Megjelent a szeptember-októberi lapszámunk

GENERÁCIÓK DIPLOMÁJA

4 ╱ Jankó Judit: Egy generáció portréja. Best of Diploma 2026
7 ╱ Tayler Patrick: A jövő még nem készült el. Beszélgetés Vető Péterrel és Schneider Ákossal
11 ╱ Tóth Eszter: Harmónia és diszkordancia. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának diplomakiállítása
14 ╱ Kukla Krisztián: Azt hiszed, hogy nem tudom, hogy tudod, hogy tudom? Best of diploma 2026 és Kopasz Tamás kiállítása
19 ╱ Kovács László: Friss szemmel visszanézni. Az ELTE BDPK Vizuális Művészeti Tanszékének diplomakiállítása
22 ╱ Albert Eszter: Újraértelmezett évek. A KET MA diplomaprojektje
25 ╱ Győrffy László: Unhappy Meal. A kifagyasztott emlékszendvics bűze

KÖZEG, ELLENÁLLÁS

28 ╱ Bokody Ákos: Sav és méreg. Toxikusság es moralitás a képzőművészeti mezőben
31 ╱ Borbély Polla Valéria: Gyakornokot reggelire. Kritika a Lelkes gyakornokot keresünk! című kiállításról

HATOTTAK MÉG

35 ╱ Lóska Lajos: Termékeny inspirációk. Vajda es a posztmodern
38 ╱ Révész Emese: Külső és belső világok rajzai. Raszler Károly (1925–2005) grafikai művészete

FELFAKADT SEBEK

41 ╱ Bánki Ákos: A végtelenbe olvadó lélek. Ádám Zoltán és az „új festészet” az 1980-as években
44 ╱ Nemes Z. Márió: Kedvemre jártam volna a sok hatalmas formán. Megjegyzések Konrád Áron kepeihez

A MULANDÓ JELEN

49 ╱ Fülöp Tímea: Káposztás tészta és AI. A Nagyházi Contemporary művesztelepe
52 ╱ Bordács Andrea: A vörös fonal ideje. Imre Mariann es Richter Sára kiállítása
54 ╱ Kulcsár Géza: Inverz szalámitaktika, avagy a nihilizmus képtelenségéről. Splendid Isolation

KÜLFÖLDI IZGALMAK

56 ╱ Bendig-Zsilinszky Zsófia: Nem minden generáció kezdi elölről. Porto, Serralves és a kulturális folytonosság ereje
61 ╱ Boros Lili: Kiterjesztett terek. Négy kiállítás Svájcból gyűjteményi és kurátori perspektívából
64 ╱ Romhányi Orchidea: A visszatérés művészete. Georg Baselitz: AVANTI!
67 ╱ Liszi Renáta: A fotográfia városa. Les Rencontres d’Arles 2026

10╱

„Ma egy művészeti egyetemen a jövőre készülni nem azt jelenti, hogy megjósoljuk, milyen lesz a szakma, vagy hogy biztos karriert ígérünk, hanem azt, hogy olyan tudást, eszközöket és gondolkodásmódot nyújtunk, amelyekkel a hallgatók a változó szakmai közegben is eligazodnak. ” (Tayler Patrick: A jövő még nem készült el. Beszélgetés Vető Péterrel és Schneider Ákossal)

15╱

„Ez az ismeretelméleti helyzet különösen fontos a művészetben. A néző soha nem egyszerűen lát egy művet. Lát valamit, de közben nem látja teljesen saját látásának feltételeit: előfeltevéseit, ízlését, intézményi beidegződéseit, műfaji elvárásait, azt, hogy mit gondol késznek, érettnek, kísérletinek, személyesnek, kortársnak vagy komolynak. A mű pedig, különösen egy kiállítási helyzetben, nem egyszerű tárgyként áll előtte, hanem olyan megfigyelési helyzetként, amelyben a néző saját látásmódja is láthatóvá válhat. ” (Kukla Krisztián: Azt hiszed, hogy nem tudom, hogy tudod, hogy tudom? Best of diploma 2026 és Kopasz Tamás kiállítása)

31╱

„Gyakornoknak lenni – különösen a művészeti szférában – alapvetően kiszolgáltatott pozíció: aki betölti, egyszerre vesz részt az intézmények, kiállítások, események működtetésében, és marad kívül azon a körön, ahol munkája szakmai vagy anyagi elismerést kapna. Ez a helyzet azért ellentmondásos, mert a művészeti mező gyakran a kritikai gondolkodás és a társadalmi reflexió terepeként határozza meg önmagát, működése mégis ugyanazokat a hierarchiákat termeli újra, melyeket problematizál. Éppen ez adja a projekt kurátori pozíciójának izgalmát: a gyakornokságról nem kívülálló, biztonságos elemzői távolságból szólalnak meg a résztvevők, hanem olyan tapasztalati helyzetből, amelyet ők maguk is átéltek, vagy jelenleg is benne vannak. Így a tét végső soron az, hogyan születhet érvényes szakmai és kritikai hang egy bizonytalan, alárendelt pozícióból.” (Borbély Polla Valéria: Gyakornokot reggelire. Kritika a Lelkes gyakornokot keresünk!című kiállításról) 

46╱

„Én a Konrád-féle protéziscivilizáció esztétikai hatásmechanizmusára vagyok kíváncsi. Beszélgetni akarok a művekkel, de ezzel már feltételezem, hogy ők is szólnak hozzám, vagyis nem olyan autisztikus szingularitásról van szó, mely megtagadja a kommunikációt. De mi van, ha csak a saját hangomat hallom visszhangozni a szimbolikus rend réseiből? Fel tudom ismerni a fantazmagorikus pótlást mint visszhangkamrát?” (Nemes Z. Márió: Kedvemre jártam volna a sok hatalmas formán. Megjegyzések Konrád Áron képeihez)

56 ╱

„Porto az a hely, ahol kelet-európaiként azonnal otthon érzem magam. Ottlétem alatt sokat kutattam magamban ennek a biztonságos, jó érzésnek az okát. Hiszen a domborzata, az éghajlata, az építészete, ha európai is, mégis más. Mi lehet akkor a másságban érzett otthonosság oka? Arra jutottam, hogy valahol a hétköznapi léptékben, a viszonyokban, a közvetlenségben és az egy városon belül szinte szinkronban látható szélsőségekben keresendő. Abban, ahogyan szegénység és luxus, pusztulás és megújulás minden különösebb átmenet nélkül kerül egymás mellé. Ettől valahogy teljesen otthonosan érzem magam. A Duna helyett itt van a Douro, amely kelet felől érkezve vágja ketté Porto és Vila Nova de Gaia meredek partjait, mögötte a szőlőültetvényekkel szabdalt dombság, nyugat felé pedig a végtelenbe vesző Atlanti-óceán horizontja.” (Bandig-Zsilinszky Zsófia: Nem minden generáció kezdi elölről. Porto, Serralves és a kulturális folytonosság) ereje