében. Megszüntettük a félelmet, csináltunk helyette folyton őrlő szorongást és magányt. Az ego, a kapzsiság és a hazugság mindenek feletti helyzete felemészt minket. Nagyon sötét idők jönnek. Nem feszíthetjük már tovább összeomlás nélkül. Nekem ez a város. Bármelyik. Mi magunk.

ÚM: Van kedvenc városod? Egyáltalán, a fotográfia szempontjából van különbség a városok között? Főként abból a szempontból érdekel ez, hogy mennyire kell alárendelned magad fotózás közben egy-egy városnak?

MÁ: Nincs. Minden anyagom globális, körbeutazom a földet egy sorozatért. Engem az ember esszenciális létezése érdekel. Az összetevők mindenhol és mindenkiben ugyan azok. A tehetetlenség elsodor minket. Képtelenek vagyunk az igazi változásra. Egyéni és társadalmi méretekben egyaránt. A gép mindenhol ugyanaz. Az automata végzi a dolgát bennünk. A kulturális különbségek természetesen nagyon fontosak személyesen, és nagyon is szórakoztatnak. De a kép szempontjából ez engem nem érdekel.

ÚM: Miért fontos számodra, hogy a vizuális feloldódásban elmosódjanak a határok, illetve hogy elvesszen az állandóság?

MÁ: Mert az öntudatunk nagyon erős, és nem érthetjük a világegyetem dolgait. Nagyon keveset értünk abból, ami van. Elvesztegetjük és végighazudjuk az egész életünket. Azt hisszük, örökké tart. Nagyon nagy ajándék és lehetőség, hogy itt lehetünk. Megérdemeltnek gondolunk mindent, ezért elvesztegetünk rengeteg időt, amiben jelen lehetnénk. Ehelyett ítélkezünk, aggódunk, követelünk, menekülünk. Minden munkámmal próbálom láthatóvá tenni, hogy ez létezik és mulandó. Itt múlik el a szemünk láttára. Ez történik velünk. A létezés és az elmúlás.

ÚM: Jelentéktelenségünk csak az idő tükrében képes megjelenni? Többek között ez az, amit fotóid állítanak?

MÁ: Bele vagyunk feledkezve önmagunkba. Nem értjük az időt és az életünket sem. Értünk belőle valamit, de a létezésünk és a tudatunk sokkal inkább analóg és határtalanabb, mint ahová beszorítjuk és bezárjuk magunkat. Nem tudunk a jelenben lenni, mert a múlttal és a jövővel bíbelődünk. Félünk. A jelenben nincs félelem.
De nem gondolom, hogy jelentéktelenek vagyunk. Nagyon is csodálatos történet a miénk. Por voltunk, és leszünk, ez igaz, de amíg tart, minden esetlenségünk ellenére szép ez az egész.

ÚM: Fotóiddal a múlt, a jelen és a jövő pillanataihoz való viszonyunkat is vizsgálni kívánod, azonban a fotográfia nem kizárólag a múltba van bezárva? Fotóid milyen viszonyt képesek kialakítani a jelennel és a jövővel?

MÁ: Minden fotó múlt. Amikor készítem őket, akkor éppen jelen, és folyton jönnek a következő adatok a jövőből, de mire elkészül a kép, már csak múlt az egész. Ilyen a fény természete, nincs ebben semmi különös. Minden fény, ami a retinánkat éri, a múltból jön. Jelenidejűség csak az elménkben létezik, fizikai értelemben minden a másodpercek tört részeivel korábban vagy ha a csillagokra nézünk, millió évekkel ezelőtt történt. Egy elmúlt káosz az, amit jelenként érzékelünk. Az történik egy képen, ami egész életünkben is történik. Nagyon csodálatos műfaj a fotó.

▬▬▬▬

Magyar Ádám: MATTER
TOBE Galéria
2023. november 22. – 2024. január 18.

Hétköznapokon előzetes bejelentkezéssel
Szombaton 11 és 15 óra között