Őszi lapszám lévén, ezúttal a pályakezdés és a generációváltás köré rendeződik néhány írásunk: diplomakiállításokat nézünk meg közelebbről, beszélünk az alapreferenciák generációk közötti elválásáról és azokról az oktatási alapkoncepciókról is, amelyek intézményeket és művészi pályákat alakítanak.
Kérem, vigyázzanak, az ajtók záródnak!
Are you sure you want to leave? @ art quarter Budapest
Sárai Vanda
Az elmúlt évek egyik legkomolyabb tanulsága, hogy a Föld különböző pontjait összekötő hálózatok száma gyakorlatilag végtelen. Egy vuhani piacon egy vírus sikeresen terjed át állatról emberre – majd a következő két évben a világ jelentős része karanténba kényszerül. Oroszország február 24-én lerohanja Ukrajnát – ez pedig élelmezési és gazdasági válságot idéz elő gyakorlatilag minden kontinensen. Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy a globalista világrend egyben a világszintű pillangóhatások kora, melynek rendszeréből voltaképp lehetetlen kiszállni.
Techno, technóbb, legtechnóbb
Techno Worlds
Sárai Vanda
A nemzetközi résztvevőgárdával operáló kiállítás a müncheni Goethe Intézet felkérésére, Mathilde Weh, Justin Hoffmann és a Creamcake kollektíva kurátori munkája nyomán jött létre. Nem véletlen, hogy a német állam kulturális intézetének kezdeményezésére valósult meg egy ennyire átfogó technotárlat, hiszen bár a zenei műfaj eredetileg Detroitból származik, annak máig Németország az egyik legfőbb központja. A kurátori koncepció hangsúlyozza: a kiállítás túl kíván mutatni a zenei stíluson, és tágabb kontextusban akarja vizsgálni azt, és többek közt a politikai, a technológiai, az emancipációs küzdelmek vagy épp a spiritualitás szemszögéből nyúlnak a (szub)kulturális jelenségekhez.
Keresztes Zsófia állít ki az 59. Velencei Biennálén
A hazai gyakorlatnak megfelelően a Velencei Biennále nemzeti biztosa, dr. Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a Magyar Pavilon kurátorát és kiállítását.A Velencei Biennále vezetése 2020....



