Univerzumok vonzásában
Bánföldi Zoltán kiállítása

Hudra Klára

Soknótás szerző, akinek inspirációs közege a szcénában a kilencvenes évek transzavantgardba és posztmodernbe ágyazott zeitgestje avagy zeitlostja. Figyelemreméltó edukációs tapasztalata, amit első diplomájának helyszínén Hágában szerzett, miszerint ott a hét minden napján más-más tanár adott órákat nemzetiségre és kortársművészeti attitűdre való tekintettel. Miként Tóth Krisztina írónő rámutatott, a művész válasszon bármilyen (adott esetben radikálisan eltérő) kifejezésmódot, médiumot, pályája során azt kutatja, hogyan érhető tetten a múló idő a képzőművészet által. Alternatívák mint alapvetések vetődnek fel, miszerint a mű rögzíti a pillanatot versus az ihletettség időkontinuitásában tételeződik. A Csillagok között absztrakt festményeiben e kettőség összegződik szenzitív, optikai intenzivitásban.

A témához illően monumentális táblaképeket, vásznakat várnánk (ha eltekintünk bármiféle mediális automatizmustól), viszont az olaj-vászon képek egyike sem nagyobb 50×70 centiméternél. Így a hermeneutikai szituáció megváltozik, kvázi a festmény nem bevonzza nézőjét, hanem a befogadói interakció diszponálódik. Absztrakt színkompozíciók, intenzív, sötét és világos tónusok, valőrök kavargásában a felfokozottság párosul a finom aprólékossággal. A fényteli színek testessége érvényesül a vásznon. (Közbevetőleg: mint köztudott a természetben nincsenek színek, a fényt alkotó hullámhosszokat a környezetünk vagy elnyeli, vagy visszaveri, s a visszavert hullámokat érzékelve látjuk meg a színek csodáját.)

Bánföldi azon alkotói módszere, hogy kiszól, illetve beleszól saját kompozíciójába, látszólag indifferens látványelemeket rendel egymás mellé, némiképp ezúttal is tetten érhető. A színek szimbolikája jelentőségteljes szerepet játszik, a képciklus afféle „diptichonként viselkedik”: fele részben a vörös, fele részben a kék dominál alapszínként. Az alkotó szándéka szerint ez a kettős felütés szabad asszociációkra adhat alkalmat akár a festészettörténeti visszapillantó-tükörbe nézéssel, akár a percepció ihlette bölcseleti dimenziók felé. Az első felvetés közel áll a művész szándékaihoz, hiszen korábbi korszakaiban hol konkrétabban – például az Arnolfini házaspár-parafrázisokban –, hol áttételesebben merít a tradíciókból sajátos módon, abszolút expanzív ambícióval. A második esetben alkalom nyílhat a festészeti kreativitással és a percepcióval kapcsolatos bölcselgetésekre.

„A kétértelműség feloldása az egyértelmű olvasat forszírozása az az emberi konstrukció, a színes vászon. Az absztrakt festmény direkt manifesztációja a kreatív gondolkodásnak” – véli Gombrich. Az alla prima absztrakt festmények utalnak mindarra a mögöttesre, amit a festő nem mond ki, ám benne van a vásznon megörökített „belső teljességben”. Ebben a művészi habitusban érdekes módon megőrződik az individuális érzelmek és a szellemi elvonatkoztatottság kunstvollenje. Bánföldi Zoltán művészetének közös nevezője az emlékezet. „Emlékezetünk fűzi össze a bennünk meglévő dolgokat, emlékezetünk határozza meg az értelmünket, a cselekedeteinket, az érzelmeinket. […] Ez az, ami az én munkásságomban – bármely szegmensét is tekintjük – hétről hétre, óráról órára és évről évre is tetten érhető.” (2023)

Bánföldi Csillagok között című festménysorozata a virtuális világ mellé (tán azzal szembe) helyezett emberi emlékezet által teremtett világmindenség igenléséről, annak kézzel fogható, látni való jelentőségéről vall. Lehet különös, hátborzongató vágyálmokkal, szenvedésekkel teli, az emlékezet és a képzelet a sajátunk. („Milyen művészeti stratégiákkal lehet kicselezni a múló időt?”)

KAS Galéria

2025. 10. 29. – 11. 20.