Az anyag mélységének esztétikája
Mattesz Panka Joussiance című kiállításáról
Horváth Márk
A kortárs kultúrakutatás és esztétikai törekvések középpontjában áll az anyaghoz, a materialitás mélyrétegeihez való visszatalálás. Ez az újfajta, spekulatív materialitás áthatja a kortárs művészetet is. Olyan irányzatokban érhetjük tetten ezt az irányultságot, mint az új materializmus, a spekulatív realizmus bizonyos irányai vagy a különböző poszthumanizmusok. Az anyag sajátosságainak újrafelfedezése összekapcsolódik az ökológiai válság kapcsán megváltozott érzékenységgel, valamint a különböző mesterséges anyagok globális elterjedésével, amelyre az antropocén is utal. Materiális környezetünkkel való újfajta érzékenységet tesz szükségessé a földrendszer funkcionalitásának megváltozása. Összekapcsolja ezeket a törekvéseket, hogy az anyag és a materialitás kérdéséről végre ne antropocentrikusan mondjunk valamit, hanem próbáljuk feltárni annak mélyrétegét, és a modernitás nagy binaritásai közötti olyan átmeneti és hibrid jegyeket fedezzünk fel, amelyek esztétikai aspektusa is figyelemreméltó.
Hogy járulhat hozzá a kortárs művészet és a festészet az anyag mélyrétegeinek ezen spekulatív, mégis a teoretikus absztrakció helyett a materialitáshoz kapcsolódó feltárásához? Milyen esztétikai stratégiákon keresztül férkőzhetünk hozzá az anyag alakuló, formálódó aspektusához? Mattesz Panka Jouissance című első önálló kiállításán bemutatott különleges festményein éppen erre vállalkozik. Képein mintha az anyag keletkezésének pillanataiba és furcsa dinamizmusaiba pillanthatnánk bele. Alkotásai egyszerre megnyugtatóak és felkavaróak, párhuzamosan érezzük az anyag születésének és felbomlásának kettősségét egy olyan kreatív aktus keretei között, amely engedi hatni az anyagiságot, és nem valamilyen előre meghatározott cél vagy forma irányába terelné azt. Az anyagképződés sajátos posztantropocentrikus dinamizmusát engedi hatni festményein, amelyeket elsősorban nem is csak látunk, hanem teljes testünkkel tapasztalunk meg. A keletkező, szétkenődő, kitüremkedő anyag bevonja testünket, és elárasztja érzékszerveinket. Ez a kiterjedt lágyság adja Mattesz művészetének egyik megkapó sajátosságát.
Művei megidézik az élet és az élettelen, a keletkezés és az elmúlás közötti azon különleges dinamizmust, amelyet egy az élethez szigorúan nem kötődő vitalista anyagfelfogásként értelmezhetünk, amelyet egyszerre nevezhetünk inorganikus vitalizmusnak és Jane Bennett alapján vitalista materializmusnak. Az anyag formálódik, változik, redőződik fogalmak és előzetes célok nélkül is. Esszénkben Mattesz Panka sorozatát ezen fogalmi kettősségen keresztül kívánjuk feltárni úgy, hogy alkotói praxisa és művei alapján mégis fokozatosan eltávolodunk a fogalmi hálótól az anyag felszínén összesűrűsödő mélyrétegek irányába. Mattesz különleges festményei előtt állva azt érezzük, hogy a képek túlcsordulnak bármilyen előzetes fogalmi keretezésen, azaz éppen az antropocentrikus vagy korrelativista világfelfogást vagy értelmezést kezdik ki. Egyszerre felkavaró és poszthumán értelemben megnyugtató művei sárgás, tejszerű színeinek és materiális összesűrűsödéseinek morajlását vagy hullámszerűségét szemlélni. Festményei az anyag és a primordiális materialitás anyagi természete előtti meditációra csábítanak: érzéki és multiszenzuális alkotások, amelyet szó szerint a bőrünkön és több érzékszervünkön keresztül érzékelünk. A művész a materialitást egy mindent elöntő lágyságon vagy elborító plaszticitáson keresztül képes megragadni, amely elnyeli az előzetes elméleti kereteket. Így Mattesz festményei a kortárs objektum orientált vagy spekulatív realista esztétikai formalizmus izgalmas példáiként is értelmezhetőek, amelyben az esztétikai jegy a művészeti objektumban sűrűsödik össze. Művei meghaladják a posztmodernre vagy a különböző modernizmusokra jellemző kontextualizmust, és egy nonhumán formalizmus lehetőségét vetik fel.
De mit értünk inorganikus vitalizmus alatt a Jouissance című tárlat kapcsán? Az anyag nem az emberi megismerő tekintetnek alávetett járulékos mozzanatként tételeződik: önállóan is képes eseményeket előállítani, váratlan helyezeteket teremteni. Sőt, Mattesz poszthumán esztétikai formalizmusa kapcsán az anyag vitalitása kerül az előtérbe, azaz a klasszikus előtér és háttér kettőse felcserélődik. Az inorganikus vitalizmus során tehát nemcsak az életnek a halállal vagy a keletkezésnek a megszűnéssel szembeni antropocentrikus preferálása oldódik fel, hanem az esztétikai előtér és háttér kettőssége is. A materiális háttér a kiállítás képein egyértelmű elsőbbséget élvez, nincsenek az előtérben feltűnő, egyszerűen meghatározó alakok vagy formális struktúrák, hanem minden a dinamikus átmenetek, plasztikus átfolyások állapotában van.
