Fenyvesi Ottó
Péterfy Ábel újabb munkáin megrajzolja az utat a figuratívtól a drámai – filozofikus – metafizikus felé. A talált tárgyakból montázsolt robotjai (mesterséges intelligencia) után váratlanul a Balaton és a vidék témái kezdték érdekelni és az ezekhez párosuló, végtelenül őszinte kifejezési formák. Száguldásba kezdett a valóság egésze fölött mintegy röptében, messziről még egy utolsó pillantást vetve a tájra és nem utolsó sorban a civilizáció hulladékára. Mintha valami mítosz mesélésébe fogott volna az emberiség kollektív emlékezetéből merítve, festményei középpontjába állítva a kidobott zománcos kádakat, járókeretet, a Balaton befagyott jegét, a zöld legelőt. Ám a mítosz csak tükör, csak látszat. A valóság részletei nem úgy érdeklik, mint a realista elődöket, hanem mint szimbólumok, médiumok, intellektuális és érzelmi folyamatok katalizátorai. A véletlenszerűen megtalált valóságdarabok, a téma és a tárgy nem annyira a plasztikus ábrázolással, mint magával a kiválasztással válik egyénivé nála.