ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

Firkák, tetkók, kollabok
Interjú Horváth Zsófival, Prok Verával és Imreh Sándorral

Tayler Patrick Nicholas

A kótyagosságindukáló képzőművészeti programdömping közepette nem mindig könnyű észrevenni az igazán jó cuccokat. Egy képzőművészeti folyóiratnak az aktualitáson túl az is egy ambíciója lehet, hogy a tempót a közjónak megfelelően alakítsa. Ebben a szellemben hangolódunk rá a Pikszis sajátos hullámhosszára, melyen most az Önzine játszik. Az Off the Skin utáni második Önzine [1]×Pikszis [2] kollaboráció a Ha magyarázni kezdünk, határ jön hamar című kiállításkiadvány volt, mely egyrészt print formában, másrészt tárlatként regisztrálta a felek közti szikrákat. Horváth Zsófival a Pikszis Galéria vezetőjével, valamint Imreh Sándorral és Prok Verával – tehát az Önzine-nel – beszélgettem.

Ikonkép és borítókép:
Pikszis × Önzine Pikszis Kultúrpont 2024. 04. 13. – 05. 12. Fotó: Kárász Karolina

 

 

TP: Az Off the Skin című kiállítás célja az volt, hogy a tetoválótű másik oldalára irányítsátok a figyelmet, magukra a tetoválással (is) foglalkozó alkotókra. Nemrég pedig megnyílt az Önzine második lapszámával összeforrt csoportos kiállítás is – szintén a Pikszisben. Milyen személyes sztorik, kapcsolódási pontok, anekdoták bontakoztak ki a kiállítások alakulása során?

Prok Vera: Nagyon izgalmas volt ennyiféle alkotói hozzáállással találkozni az Off the Skin kapcsán. Sikerült egy olyan spektrumot a falakra helyezni, mely a szemet megnyugtató régi iskolás, képzőn lelkiismeretesen begyakorolt, anatómiailag hű vonalvezetéstől indul, és valahol a direktrossz, ignorant, firkás hatású (ne tévesszen meg senkit!) rajzoknál áll meg. Ennek az ívnek az egyes pontjain elhelyezkedő egyedi látásmódok, főleg a két végponton, nem feltétlen kerestek kompromisszumot egymással, így érdekes volt sok esetben egyfajta mediátor szerepbe esni és egy objektívabb állásponttal lágyítani a szíveket és a gondolatokat. A végeredmény nagyon felemelő volt, hiszen sikerült közösségi élménnyé varázsolni a különbözőséget.

Horváth Zsófi: Az is érdekes volt, ahogy a beszélgetések során az alkotóknak a tetováláshoz és a tetoválóművészethez fűződő, sokszor ambivalens viszonyuk kibontakozott. Hol a szabad alkotás gátjaként jelent meg a beszélgetésben, hol a művészetük kiteljesedésenként. Oda-vissza hat egymásra a két tevékenység, kinél jobban összeolvad, kinél kevésbé, igazi se veled se nélküled love storykat hallottunk.

[1] Az Önzine instagramoldal, webfelület, kutatási program, folyóirat, zinesorozat, közösség és sok minden más. https://onzine.hu/

[2] A Pikszis Kultúrpont fókuszában a vizuális kultúra és a zene áll. Egyrészt többfunkciós kiállítótérként működik (Pikszis Galéria), melynek művészeti vezetője Horváth Zsófi festőművész. Másrészt egy lemezbolt is található itt (Soul Cure Records), melynek tartalmáért Fonyódi Ákos DJ, a Budabeats lemezkiadó egyik vezetője felel. Nem utolsósorban pedig egy rajziskola, oktatási labor is dübörög a helyszínen (Pikszis Analóg Kör). https://piksziskultur.hu/

Kiállításenteriőr Off the Skin: Rajzok a tű másik végéről Pikszis Kultúrpont 2024. 01. 13. – 03. 02. Fotó: Biró Dávid

Kiállításenteriőr Off the Skin: Rajzok a tű másik végéről Pikszis Kultúrpont 2024. 01. 13. – 03. 02. Fotó: Biró Dávid

TP: A koncepcióban megidézett „egyszemélyes kultúrákon” túl voltak esetleg olyan összefüggések, melyek ez idáig láthatatlan közösségeket körvonalaztak? Esetleg összefésülhető a két kiállítás az alulhájpolt, ám hiperizgalmas rajz médiumának helyzetbe hozása révén?

