Ariadné válaszúton
Bozsó Nóra és Herczig Zsófia kiállítása

Tóth Eszter

Ikonkép: Bozsó Nóra: Kábé az igyekezet ╱ 2026 ╱ 140×160 cm ╱ vászon, papírszövés, növényi festék, zselatin, plextol ╱ Fotó: Füzi István

Borítókép: Ariadné válaszúton ╱ 2026 ╱ Fotó: Füzi István

Bozsó Nóra és Herczig Zsófia a pécsi Janus Egyetemi Színházban jelmez- és tértervezőként dolgozott együtt több mint húsz évvel ezelőtt. Már akkor kiderült, hogy zsigeri harmóniában tudnak együttműködni. Most, az első közös kiállítás alkalmával, az installálás folyamatában szintén megjelent a korábbi összehangoltság; egymást kiegészítő mozdulataik váltották egymást.[1]

Herczig Zsófia műveiben az anyag emlékezete különböző fizikai, érzéki és jelentésbeli transzformációkon keresztül válik hozzáférhetővé, miközben az alkotói folyamat e rétegek feltárásának és újrarendezésének eszközeként működik. Folyamatosan bővülő, installatív együttesei a test hiányának és lenyomatának, valamint a test társadalmi és kulturális meghatározottságának kérdéseit vizsgálják. A művek létrejöttében kiemelt szerepet kapnak az anyagokkal végzett, ismétlődő és gondoskodó gyakorlatok. A csalánnal folytatott, több éven át zajló kutatását összegzi az uskyldig című munka, amelynek inspirációs forrása Hans Christian Andersen Vadhattyúk című meséje volt. A gyűjtés, az előkészítés, a tárolás és a feldolgozás időigényes folyamatai olyan elnyújtott materiális gyakorlatként értelmezhetőek, amelyek fokozatosan beépültek a mindennapi élet ritmusába, elmosva a határt alkotás és életvilág, munka és rituális cselekvés között.

Bozsó Nóra alkotásai a művészet kettős funkciójára irányítják a figyelmet: egyfelől a valóság konceptuális értelmezésének médiumaként, másfelől az önreflexió eszközeként működnek. A kiállításon szereplő festmények, papírszövés alapú munkák és objektek meghatározó jellemzője a természetes anyagok használata; a művész többek között enyvvel, szénnel, növényi festékekkel és méhviasszal dolgozik. Művei egy olyan személyes tapasztalati horizontot tárnak fel, amelyben a városi lét és a természetes jelenségek összefonódásai válnak vizsgálat tárgyává. Bozsó Nóra számára az anyag valóságos archívumként szolgál, ugyanakkor a konzerválás helyett megengedi az efemer művészeti komponenseknek és formáknak, hogy szabadon létezzenek. A papírszövés és a méhviasz által telítődő színek lehetővé teszik az átfedések és kiemelések dinamikus struktúráját, új és régi matériák összefonódását.

2 Tim Ingold: The Life of Lines. Abingdon (Oxfordshire), Routledge, 2015.

3 uo. 19.

4 Bozsó Nóra: Volnék inkább lelki műbútorasztalos. Pécsi Szalon Art Factory, 2025. 04. 26. – 06. 15.

A közös szál – Ariadné fonala – Bozsó Nóra és Herczig Zsófia művészetének tapasztalati dimenziójában válik láthatóvá. A két művész metódusában tudatos anyagválasztásokról van szó, melyeket strukturált szerkezetté formálnak a kezükkel. A szövés, a hurkolás, a gyűjtés vagy az ismétlődő kézimunka az anyaggal való közös mozgás formái.

