Testünk és elménk romjain új valami sarjad
Győrffy László gazda(g)sága

Hornyik Sándor

Ikon- és borítókép: Győrffy László: Der Neue Mensch II (BF02) ╱ 2021–2026 ╱ olaj, kerámia ╱ 21×21×19,4 cm  ╱ Fotó: Nyúl Nimród

A hibriditás és a transzgresszió Győrffy művészetének egyik legfontosabb alapeleme, illetve hajtóereje,[2] a Body Farm III. (Hagyaték) című kiállítása is ebbe az irányba mutat. A body farm látszólag nagyon modern dolog, a biológia, a C.S.I. és a forensic science világába vezet, hiszen a laborfarmokon egyetemi keretek között rohasztanak testeket, hogy percről percre tanulmányozhassák a bomlást. Győrffy Testfarmja ehhez képest kifejezetten klasszikus, hiszen klasszikus vizuális és irodalmi toposzokra épül: fenséges temetőkre és háborús mészárszékekre, melyeket féregszerű lények és bomló emberek népesítenek be. A test bomlása az univerzális haláltánc részeként maga is egy művészettörténeti toposz, gondoljanak csak Dürerre, Goyára vagy James Ensorra. A Testfarm látképei között a huszonnégy kiállított akvarell (Body Farm Doomboard / 24 egyperces csend) egyik lapján például A háború borzalmai (1810–15) leghíresebb – Jake és Dinos Chapman által is parafrazeált (Great Deeds Against the Deads, 1994) – ábrázolása köszön vissza: a növényi szár végén egy bomló emberi koponya imbolyog.

A bomlás és a komposztálás ugyan a poszthumanizmus idején vált kultikussá,[3] de a kulturális szálak, a rizómák és a micéliumok visszavezetnek a biohorror, illetve az újhullámos sci-fi 60-as, 70-es évekbeli vizuális kultúrájához. H. R. Giger és David Cronenberg, illetve William S. Burroughs és J. G. Ballard vizualitása viszont visszavezet a szürrealistákhoz,[4] Hans Bellmerhez, Salvador Dalíhoz és Max Ernsthez. Valamint Georges Bataille-hoz,[5] aki szerint az univerzum nem óramű, hanem csula, ami nem pusztán egy végtelenül gusztustalan dolog, hanem egy végtelenül komplex, szerves és szervetlen komponensekből, emberi fehérjékből, növényi és állati eredetű ételmaradékokból, gombákból és baktériumokból, égéstermékekből és ásványi anyagokból álló valami.[6]

[7] H. P. Lovecraft: Természetfeletti horror az irodalomban. (1927) https://hplovecraft.hu/index.php?page=library_etexts&id=154&lang=magyar Lásd továbbá Nemes Z. Márió: A Pickmann-paradoxon. Lovecraft és a vizuális reprezentáció. Prae, 2011/1. 2–11. Horváth Márk – Lovász Ádám – Nemes Z. Márió: H. P. Lovecraft – Poszthumanista olvasatok. Kijárat, Budapest, 2023.

[8] V. ö.: Mark Fisher: Ghosts of My Life. Writings on Depression, Hauntology, and Lost Futures. Zero Books, London, 2014. Timothy Morton: Dark Ecology. For a Logic of Future Coexistence. Columbia University Press, New York, 2016. Lásd továbbá Nemes Z. Márió – Wirágh András: A halottak globálisan lovagolnak. Bevezetés a kortárs gótikus diskurzusokba. Helikon, 2020/2. 145–167. Horváth Márk: Az ökogótika és az antropocén gótikus megközelítései. Helikon, 2020/2. 223–239.

[9] V. ö.: Mark Fisher: The Weird and the Eerie. Repeater, London, 2016. Hornyik Sándor: Sötét ikonológia. Művészettörténet a humanizmus korszaka után. ELTE HTK Művészettörténeti Intézet, Budapest, 2025.

[10] V. ö.: Ihab Hassan: Prometheus as Performer. Toward a Posthumanist Culture? The Giorgia Review, 1977/4. 330–350. Michel Foucault: A szavak és a dolgok. A társadalomtudományok archeológiája. (1966) Osiris, Budapest, 2000.

[11] Ezúton is köszönöm Győrffy Lászlónak az infót Marilyn Manson 1998-as, Posthuman című számáról. A másik hivatkozás is rajta keresztül vezet Jake Chapman könyvéhez: Meatphysics. Turnaround, London, 2003.

