Megjelent a júniusi lapszámunk
Mivel az enigmatikus jelenségekben ma talán jobban bízunk, mint az egzakt tényekben, a kortárs művészet kifejezéskészletében kiemelt helyet követelnek maguknak a neoszürrealista térpoetikák, melyek a testet is mintegy belülről rekonstruálják víziók és tapasztalatok metszetében csípve el annak sziluettjét.
A Kihulló tejfogak című blokk négy eltérő olvasatot nyújt a velencei biennálén szereplő és onnan aktuálisan hiányzó művészek megközelítéséhez. Míg Muladi Brigitta feltérképezi azokat a mechanizmusokat, melyek a kiállításkonglomerátum kontextusát formálják, a többi szerző esettanulmány-szerűen kiemel egy-egy izgalmas, személyes szálat is. Jankó Judit a díjnyertes Simone Leighről, Rudolf Anica a tajvani metaarchívumról, Bordács Andrea régiónk láthatóságáról és dilemmáiról írt.
Danka Zsófia nagytotálba komponálja elemzése tárgyát: a Kiterjesztett jelen – Átmeneti valóságok című kiállítást helyezi társadalmi összefüggésbe. Kiss Endre behelyettesítésekkel operáló, posztmodern logikájú képiségét és Dóra Ádám futócipőket expresszív felületekké alakító praxisát közelebbről is megvizsgálhatjuk.
Szó esik egy átfogó, nemzetközi hallgatói kiállításról is, mely az EU4ART Szövetség hallgatóinak műveit hozta egy fedél alá, illetve egy sor egyéb témáról, így Majoros Áron Zsolt hiányt tematizáló szobrainak rétegzett mélységeibe, Csízy László generatív képi programjának mikrokozmoszába és többek közt a Somlói–Spengler Gyűjteménybe is bepillantást nyerhetünk.
Elméleti mellékletünk ezúttal az építészet egy-egy aspektusát vizsgálja; benne az ukrajnai romok deheroizált valóságától kezdve, a piacok építészeti tipológiáján keresztül a városok gyűjthetőségééig számos izgalmas témát érintünk.

Raphaela Vogel: Képesség és szükségszerűség ╱ 2022 ╱ poliuretan, fém, anatómiai modell ╱ 220×135×1030 cm ╱ HUNGART © 2022
Tartalom
KIHULLÓ TEJFOGAK
4╱Muladi Brigitta: Beavatás az álmok birodalmába. Cecilia Alemani kurátori projektje
7╱Jankó Judit: Fekete is, nő is, aktivista is. Simone Leigh, a 2022-es biennálé díjazottja
10╱Rudolf Anica: Egy metaarchívum lehetőségei. Tajvan kiállítása a biennálén
13╱Bordács Andrea: A vágyak metszéspontján. Közép-Európa az 59. Velencei Biennálén
KONTÚRJAINK
16╱Danka Zsófia: Interregnum és művészeti reflexiók. Kiterjesztett jelen – Átmeneti valóságok
20╱Sirbik Attila: Belebámulni az atomvillanásba. Interjú Kis Endrével
24╱Jankó Judit: Absztrakció és figuralitás határán. Beszélgetés Dóra Ádámmal
28╱Tayler Patrick: Átmenet. EU4Art
31╱Boros Lili: Az emberi test tere. Majoros Áron Zsolt kiállítása
JEL ÉS JELÖLŐ
34╱Tolnay Imre: Tükreitekben. Rorschach Image
37╱Nátyi Róbert: Szimbólumok nyelvén. Az Üzenet című kiállításról
RÉGI IDŐK KOMPUTERE
40╱Szöllősi-Nagy András: Különc és különös. Csízy László korai számítógép-grafikái
KÖRKÉP
44╱Lóska Lajos: Kétemeletnyi művészet. Válogatás a Somlói–Spengler Gyűjteményből
47╱Gellér Katalin: Emlékek és gesztusok. Barwanietz Bezerédy Melinda és Széchy Beáta kiállítása
50╱Szabó Noémi: A szürke 99 árnyalata. Góra Orsolya kiállítása
KÜLFÖLDI IZGALMAK
52╱Kovács Ágnes: Fű a műterempadlón. Voiceover – Felice Beato Japánban
Az Új Művészet júniusi lapszámának borítója: Kis Endre: Sztereotípiák (A kínai), részlet ╱ 2016 ╱ olaj, vászon ╱ 70×50 cm ╱ A művész jóvoltából

Az Új Művészet júniusi lapszámának borítója: Kis Endre: Sztereotípiák (A kínai), részlet ╱ 2016 ╱ olaj, vászon ╱ 70×50 cm ╱ A művész jóvoltából
EZ NEM KUNSZT – Az Új Művészet elméleti melléklete – Lépték / Tér / Művészet

