A véletlen sem sokszorosított grafika
Koós Gábor USA Diary című kiállításáról

Istvánkó Beáta

Koós Gábornak az Inda Galériában most látható friss anyaga a harmadik abban a vizuális naplósorozatban, mely a Glasgow Diary című nyomatgyűjteménnyel indult 2010-ben, majd a Budapest Diary című szériával folytatódott (2013–2016). A sorozatokban közös, hogy egy-egy meghatározó térélmény lenyomatait örökítik meg, méghozzá a szó legszorosabb értelmében.

Koós Gábor: untitled (LA. Downtown) | 2020 | fametszet | 460x460cm | Fotó: Simon Zsuzsanna

Koós Gábor: untitled (Redwood) | 2020 | fametszet | 585x440cm | Fotó: Simon Zsuzsanna

Életem első kiállítása, amelyet önállóan és saját elhatározásból, nem pedig valamilyen kötelező gimnáziumi múzeumlátogatás vagy családi program keretében látogattam meg, a Szépművészeti Múzeum Dürer és kortársai – Művészóriások óriásmetszetei^[1] című tárlata volt 2005 nyarán. A kiállítás központi eleme az eredetileg ötven méter hosszúra és 135 laposra tervezett Diadalmenet^[2] című fametszetsorozat volt frízszerűen kiállítva, melyet majdnem teljes egészében lehetett tanulmányozni a Szépmű alagsorában. Majdnem teljes egészében, hiszen az I. Miksa császár által propagandacélokra megrendelt sorozat az uralkodó 1519-es halála miatt befejezetlen maradt. Albrecht Dürer azonban, aki más németalföldi fametszőmesterek mellett a sorozat társalkotója volt, saját költségére folytatta, majd több ízben publikálta is a monumentális nyomategyüttest, valamint a Diadalmenettel összefüggő Diadalkapu^[3] című metszetet, amely Miksa császár családfáját, rokonait, hősi tetteit és dicsőséges csatáit hivatott bemutatni. A főként Dürer és Albrecht Altdorfer műhelye által készített, három méter széles és három és fél méter magas nyomat a kiállítás kísérőszövege^[4] szerint a valaha készült legnagyobb fametszet. Legalábbis 2005-ben a művészettörténet tudomány akkori állása szerint az volt…

A Dürer-kiállítás azonban nemcsak az önálló tárlatlátogatás izgalma miatt vált máig meghatározó élménnyé. Már egész kiskoromtól fogva intenzíven érdeklődtem a különböző sokszorosított grafikai eljárások iránt, amelyek közül elsősorban a rézkarc és a linóleummetszés került hozzám közel. Mindig is lenyűgözött a különböző grafikai eljárások magas szintű műveléséhez elengedhetetlenül szükséges technikai tudás, a bonyolult kémiai folyamatok és érzékeny anyagok ismerete és használata, a metszéssel járó aprólékos precizitás, valamint az a sajátosság, hogy a mű a megmunkálás során majdhogynem láthatatlan (vagy maximum tükrözve látható), az igazi végeredmény pedig csak a nyomtatást követően fedi fel magát. A különböző sokszorosított grafikai eljárások segítségével készülő munkákat épp ezek miatt a sajátosságok miatt valahol a laboratóriumi kutatás, a bűvészmutatványok és a művészeti alkotófolyamat által behatárolt háromszögben tudnám elhelyezni. A nagy méretű nyomatok esetében pedig már önmagában az is lebilincselő, ha egy alapvetően aprólékos és ezért jellemzően kis méretben alkalmazott technológia monumentális dimenziókban jelenik meg a kiállítótérben. És éppen ez a sajátosság az, ami összeköti a fél évezrede készült Dürer-metszeteket Koós Gábor USA Diary^[5] című anyagával, és ami éppolyan nagy hatással van rám még ma is, mint a művészettörténettel való ismerkedésem hajnalán.

Koós Gábor: USA Diary | enteriőr | Fotó: Simon Zsuzsanna

„You’re both brown, they won’t notice the difference” | 2020 | nitrotransfer | 720db 11x15cm | Fotó: Simon Zsuzsanna

Koós Gábornak az Inda Galériában most látható friss anyaga a harmadik abban a vizuális naplósorozatban, mely a Glasgow Diary^[6] című nyomatgyűjteménnyel indult 2010-ben, majd a Budapest Diary^[7] című szériával folytatódott (2013–2016). A sorozatokban közös, hogy egy-egy meghatározó térélmény lenyomatait örökítik meg, méghozzá a szó legszorosabb értelmében. Míg azonban a Glasgow Diary egy klasszikus könyv/vázlattömb arányaival dolgozik, addig a Budapest és főként az USA Diary az egyre nagyobb, a valós városi vagy a természeti terek méreteihez egyre inkább közelítő nyomatokból áll. A sorozatok központi gondolata – ahogy Koós sok más munkájának esetében is – a minket körülvevő valóság elemeinek grafikai eszközökkel történő konzerválása, vagyis a lenyomatkészítés. A korábbi naplók esetében a rögzítés még sokszor közvetlen módon, valódi tárgyakról vagy például testrészekről készült lenyomatok formájában történt. Az USA Diary esetében viszont már kizárólag olyan nyomatokról beszélünk, amelyek több áttéttel kerülnek a naplóba, azaz a szikár objektív lenyomatkészítés helyett a művész szubjektív megfigyelésein átszűrve őrződik meg a valóság egy szelete.

