Fülöp Tímea
A Faur Zsófi Galéria Otthonról haza című csoportos kiállítása kijelöli a csapásirányt maga előtt, ám annak mentén rengeteg kérdést akar egyszerre feltenni. Látszólag arról a banális dilemmáról van szó, hogy mitől otthon az otthon, amin egy jó ízlésére büszke ember legfeljebb egy karácsonyi Hallmark-film nézése közben mélázik el, ha a tojáslikőrtől túlságosan meghatódott, mert mindenki ismeri a sablonválaszt: a családtól (legyen az vérszerinti vagy fogadott) lesz otthon az otthon. A még ennél is felvilágosultabbak azt felelhetik, hogy ehhez a család definícióját is ki kell tágítani, hiszen sokakat csak háziállataik vagy szobanövényeik várják haza, márpedig az is egy otthon.
Ákombákom házikó kicsiknek és nagyoknak
Fejest ugrani tilos! — fúziós sorozat (II.)
Kép-szöveg-zene
Az Új Művészet Online még tavasszal kiválasztott 14 képet 14 aktuálisan bezárt kiállítás anyagából, amit elküldött 14 írónak, hogy írásos reflexióikkal, egy-egy történettel/verssel/esszével reagáljanak azok közül egyre, így hozva létre egyfajta kép-szöveg fúziót a virtuális térben, majd felkért 14 zenekart, zenei előadót, hogy reflektáljanak a kép-szöveg fúziókra egy-egy zeneszámmal. Az A Snake in the Sun-t Milica Mrvić Terék Anna szövegével kiegészített fotójára szerezte Unknown Child.
ZÁKAZ SKÁKAŤ!
Mi sem ülünk tétlenül. Az Új Művészet szerkesztősége is igyekszik válságstratégiák kidolgozásával fejest ugrani a „kép”-telenségbe, áthidalni a helyzetet, hogy bezártak a kiállítóterek.