Molnár Judit Lilla
„A művészet erejét önmaga szolgálatába szeretném inkább állítani, semmint hagyni, hogy hozzáaljasuljon a közélethez. Itt tehát elértem a saját kompetenciám határáig, ahonnan az egyetlen menekülési útvonalat épp az a fajta művészetcsinálás jelentette, amit hátrahagytam korábban: az intuitív festészet.” – Trapp Dominika
Az alkotásvágy mindenbe átszivárog
Örök pályakezdőnek tartom magam
Interjú Hajdu Leventével
Molnár Judit Lilla
Saját magam részéről olykor fontosnak érzem, hogy szót emeljek bizonyos témákban, olykor nem. Még ha van is konkrét társadalmi jövőképem, engem jobban foglalkoztat, hogy a művészeti közeg anomáliáira irányítsam a figyelmet.
A szobor sokkal komplexebb jelenség
Interjú Ámmer Gergővel
Molnár Judit Lilla
„Tudatában vagyok annak, hogy a szobrászat az időn kívül és az idővel összefonódva jön létre. Ettől varázslatos. Számomra a legtöbb mű örökérvényű.”
Az élet kártyajáték, csak nem ismerjük a játékszabályokat
Bánkúti Gergő: Tarot
Garami Gréta
Bánkúti Gergő fiatal képzőművész 2019-ben végzett a MKE festő szakán. Az Óbudai Kulturális Központ Tarot című kiállításán a diplomamunkáját mutatja be, amely egy 22 darabból álló, különböző méretű és formájú, olajjal és ceruzával készített festménysorozat. A sorozat egyes darabjai mindvégig egyetlen logika szerint épülnek fel: az alapozatlan ünnepi tisztaságú hófehér vásznon három egymás mellé helyezett, környezetéből kiragadott, egymástól teljesen idegen, átlényegített tárgy és egy ceruzával, angolul írt mondat szerepel.