Horváth Márk
Mattesz munkáinak ambivalens, egyszerre különösen kellemes és felkavaró jegye kapcsán sem megkerülhető az, amit jelen esszében inorganikus vitalista esztétikaként ragadunk meg. Nem csak esztétikai, hanem ontológiai tétje van művészetének, hiszen az élőt többé nem tudjuk teljesen különválasztani az anyagtól, mert az utóbbi is képes mozogni, alakulni és önmagát felfedni.
Cserhalmi Luca
Vannak az egyes avatott emberek, akik számára engedélyezett a tájban való beavatkozás, mások számára ez tiltott, akárcsak egy művész és a kiállítótér falai között sétáló látogató számára. A kiállításlátogató, az erdőjáróhoz hasonlóan, egy előre felajánlott, optimális útvonalat kap gyakran egy narratíva mentén felépítve, de van, hogy több bejárási stratégia mellett is dönthet, bolyonghat térkép segítségével, hogy be tudja azonosítani a „látványosságokat”.
Tayler Patrick Nicholas
A kótyagosságindukáló képzőművészeti programdömping közepette nem mindig könnyű észrevenni az igazán jó cuccokat. Egy képzőművészeti folyóiratnak az aktualitáson túl az is egy ambíciója lehet, hogy a tempót a közjónak megfelelően alakítsa. Ebben a szellemben hangolódunk rá a Pikszis sajátos hullámhosszára, melyen most az Önzine játszik. Az Off the Skin utáni második Önzine×Pikszis kollaboráció a Ha magyarázni kezdünk, határ jön hamar című kiállításkiadvány volt, mely egyrészt print formában, másrészt tárlatként regisztrálta a felek közti szikrákat. Horváth Zsófival a Pikszis Galéria vezetőjével, valamint Imreh Sándorral és Prok Verával – tehát az Önzine-nel – beszélgettem.