Tillmann Ármin
Mi a művészet, ha nem utópia, a szabadság nem helye a szabadságnélküliség viszonyai között? Már-már közhely, hogy a jóléti állam szociális struktúráit lebontó neoliberalizmussal az utópikus energiák kimerültek, helyüket pedig a disztópikus imagináció vette át. Ám ennél jóval bizonytalanabb a disztópia késő kapitalista alakzatának státusza: vajon a tőkés termelési mód mélystruktúráit felszínre hozó társadalomkritikát nevezzük disztópiának vagy a puszta túlazonosulást azzal a társadalmi patológiával, melynek diagnózisa a kulturális képzelet kimerülése? Mert eleve nehézségekbe ütközik kritikai distanciát felvennünk azzal szemben, ami nem előttünk, de nem is mögöttünk van, hanem amibe mintegy fokozatosan belesodródunk.