Mattesz munkáinak ambivalens, egyszerre különösen kellemes és felkavaró jegye kapcsán sem megkerülhető az, amit jelen esszében inorganikus vitalista esztétikaként ragadunk meg. Nem csak esztétikai, hanem ontológiai tétje van művészetének, hiszen az élőt többé nem tudjuk teljesen különválasztani az anyagtól, mert az utóbbi is képes mozogni, alakulni és önmagát felfedni. A materialitás és az anyag előretörése a 21. században több, mint posztantropocentrikus vagy poszthumán formalizmus, sokkal inkább illeszkedik ahhoz, amit az esztétikai forma krízise kapcsán Eva Horn megállapít. Az inorganikus vitalizmus érvényében a valóságnak nemcsak az emberi művészeten vagy az emberi tudaton túli részei fontosak és figyelemre méltóak, hanem az életet megelőző vagy követő folyamatai is. Mattesz munkáiban az anyag összesűrűsödései, összecsomósodásai megidézik a keletkezés és az elmúlás dinamizmusait, miközben a formálódás vagy strukturálódás processzusaira is utalnak. Képei előtt állva azt érezzük, hogy nem tudjuk, de nem is akarjuk megfejteni, hogy mit rejt az anyag hullámzó lágy mélysége. Sokkal inkább hagyjuk, hogy plasztikus képei elnyeljenek bennünket, visszavezessenek az élet és az élettelenség közötti olyan átmenetbe, amely különös módon megnyugtat bennünket. A sárgás, fehéres, egyszerre aranyló és mégis nagyon természetes átmeneti színárnyalat nem hátteret képez, amely előtt bizonyos alakok vagy formák sorakoznak az előtérben, hanem sokkal inkább maga az anyag tekereg, formálódik, gyűrődik, bomlik ki. Az a kreatív vagy aktív plaszticitás, amely a lágyság különös erejét mutatja fel, végig áthatja a képsorozatot.
Az inorganikus vitalizmuson alapuló esztétikai megközelítés a valóság sokkal heterogénebb és kiterjedtebb leírását teszi lehetővé, mint az antropocentrikus és korrelativista művészi gyakorlat. Az inorganikus vitalizmus felfedez a létezésben valami primordiálisat, valami misztikusan ősit, amely egyben a távoli jövő felé is mutat. Mattesz művein mintha árnyak, árnyékok, objektum nélküli foltok tűnnének fel, amelyek csak plasztikus potencialitásként utalnak a keletkezésre, amelyből még bármi kialakulhat. Nem köti semmilyen előzetes képzet vagy esztétikai formanyelv ezt az alakulást, valóban bármi vagy tökéletesen semmi is lehet ezekből a materiális folyamatokból. Az anyag alakulása, plasztikus vibrálása és ősi, élet előtti és utáni misztikuma tárul fel előttünk, de nem olyan titokként, amelyet teljesen megfejtettünk, hanem egy olyan multiszenzuális élményként, amely az eksztázishoz hasonlóan elönt bennünket. Nem tudunk menekülni a képekről lágyan előtörő materialitás elől.
1 Jane Bennett: Vibrant matter: A political ecology of things. Duke University Press, 2020, VII.
Az inorganikus vitalizmus mellett a vitalista materializmus felől is közelíthetünk Mattesz Panka művészetéhez. A modern felfogás Jane Bennett nézetében a világot robosztus, csupasz, passzív, háttérbe húzódó anyagra és átszellemült, vibráló, aktív élő létezőkre bontja fel.[1] Hozzá kell tennünk, hogy ezen modern életkoncepció is alapvetően a modern antropocentrizmustól terhelt, hiszen az életen is elsősorban az emberi életet érti. Azaz nemcsak az anyag kapcsán szorítkozik sematizmusra, leegyszerűsítésre és homogenizációra, hanem az életnek is egy szűk perspektíváját képes értelmezni.
Mintha a Jouissance mélyét éppen a bárminemű sematizáció és leegyszerűsítés materiális felszámolása adná, amelyben az anyag valóban kimeríthetetlen, megnyugtató lágyságot és különös gazdagságot mutat fel, ahol a sárgás-fehéres színek és árnyszerű formákat idéző kiterjedések vagy hullámszerű összesűrűsödések a materialitás mélye felé vezetnének. Az esztétikai forma krízise itt az előzetes művészeti keretek és antropocentrikus alkotói szándékok alól felszabaduló anyag vitalista materiális kiáradását jelenti, amelyben a lágyság elborítja a kép egészét. Nincs háttér vagy előtér, nincs előzetes esztétikai forma, hanem az anyag keletkezésének különös szépsége kerül a középpontba, amely túl van a mindennapi létezésünket strukturáló kettősségeken és felosztásokon. Arra van szükségünk, hogy rácsodálkozzunk a vitális materializmus furcsa, torz, szépséges, rezgő, dinamikus valóságára. Egyfajta áhítat és ismeretlen gyermeki kíváncsiság sajátos keveredése jellemzi azt az attitűdöt, amelyet Mattesz Panka megkövetel tőlünk a dolgok furcsa jegyeinek feltárása során.
Pikszis Kultúrpont
- február 21-ig
