Tayler Patrick
„A tudás demokratizálásának szándéka ahhoz vezetett, hogy a minden irányba kiterjedő megosztás révén olyan entrópiában élünk, aminek már nincs magja sem. Sikerült megvalósítani a felvilágosodás csődjét, vagyis az Enlightenmentből nem marad más, mint light entertainment.” – Győrffy László
Pokolkoordináták
2+2=5
Győrffy László kiállítása
Győrffy László 2+2=5 című új kiállítása az eddigi legszemélyesebb és leginkább reflektív munkája, amely sajátosan hivatkozik George Orwell 1984 című regényére. Győrffy pszichedelikus disztópiájában 1984 nem feltétlenül csak a huszadik századi diktatúrák sötét kontúrjait jeleníti meg, hanem a neoliberális kapitalizmus fagyott mosolyú konzumpoklának koordinátáit is kijelöli.
Véres végtagok nyomában
Szöllősi Géza, Győrffy László és Kis Róka Csaba csoportos kiállítása
Tayler Patrick
A test ördöge című kiállítás vörös neonfénybe mártott műtárgyainak szemügyre vétele közben az értelmezés határhelyzeteivel találkozunk, olyan jelenségekkel, melyeket az agy önmagában hajlamos lenne felcímkézni és ugyanazzal a lendülettel kizárni a gondolkodás és érzékelés teréből. Itt azonban a néző elbizonytalanodik, mivel a tiltólistás testi funkciók ábrázolása szórakoztató esztétikai transzformációkon esik át: néhol eroticizálódik, máshol pedig a romlás különböző formaváltozásainak van kitéve.