Tim Ingold antropológus Live the Lines című könyvében azt vizsgálja, hogyan halad együtt az alkotó az anyag folyamataival.[2] Kiemeli, hogy az Gottfried Semper a technikai képességek eredetét a csomók megkötésének és elvágásának kettős műveletében azonosította. E kettősség a szövés és az ácsmesterség, a textil- és faművesség egymást kiegészítő kapcsolatában jelent meg.[3] Érdekes párhuzam, hogy Bozsó Nóra 2025-ös pécsi kiállításának címe a Volnék inkább lelki műbútorasztalos.[4]

Ingold az összeköttetés (correspodence) és szövedék (meshwork) kifejezések bevezetésével az ember, az anyagok, az élőlények és a környezet közötti kapcsolatokat gondolja újra. Fogalmai szakítanak a modern nyugati gondolkodás azon elképzelésével, amely a világot elkülönült, önálló objektumok rendszerének tekinti. Bozsó Nóra és Herczig Zsófia gyakorlata e relációs szemlélethez hasonlóan a művészt a folyamatosan alakuló szövedék részeként értelmezi.

5 Ingold, uo. 53.

6 Ahogyan Bozsó Nóra teszi Hommage á Claude Monet című munkáján.

7 Ingold, uo. 53.

Tim Ingold egy sajátos szemléletmódot dolgoz ki, amelyet lineológiának nevez. Gondolatmenete, valamint Bozsó Nóra és Herczig Zsófia fonalmotívuma ezen a helyen összekapcsolóik. „A linealógia hatóköre rendkívül tág, amennyiben magában foglalja a járást, a szövést, a megfigyelést, az éneklést, a történetmondást, a rajzolást és az írást. Mindezek valamilyen vonal, különféle típusú vonalak mentén történnek.”[5] Ingold szerint amikor valaki linealógussá válik, egyben valamennyire meteorológussá is kell válnia, tanulmányoznia kell az időjárást.[6]„Régóta érzem, hogy mély rokonság van a vonalak és az időjárás között: olyan mély, mint a járás és a légzés között, a szövés és az idő múlása között, a megfigyelés és a temperamentum között, az éneklés és a visszhangzás között, a történetmesélés és az emlékezet visszhangjai között, a rajz nyomai és a festő palettájának színei között, valamint a papíron való írás és az égbolton olvasható előjelek között, amelyeket az emberek egykor arra használtak, hogy megjósolják a jövőt. Ezeket az előjeleket ugyanis egykor „meteoroknak” nevezték, és ebből ered a modern „meteorológia” kifejezés is. Míg a linealógus azt keresi, mi a közös a járásban, a szövésben, a megfigyelésben, az éneklésben, a történetmesélésben, a rajzolásban és az írásban, addig a meteorológus a lélegzet, az idő, a hangulat, a hang, az emlékezet, a szín és az ég közös nevezőjét kutatja.”[7]

Ehhez a gondolati szálhoz érve hangsúlyosabbá válik, hogy Bozsó Nóra és Herczig Zsófia művészetében az efemer egy tudatos alkotói attitűd, amely az anyag időbeli kibomlása mellett a művészet határainak tágítását is jelenti. Mindkét művészt motiválja, hogy kiderítse, mit bír el még a választott anyag, a felépített struktúra, mennyire terhelhető, mennyit tud egy anyag (papír, növény, fém, enyv) önmagában megtartani, meddig lehet úgy formázni, hogy a törékenysége láthatóvá váljon. Szüntelen, feszült keresés során rezonálnak az anyag minőségeire, történetére, a hozzá fűződő asszociációkra, valamint a környezetre és a hétköznapi élettérre.

Bozsó Nóra és Herczig Zsófia alkotásai felfokozott észlelési formákból és személyes impressziókból táplálkoznak, miközben olyan belső folyamatokat tesznek láthatóvá, amelyek gyakran a hiány, a veszteség vagy az átalakulás tapasztalatához kapcsolódnak. Műveik közül több maga is organikus változásnak indul: az anyagok időbeli alakulása, a formák módosulása a művek szerves részét képezik. Fogalmi és vizuális rendszerük olyan nyomok és egymásba fűződő struktúrák hálózatának tekinthető, amely megzavarja a határt aközött, amit addig marginálisnak tekintettünk, és amit emlékezetre méltóként őriztünk meg. A művek figyelme olyan jelenségekre is kiterjed, amelyek a mindennapi érzékelés számára gyakran rejtve maradnak, ezáltal új perspektívákat nyitva az emlékezés, a jelenlét és a változás folyamataira.

Ancora Contemporay Gallery

Pécs, 2026. június 12-ig