EZ NEM KUNSZT – Az Új Művészet elméleti melléklete – Lépték / Tér / Művészet
EZ NEM KUNSZT Elméleti melléklet
Lépték/Tér/Művészet
4╱Kőszeghy Flóra: Léptékvesztés. Avagy az emberi mérték háttérbe szorulása
8╱Torma Tamás: Piackomform térérzések. Változó organizmusok a fővárosban és vidéken
12╱Tayler Patrick: Hogyan gyűjthető egy város? Kerekasztal-beszélgetés Andreas Fogarasi Skin Calendar (A város bőre) című kiállítása kapcsán
16╱Bojár Iván András: Háború rom nélkül. Romesztétikai gondolatbotladozás hűlő épületroncsokon
22╱Zsoldos Anna: Mesteriskola 1953–2023. Egy kiállítás és egy kiadvány
26╱Fajcsák Györgyi: Keleti vonzalom. A magyar építészettörténet ázsiai vonatkozásai
32╱Sinkó István: Az emberi lakáskörülmények megteremtése. A Walter Rózsi-villa, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) új kiállítóhely
A borítón részlet a FUGA-ban rendezett Mesteriskola-kiállításból, Fotó: Juhász Norbert
Precious Okoyomon: Látni a földet, mielőtt vége a világnak ╱ 2022 ╱ nyers birkagyapjú, szennyeződés, vér, Kudzu növények, cukornádföld, pillangók ╱ HUNGART © 2022

Precious Okoyomon: Látni a földet, mielőtt vége a világnak ╱ 2022 ╱ nyers birkagyapjú, szennyeződés, vér, Kudzu növények, cukornádföld, pillangók ╱ HUNGART © 2022
4╱
„Közhelyként ismételgetjük, hogy a nagy számvetések idejét éljük. Kezeljük helyén értékeinket, veszteségeinket, tegyük félre az álszentséget, és keressünk új túlélési stratégiákat! Időnk itt a Földön egyre fogy. Cecilia Alemani, az idei főkurátor flowban van egy ideje, és a saját köldöke körül forgó, megfáradt művészet vérátömlesztésén dolgozik. A 2017-es, heves vitákat keltő kiállítása óta építi a képzőművészet párhuzamos, női világát. Leonora Carrington, az idei nyár legfényesebb csillaga, már akkor is kulcsfigurája volt elméletének. Az akkori Központi Pavilon kiállításának címe, az Il Mondo Magico /(Csodálatos világ) Carrington freskójának címe, melyet 1963-ban Mexikóban a mayák tiszteletére, felkérésre készített. ” (Muladi Brigitta: Beavatás az álmok birodalmába. Cecilia Alemani kurátori projektje)
Simone Leigh: Őrszem ╱ 2022 ╱ bronz, 4,9×0,9×0,5 m ╱ Fotó: Timothy Schenck ╱ A művész és a Matthew Marks Galéria jóvoltából

Simone Leigh: Őrszem ╱ 2022 ╱ bronz, 4,9×0,9×0,5 m ╱ Fotó: Timothy Schenck ╱ A művész és a Matthew Marks Galéria jóvoltából
7╱
„Simone Leigh 55 éves fekete amerikai szobrász nyerte el az 59. Velencei Képzőművészeti Biennálé alkotói Arany Oroszlánját leginkább a főkurátori kiállítás bejáratánál elhelyezett, monumentális szobráért, de az amerikai pavilonban is az ő munkáit mutatják be. Művészetében történelmi precedensek keverednek személyes történetekkel. Most pályaképéből próbáljuk meg szétszálazni, mi a személyes és mi a történelmi a munkásságában. ” (Jankó Judit: Fekete is, nő is, aktivista is. Simone Leigh, a 2022-es biennálé díjazottja)

