Jankó Judit
Orr Máté képei egyszerre idézik a klasszikus festőművészet hagyományait és térnek el tőle, viccesek és félelmetesek egy időben, de a hatás, amit kivált velük (legalábbis bennem mindenképp), mégsem az ambivalencia, hanem valamiféle döbbent („mi a túró van itt?”) csend és elgondolkozás. Orr Mátéval a Várfok Galériában szeptember 16-án nyíló új kiállítása kapcsán beszélgettünk.
Sirbik Attila
Pintér Dia mostani, Mindent el kell kezdeni valahol című kiállítása a bizonytalanságba ágyazott, a konfliktusokra elhárító mechanizmusokkal reagáló ember vizuálisan megjelenített pszichodinamikai tere – legalábbis, a kiállítást kísérő szöveget is mankóként használva, viszonylag könnyedén belehelyezkedhetünk a felkínált diskurzusba. Mindenesetre Pintér motivációjának egyik fő eleme a kimondatlan vagy feldolgozatlan narratívák vizualizálása. Az általa megjelenített fiktív, lebegő figurák, amorf formák, állatok és szerpentinszalag teremtmények, bizonyos tekintetben annak a definíciónak a szétírásán munkálkodnak, miszerint az ember a társas viselkedési normák által szabályozott, a társadalmi elvárásoknak megfelelni vágyó, önfegyelemmel rendelkező racionális lény.