PV: Abszolút. A tetoválók rajzai kapcsán volt egy általános „hát, én ezt csak úgy magamnak rajzoltam” vájb, ami ugye azért is fontos kapcsolódási pont, mert a végeredményből kivesz egy rakat elvárást és klisét. Itt duplán megjelent az általad említett alulhájpoltság egyrészt a rajz mint médium, másrészt a fióknak szántság révén. Illetve ezeken a rajzokon sokkal tisztábban kivehetőek voltak azok a kortárs toposzok, amik az alkotót a szcéna befolyásán kívül is foglalkoztatják.

Imreh Sándor: Számunkra egy ideje nincs is más: egyértelmű, hogy a kortárs rajzi gondolkodás kapcsolja össze ezeket a projekteket. Most jött ki a második, igen vaskos, rajzos Önzine, ebben is huszonhat művész tűnik fel, akik igen különböző attitűddel rajzolnak, és a tetoválók kiállítása is különböző rajzhoz köthető workshopokkal és laza, közösen rajzolható zine-nel egészült ki. Sőt, sokkal inkább szólt a rajzolás intimitásáról, mint a tetoválásról. Nincsenek nagy előzetes elhatározások, minden organikusan alakul, de mivel a saját preferenciáink ösvényein tekintünk a kortárs művészetre, nem látom magam előtt, hogy letérnénk erről az útról. Nagyon érdekes figyelemmel kísérni, sőt akár a hazai terepen befolyásolni is, hogy honnan hova jutott el a rajz az utóbbi évtizedekben a kortárs képzőművészeti térben.

Kiállításenteriőr Pikszis × Önzine: Ha magyarázni kezdünk, határ jön hamar Pikszis Kultúrpont 2024. 04. 13. – 05. 12. Fotó: Fodor Dániel

Kiállításenteriőr – Gáti Ráhel, Márton Bence és Toyota Karolla munkája Off the Skin: Rajzok a tű másik végéről Pikszis Kultúrpont 2024. 01. 13. – 03. 02. Fotó: Biró Dávid

TP: Az Önzine eredetileg egyfajta kiállításjárási-archiválási dokumentumtár volt az Instagramon. Aztán egy jelenleg is aktív, eklektikusságát bátran vállaló weboldallá formálódott, majd könyvtárgyként is materializálódtak a platform nézőpontjai, de ezúttal egy „rajzosabb” fókusszal. A kiállítás rendezésekor ehhez képest milyen szempontokat tartottatok szem előtt? Volt olyan aspektus, amitől már a legelején „fáztatok”, és emiatt kerültétek is?

PV: Nagyon boomer szó a „friss”, de mégis ezzel a szóval jellemezném azt, amire vágytunk. Szerintem ez mindkét eddigi pikszises kiállításunk esetében létrejött pusztán azért, mert nem vesszük túlságosan komolyan magunkat. Mindkét eseményünkbe belecsempésztünk valami játékot, ami összehúzza ezt a sok egyéni világot. Alapvetően kedveljük azokat a kiállításokat és megnyitókat, melyek nemcsak egy kiválasztott közegnek szólnak, hanem így vagy úgy mindenki be tud kapcsolódni.

IS: A „frissnél” egy boomerebb szót tudok, a „fiatalost”, amit azokra mondunk, akik valamilyennek szeretnének látszani, és nagyon közel is vannak hozzá, de látszani valaminek sosem lesz az, mint valaminek lenni. Ha valami tudatos a részünkről, az az, hogy nem akarunk másnak látszani, mint akik vagyunk, ahogy gondolkodunk vagy ahogy látunk. Művészeket rendezgetünk egymás mellé a munkáik alapján, közben benyomásokat szerzünk arról, hogy milyen emberek. Ha már a generációs nézőpontkülönbségeket hoztam szóba az előbb, hihetetlenül jó tapasztalat volt a nálam idősebb generáció művészeivel is kapcsolatba lépni és együtt dolgozni velük úgy, hogy egytől egyig őszinte lelkesedéssel támogatták az underground szemléletünket.