Impossible Dreams ╱ installációs nézet ╱ Palazzo delle Prigioni ╱ 2022 ╱ A Tajpeji Szépművészeti Múzeum jóvoltából
10╱
„A Cecilia Alemani kurátor rendezte 59. biennálé a poszthumán és posztgender teóriák lakmuszpapírja. A központi kiállításba válogatott, gyakran monumentális alkotások az ember természetben elfoglalt helyét, annak létjogosultságát kérdőjelezik meg, illetve magát az emberi természetet helyezik vizsgálódásuk tárgyává, bizalmukat vesztve az „értelem emberének” eleddig tételezett, univerzális ideájában. Az 58 ország több mint 200 művészét felvonultató The Milk of Dreams szürreális forgatagában többek között sárból megformált, állatot és embert ötvöző titánok, ijesztő-taszító kíborgok, fákkal közösülő emberszerű lények közvetítik a belső feszültségektől terhes, eksztatikus létállapotokat különféle módon ábrázolt, megcsonkított tájakon, és a nyomasztó benyomásokat az sem feledteti, hogy időnként üdítő irónia vegyül a szürrealizmusba.” (Rudolf Anica: Egy metaarchívum lehetőségei. Tajvan kiállítása a biennálén)
Jakob Lena Knebl és Ashley Hans Scheirl: Invitation of the Soft Machine and Her Angry Body Parts ╱ osztrák pavilon ╱ installáció ╱ vegyes technikával és anyagokkal ╱ Fotó: Bordács Andrea

Jakob Lena Knebl és Ashley Hans Scheirl: Invitation of the Soft Machine and Her Angry Body Parts ╱ osztrák pavilon ╱ installáció ╱ vegyes technikával és anyagokkal ╱ Fotó: Bordács Andrea
13╱
„Ugyan az utóbbi években a nagy múzeumok akvizíciós bizottságai révén több közép-európai művész, köztük több magyar is bekerülhetett e múzeumok nemzetközi gyűjteményeibe, a biennálékon ez a térség alig reprezentált. A régió jelenlétéről már 2019-ben is az volt a benyomásom, hogy szinte láthatatlan a biennálén. Ez a jelenség idén is érzékelhető volt – már ami a főkurátori kiállításokat illeti. Noha ezekben szinte a világ minden tájáról voltak kiállítók, a közép-európai művészek mérsékelten szerepeltek (öt olyan művészt láttunk, akik ma is Közép-Európában él). A magyar származásúak közül Agnes Denes és Vera Molnar munkáit láthattuk az Arsenaléban, Vera Molnárnak pedig önálló kiállítást is rendeztek Muranóban.” (Bordács Andrea: A vágyak metszéspontján. Közép-Európa az 59. Velencei Biennálén)

Mika Rottenberg: Préselés (részlet a videóból) ╱ 2010 ╱ egycsatornás videóinstalláció hanggal, digitális színes nyomat, videó: 20’ ╱ A művész és a Hauser & Wirth, New York, valamint a San Francisco Museum of Modern Art jóvoltából
16╱
„Az emberiség elérte az a pontot, mikor már rálátást nyer saját destruktív folyamataira, ám a kialakult helyzetével érdemben mégsem tud mit kezdeni. Ennek a kitettségnek felismerésében egy légüres átmenetiségben találjuk magunkat. A környezeti, társadalmi és gazdasági összeomlások kauzalitását feltérképezve fordulóponthoz kellene érkeznünk, ami után egy új világrend alapjait teremthetnénk meg. Egy igazságosabb, egészségesebb fenntarthatóbb világét, amelyben az ember nem a természet fölött, hanem annak részeként egzisztál, tiszteletben tartva minden egyes láncszemét. Amíg ez a bizonyos korszakváltás nem történik meg a gyakorlatban, addig továbbra is a jövőbe és az időbe vetett hit marad egyedüli fogódzóként.” (Danka Zsófia: Interregnum és művészeti reflexiók. Kiterjesztett jelen – Átmeneti valóságok)

Kis Endre: Menekülés Egyiptomba ╱ 2017 ╱ olaj, vászon ╱ 120×140 cm ╱ A művész jóvoltából
20╱
„Kis Endre 1980-ban született Szabadkán. Az érettségi után felvételt nyert a budapesti Nemzetközi Előkészítő Intézet művészettörténet szakára, majd egy év után a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának festő szakára, ahol 2006-ban szerzett diplomát. A KisHáz alkotócsoport tagjaként Pécsen folytatta alkotói tevékenységét 2013-ig, majd a Székelyudvarhely melletti Patakfalvára költözött. Élete számos területére jellemző az a kettősség, ami művészetének legfőbb mozgatórugója. Apa az agglegények, művész a közgazdászok, értelmiségi a földművesek, vajdasági a székelyek között. Festményein ellentétes ideológiák feszülnek egymásnak, miközben a realista és az absztrakt, a hagyományos és a digitális, a festői és a grafikus képalkotói eljárásmódok közötti kapcsolat kialakításának lehetőségét vizsgálja. Montázsszerű kompozícióin a klasszikus festészeti és számítógép inspirálta elemek ütköztetésével drámai feszültséget hoz létre, a valóság töredezettségében rendet kereső ember egzisztenciális küzdelmét igyekszik tükrözni.” (Sirbik Attila: Belebámulni az atomvillanásba. Interjú Kis Endrével)