Az Indában kiállított, három nagy méretű munka közül kettő azonos technikával készült, és kifejezetten a galéria Király utcai kiállítótereibe. Az untitled (Redwood) és az untitled (LA. Downtown) című fametszetek elkészülését inspiráló élmény az az egyértelmű léptékbeli különbség, amely első alkalommal szinte sokként éri az Amerikába látogató európai utazót. Koós Gábor sem volt ezzel másként, amikor a tavalyi évben lehetősége adódott négy hetet az Egyesült Államokban tölteni. A mindenben megnyilvánuló amerikai gigantomániához igazodva, az utazás lenyomataiként elkészült fametszetek is monumentálisra sikerültek; az alkotó hosszú hónapokon keresztül, elképesztően aprólékos munkával, kézzel faragott bele két meghatározó képet a nyomódúcként szolgáló puhafa táblákba. A tradicionális sokszorosított grafikai médiumokat használó gyakorlattal ellentétben Koós felfogásában a nyomódúc az elkészült mű szerves részét képezi, és egyenértékű a nyomattal. Ez az aspektus a mostani kiállítás installálásának módjából is rögtön egyértelművé válik, hiszen a térbe lépve elsőre a padlóra fektetett dúcokat látja meg a néző, míg a nyomatok a plafonra feszítve lebegnek légiesen a látogató feje felett. A szokatlan elrendezésből adódóan a kiállítás megtekintése interaktív élménnyé válik, hiszen a látogató szószerint a nyomódúc és a papír közé szorítva érzi magát; kezdetben óvatosan, majd egyre bátrabban lépdel a grandiózus lemezeken, miközben igyekszik dekódolni a mennyezetre „vetített” képet. Még bizonytalanabbá teszi az élményt, hogy míg a plafonon függő nyomatok a szüntelen felfelé tekintésre kényszerítenek – a hatalmas amerikai épületekhez vagy a többszázéves fák óriási koronájához hasonlóan – addig a padlóra helyezett faragott nyomólemezek lefelé húzzák a tekintet, emellett pedig ellenállhatatlan a vágy arra is, hogy lehajolva vagy leülve végigtapogassuk a faragott felületet.

Koós Gábor: untitled (LA. Downtown) | 2020 | fametszet | 460x460cm | Fotó: Simon Zsuzsanna

Koós Gábor: untitled (LA. Downtown) | 2020 | fametszet | 460x460cm | Fotó: Simon Zsuzsanna

Koós Gábor nyomatai teljesen új kontextusba helyezik az egyre ritkábban alkalmazott, hagyományos sokszorosított grafikai eljárásokat, ez pedig nemcsak a nyomódúcok műtárgystátuszba emeléséből fakad, hanem abból a tényből is, hogy Koós egy lemezről szigorúan csak egyetlen nyomatot készít. Nincs próbanyomás, sem pedig elrontott print. A végeredmény megmásíthatatlan és megismételhetetlen, minden esetleges hibával vagy pontatlansággal együtt. Az esetleges tökéletlenségek a kiállításon szereplő harmadik, You’re both brown, they won’t notice the difference című munka esetében is az elkészült mű szerves részét képezik. A 720 kis méretű képből álló sorozat egy nitrotranszfer nevű speciális eljárással készült, mely során az alkotó két igazolványképről lenyomtatta a nyomdai alapszínek (CMYK, fekete, fehér) összes lehetséges kombinációját színenként összekeverve. A sorozat kiindulópontja szintén amerikai élmény: az a fajta rasszizmus, amely az Egyesült Államokban egy kalap alá vesz mindenkit, akinek nem teljesen hófehér a bőre. Koós ennek a mindenütt jelenlévő rasszizmusnak és sötétebb tónusú bőrszínének köszönhette, hogy ottjártakor saját útlevelének hiányában indiai útitársa igazolványával juthatott be egy amerikai szórakozóhelyre. A falemezre kasírozott kis méretű képek bemutatják az összes színvariációt, mely kettejük igazolványképének keveréséből csak lehetséges, hétszázhúsz különböző árnyalatra bontva a bőrszín túlságosan leegyszerűsített kategóriáit. Koós kiállítása egyszerre utazás térben (Amerika) és időben (hagyományos grafikai eljárások), miközben rendkívül kortárs, és nagyon helyspecifikus. Az élmény véletlenül sem sokszorosítható.