Bódor Gergő munkája Off the Skin: Rajzok a tű másik végéről Pikszis Kultúrpont 2024. 01. 13. – 03. 02. Fotó: Biró Dávid

Fotó: Biró Dávid

Szárnyas Doboz Pikszis × Önzine: Ha magyarázni kezdünk, határ jön hamar Pikszis Kultúrpont 2024. 04. 13. – 05. 12. Fotó: Fodor Dániel

TP: A válogatás során milyen szempontok merültek fel? A művészek hogyan fogadták ezt a kiállításba kódolt nézőpontváltást? Az Önzine-számok archívumát hogyan gazdagítja a Ha magyarázni kezdünk, határ jön hamar című etap?

PV: Az Off the Skin önnön létjogosultságát kérdőjelezte meg. Érdemes-e / lehet-e / kell-e szinte zsákbamacska alapon létrehozni egy kiállítást? Mi történik, ha nem a „mi” vezeti a válogatást, hanem a „hogyan”? Ez alatt azt értem, hogy nem elsősorban az alkotóból és műveiből indultunk ki, hanem egy vízióból, amihez hozzáválogattuk egyes tetoválók olyan rajzait, melyek többségét nem is láttuk mindaddig, míg szóba nem elegyedtünk velük. Gyakorlatilag sok esetben a megelőlegezett bizalom játszott fontos szerepet. És ez egyáltalán nem arról szól, hogy mindegy, mit állít ki az ember, hanem inkább arról, hogy bízom benne, hogy ami „csak” én vagyok, az is tud elég lenni, sőt nagyszerű és izgalmas.

IS: A Ha magyarázni kezdünk… ennél sokkal egyszerűbb eset volt. Sajnos az összes, zine-ben szereplő művésztől nem tudtunk kiállítani, ezért egy szűkre szabott válogatást mutattunk be. Ebben is leginkább gyakorlati szempontok döntöttek, de azt az eklektikát, amit a legutóbbi körképünkben felmutattunk, arányaiban sikerült azért visszaadnunk. A Pikszis hibrid működése jó alapot teremt ahhoz is, hogy az offline és az online érzékelés közötti mérvadó különbségekre rámutassunk. Csak eredeti rajzokat mutatunk be, printek szóba se jönnek a kiállításokon. De nyomtatott zinekben gondolkodni manapság már önmagában is egyfajta kiállás.

TP: A cím mire utal? Cringe magyarázni?

IS: Semmi sem cringe szerintem, csak sok esetben a magyarázás maga képezi meg a határokat. Megpróbáljuk, küzdünk vele, de közben gyakori az érzés, hogy bárcsak el sem kezdtük volna, mert a vizualitás nyelve sokkal szabadabb. Erre utal a kiállítás címeként használt Tandori-mondat is.

Poroszlai Eszter munkái Pikszis × Önzine: Ha magyarázni kezdünk, határ jön hamar Pikszis Kultúrpont 2024. 04. 13. – 05. 12. Fotó: Fodor Dániel

Ezer Ákos munkái Pikszis × Önzine: Ha magyarázni kezdünk, határ jön hamar Pikszis Kultúrpont 2024. 04. 13. – 05. 12. Fotó: Fodor Dániel

TP: Jó, de akkor végül is mi áll a Ha magyarázni kezdünk… fókuszában?

IS: A kiállításra az idei rajzzine szereplőinek aktuális, a rajz médiumát használó munkáiból válogattunk. Előbb-utóbb szeretnénk majd rátérni a tematikus kiadványokra és kiállításokra, de egyelőre ez a második szám is a hazai rajzosok újabb csokrát nyújtja. Meg szeretnénk mutatni, hogy mennyiféleképpen lehet gondolkodni a rajzolásról. Kezdetben nem volt egyéb szempont, de közben úgy alakult, hogy a művészek közvetlen környezete, valódi vagy elképzelt világa tárul elénk igen gyakran, így mutatunk rá a rajzolásra mint érzékelésre, az eszközök egyszerűségére, hozzáférhetőségére. Mára a rajz a kortárs képzőművészet egyik leggyakrabban alkalmazott eszköze lett és a sokrétű használat lehetősége miatt nem csak a szigorú elkötelezettjeivel találkozunk. Így lehet, hogy Ezer Ákos műtermében olyan rajzokat találhatunk, amik másnapra már festménnyé alakultak, vagy Poroszlai Eszter fonalakból készített installációjára is rajzként tekintünk, de a street art-vonal is sokféleképpen jelenik meg. Vályi Gábornak is a szemünk előtt bontakozik ki a rajzi útja, amikor DJ-legendaként maximális elszántsággal veti bele magát a hazai vizuális művészetek kutatásába és művelésébe.

