Molnár Judit Lilla
„A művészet erejét önmaga szolgálatába szeretném inkább állítani, semmint hagyni, hogy hozzáaljasuljon a közélethez. Itt tehát elértem a saját kompetenciám határáig, ahonnan az egyetlen menekülési útvonalat épp az a fajta művészetcsinálás jelentette, amit hátrahagytam korábban: az intuitív festészet.” – Trapp Dominika
Az alkotásvágy mindenbe átszivárog
Örök pályakezdőnek tartom magam
Interjú Hajdu Leventével
Molnár Judit Lilla
Saját magam részéről olykor fontosnak érzem, hogy szót emeljek bizonyos témákban, olykor nem. Még ha van is konkrét társadalmi jövőképem, engem jobban foglalkoztat, hogy a művészeti közeg anomáliáira irányítsam a figyelmet.
A szobor sokkal komplexebb jelenség
Interjú Ámmer Gergővel
Molnár Judit Lilla
„Tudatában vagyok annak, hogy a szobrászat az időn kívül és az idővel összefonódva jön létre. Ettől varázslatos. Számomra a legtöbb mű örökérvényű.”
Egyfajta protézis volt a koncepció
Interjú Mézes Tündével
Molnár Judit Lilla
„Azt gondolom, és ez persze nagyon klisés, hogy összefogásra van szükség. Egymás segítésére, nem könyöklésre. Nem a saját érdekeket kell szem előtt tartani, hanem a közöset, hogy legyen progresszív kulturális élet Magyarországon. A körülmények ezt egyre jobban megnehezítik, úgyhogy fontos lenne felismernünk, hogy egy csónakban evezünk.”
Mint egy nagy fehér cápa
Interjú Felsmann Istvánnal
Molnár Judit Lilla
„Az Instagram hatására a konceptualizmustól egyre inkább a vizualitás, a látvány felé tolódik a hangsúly. Nem nagyon hiszem, hogy lehet pusztán „monitorra” dolgozni, de talán nem túlzás azt állítani, hogy az újabb generációk számára az Instagram lett maga a koncepció. Ez még önmagában nem jelent feltétlenül bajt. Én a problémát inkább a gyorsulásban látom, hogy egyidejűleg túl sok hatás és információ éri a művészeket.”
Jelenbe ágyazott emlékfoszlányok
Interjú Bagi Attilával
Molnár Judit Lilla
„…az az érzésem, hogy a „tudott” információ sokszor elegendő a néző számára ahhoz, hogy a vizualitást már csak a lehető legprimerebb szinten tudja befogadni, mivel tudat alatt elkényelmesít az, hogy „tudom, miről szól ez a cucc”.”
Thirtysomethings
Avagy mire gondol a kortárs fiatal alkotó?
Molnár Judit Lilla
Jelenleg a kortárs művészetben tapasztalható rendkívüli diverzitás talán leginkább a hálózatosodás paradigmájával magyarázható. Időszakosan ugyan megerősödik egy-egy hullám, de nem gyűri maga alá a többit; sokféle megközelítés, irányzat és technika találkozásának és keveredésének korát éljük.