A rajzolás előretolásával a szférák találkozását, az alternatív utakat, a DIY-gondolkodást is illusztráljuk az intézményesített művészeti közeg alternatívájaként. Nem kezdünk magyarázni, csak hozzáférhetővé tesszük, rámutatunk egészen különböző pontokra, és elismerően bólogatunk mellé.

TP: A mindennapokba oltott popkultúra vs. whitecube-os fehéregyensúlyban úszkáló magasművészet kérdéskörének bolygatása szerintetek hasznos feszülés ezeknél a kiállításoknál?

IS: Örülök, hogy szóba hozod. Minden projektünkkel erre mutatunk rá, bár nem kizárólagosan ez mozgat minket. Azért „ön” a zine-ünk neve is, mert azt (és úgy) láttatjuk, amit (és ahogy) mi látunk a körülöttünk hömpölygő kortárs kultúrából. Lehet, hogy épp az aktuális lelkiállapotaink befolyásolják az intenzitást vagy a földrajzi behatároltság, de néha csak elég, hogy valamelyikünknek hetekre kiégjen az agya a közösségi médiától vagy a kortárs művészettől. Azzal, hogy nem függünk senkitől, azt az érdekrendszert tudjuk kivenni a képletből, ami az üzletből és a kereskedelemből nem távolítható el. Persze semmi bajom a műkereskedelemmel, de a mi szerepünk egész más. Azt hiszem, ezt a szabadságot-tétnélküliséget érzékelik azok a topművészek is, akik fenntartások nélkül állnak szóba velünk és vesznek részt lelkesen a közös munkában, és ugyanezt látják, csak más szögből az egyetemisták, a graffitisek, a tetkósok vagy a mindenen kívül álló alkotók is. A kánon kapuinak felfeszítése valahol egy távoli célunk azzal, hogy egyenrangúan kezelünk különböző megközelítéseket, még akár különböző minőségeket is.

HZs: A Pikszis alapkoncepciója is erről az egyensúlyozásról szól, és a kiállításoknál is nagyon fontos, hogy valami határfeszegetés jelenjen meg bennük. A hely térkialakítása is feszegeti az említett határokat, az installálások módja is ezt teszi, sőt a kiállított művek közül sok már önmagában is foglalkozik ezzel a dilemmával. Amikor valami nem egyértelmű, nem könnyen kategorizálható, akkor arról az ember elkezd gondolkozni, hiszen azért mégis bennünk van a vágy, hogy valami kategóriába elhelyezzük a dolgokat vagy legalább egy címkét tudjunk rárakni. A lényeg, hogy a beszélgetések elinduljanak.

Stark Attila munkái Pikszis × Önzine: Ha magyarázni kezdünk, határ jön hamar Pikszis Kultúrpont 2024. 04. 13. – 05. 12. Fotó: Fodor Dániel

TP: Az Off the Skin művei mögött lebegő alak absztrahált figurája mintha e szférák között közvetítene egyfajta hírnökként. Ki ő?

PV: Kettős szerepe volt ennek az alaknak: az egyik inkább funkcionális, hogy összetartsa a néha igen széttartó egyéni kultúrák látványát, másrészt a tetoválásra való utalásként is jelen volt a fekete vonalfigura. Ezeken kívül pedig egy széles ölelésben találhatta magát a térbe lépő, amibe mindenki belefér.

TP: Mintha a rajz és a tetoválás közös metszetében olyan „oldschoolabb” esztétikai jelenségek is ficeregnének, mint a mívesség, a részletekre irányuló sziszifuszi munka, a kissé OCD-sebb precizitás vagy a kidolgozottság igénye. Nyilván a bőr mint hordozó is diktálja ezt a viszonyulást. Ezzel párhuzamosan a humor és a groteszk iránti vonzódás is átitatja ezeket a bőr alatt viselt kivetüléseket. Sikerült valamilyen kategóriarendszert alkotnotok – akár egymás között, informális szinten – hogy a különféle árnyalatokat és átmeneteket regisztrálni tudjátok ebben a sajátosan bonyi műfajban?

PV: Nem! Mármint voltak közelítő szavaink, de sokszor nem lehet vagy talán nem is szabad kategóriákba szuszakolni mindent. Persze mindenkinél nyomon követhető, hogy milyen korszak vagy irány volt rá hatással, de ezeket a megoldásokat végül hajlamosak voltunk inkább az életre adott egyéni válaszként kezelni, mintsem képzőművészeti lábnyomként. Tehát inkább az alkotótól indult a meghatározás, nem a stílustól.

Kiállításenteriőr –  Piróth Tímea Off the Skin: Rajzok a tű másik végéről Pikszis Kultúrpont 2024. 01. 13. – 03. 02. Fotó: Biró Dávid

Kiállításenteriőr –  Piróth Tímea Off the Skin: Rajzok a tű másik végéről Pikszis Kultúrpont 2024. 01. 13. – 03. 02. Fotó: Biró Dávid

TP: Zsófi és Sanyi, ti mindketten olyan képzőművészek vagytok, akik belevetettétek magatokat a „gondoskodás” offgrid lehetőségeibe. Mit ad nektek művészként az, hogy egy ilyen (kurátori) perspektívával is rendelkeztek?

IS: Én úgy tekintek erre a tevékenységre, mint egy fanzine vagy egy playlist készítésére. Vagy afféle kulisszaépítésre. Szeretem tudni, hogy mi vesz körbe, és szeretem a hozzáférhető külön világokat kapcsolatba hozni egymással. Úgy tekintek a vizuális környezetemre, mint egy kollázsra, amiben a sokfelől beemelt részlet végül egy sajátos egységet képez. Ez a nézőpont és alkotói metódus a saját művészetemre is érvényes, az Önzine-projektekre is gyakran tekintek saját alkotásként.

HZs: Egy közvetlen kiállítási és kulturális teret szeretnénk megteremteni, ahol a néző kurált, átgondolt kiállításokkal találkozik. Egy-egy kiállítást összerakni is rengeteg kreatív energiát igényel és nagyon élvezetes. A folyamat szépen párhuzamba helyezhető az alkotói munkával, rengeteg hasonló aspektusa van. Művészként teljesen másként viszonyulunk a kurátori feladatokhoz, a művekhez és a rendelkezésünkre álló térhez, és így létrejöhet valami más, valami érzékenyebb.

Kovács Réka vázlatfüzete Off the Skin: Rajzok a tű másik végéről Pikszis Kultúrpont 2024. 01. 13. – 03. 02. Fotó: Biró Dávid

Kulcsár Csaba vázlatfüzete Pikszis × Önzine: Ha magyarázni kezdünk, határ jön hamar Pikszis Kultúrpont 2024. 04. 13. – 05. 12. Fotó: Fodor Dániel

TP: A Pikszis, mint minden kulturális feladatokat vállaló, sokoldalú intézmény, egyfajta keretként is működik, amely láthatóvá teszi a budapesti (képző)művészeti közeg sajátos szerkezetét, lendületét, lelkesedését stb. Így, hogy már a sokadik kiállításnál tartotok, és eltelt pár hónap a nyitás óta, hogy érzed, Zsófi, az egész konstrukció működését? Ilyennek képzelted el korábban is a közeget, a közönséget? Sikerült megtalálni a puzzle-darab helyét a kirakósban?

HZs: Még nagyon az elején vagyunk ennek az egész projektnek, de eddig nagyon pozitívak a tapasztalataink. Szinte csak nyitott és érdeklődő emberek jönnek be hozzánk, és sokszor nem is kifejezetten a kiállítás miatt érkeznek, csak hívogatja őket a tér, és érdeklődnek a műtárgyak és az aktuális programjaink felől. Rengeteg tervünk van még, amik reményeink szerint közelebb visznek majd minket ahhoz a vágyunkhoz, hogy a kortárs művészetet szeretni, követni és gyűjteni menőség legyen. A visszajelzések alapján viszont azt hiszem, már most kijelenthetem, hogy szükség van egy ilyen helyre, szeretik az emberek, szóval sikerült megtalálni a helyünket ebben az óriási és folyamatosan változó kirakósban.

Koppányi Péter rajza Pikszis × Önzine: Ha magyarázni kezdünk, határ jön hamar Pikszis Kultúrpont 2024. 04. 13. – 05. 12. Fotó: Fodor Dániel