A szürrealisták esztétikája viszont visszatekint a gótikus, illetve a neogótikus (viktoriánus és birodalmi) popkultúrára, H. G. Wellsre, Edgar Allen Poe-ra és Mary (Wollstonecraft) Shelley-re, avagy Dr. Moreau-ra, a Vörös halálra és Dr. Frankenstein szörnyetegére. Ez a fajta gótika ráadásul maga is kitermelt egy egyszerre szürreális és poszthumanista entitást, a kozmikus horrort, melynek atyja H. P. Lovecraft,[7] akinek elidegenedett tekintete áthatja Győrffy munkáit is. Az akvarellek egyikén például egy koponyákból alkotott gúla közepéből tekint ránk egy szem, egy másikon meg egy hatalmas kocsányon táncoló szem bámul bennünket, ami egy polip, vagy akár egy idegen lovecrafti isten (Cthulhu) szeme is lehetne. Lovecraft 21. századi reneszánsza viszont összefügg az irodalmi hibridizálás gyakorlataival, ami a fantasy, a horror és a sci-fi fúziójával létrehozta a new weird diskurzusát.

És akkor még nem beszéltünk a hibridizálás popzenei forrásvidékeiről, a gótika és a gótikus pulp fiction posztpunk újjáéledéséról, a Bauhausról, a Joy Divisionről, a The Cure-ról és arról a szubkultúráról, ami igen nagy hatást gyakorolt Győrffy univerzumára, és nem mellesleg a poszthumanista gótika legfontosabb teoretikusait, Timothy Mortont és Mark Fishert is inspirálta.[8] A darkwave, a dark fantasy és a dark ecology jelenlegi kontextusában fontos azonban kiemelni, hogy Győrffy egyszerre weird és eerie,[9] fura és kísérteties univerzuma a 2000-es években Magyarországon az elsők között tűzte zászlajára a poszthumanizmust, de nem annyira Ihab Hassan és Michel Foucault,[10] mint inkább Marilyn Manson és Jake Chapman nyomdokain.[11]

Győrffy bomláscentrikus poszthumanizmusa most azonban a Body Farm-sorozatokkal új fázisába érkezett: a szorongó, melankolikus szubjektum kilép a fejéből, illetve a koponyájából (Facefuck-sorozat) és új otthonra lel. Ez az otthon a temető: a testek modern és klasszikus nyughelye, ahol a szerves és a szervetlen, a kulturális és a naturális, az antropológiai és az architekturális, illetve a zoológiai és a botanikai valóság kísérteties módon hibridizálódik. A hipermodern tudományos testfarmok szimplán csak bomló testjei Győrffy univerzumában a klasszikus kultúra romjait, a temető architektúráját népesítik be. A gótikát felfedező és fikcionalizáló romantika perspektívájában Caspar David Friedrich (Apátság a tölgyesben, 1810) és Jacob van Ruisdael (Zsidó temető, 1655) temetőit keltik új, egyszerre bánatos és brutális, melankolikus és nekrofil életre. Győrffy kerámiaszobrain a romos sírkövek, szarkofágok és kápolnák falait növényi hajtások, féregszerű lények és bomló emberi szervek nyúlványai hálózzák be, melyekről nem lehet eldönteni, hogy miféle – evilági, túlvilági vagy földönkívüli – intelligencia hatja át őket.

Győrffy temetője ráadásul a szürrealisták által felhájpolt, modern kísértetiest is új dimenziókba helyezi! A freudi unheimliche ugyanis egy pszichiátriai perspektívában a „nem otthonos”, a „nem megszokott”, vagyis az, ami kibillent a hétköznapokból, és neurotikussá vagy pszichotikussá tesz.[12] Győrffy pedig ezt a kibillent, kizökkentett (out of joint – ahogy Derrida mondja Hamlet nyomán)[13] és fel is tárt testi és pszichés világot, illetve annak bomlását, dezintegrációját horgonyozza le a romantikus temetői romkultuszba. És mindezt ráadásul egy poszthumanista Cesare Ripaként teszi meg.[14] Ripa egykor a klasszikus tudást, a görög–római és a zsidó–keresztény mitológiát foglalta emblémákba és allegóriákba, Győrffy ma ezt teszi a modern és a posztmodern tudással a szürrealistáktól a biohorroron át a posztpunkig és a darkwave-ig ívelően. Az emberi test és az univerzális bomlás,[15] az entrópia, a dezintegráció és az autopoiesis ugyanis ma a mémek és a képek poklában él tovább, ahol Győrffyt olyan Vergiliusok szövegei és víziói kísérik útján, mint Bartók Imre, Nemes Z. Márió és Borsik Miklós.

Lehet tehát bátran szemezgetni a képek és szobrok között, és lehet nyugodtan tesztelni a különféle AI-ok mém- és toposzfelismerő képességét! Nem tudhatjuk, hogy az emberi kreativitás klasszikus formája meddig marad még velünk, egy azonban biztos az AI-on innen és túl is: az ikonológia örök, mert mindig minden visszatér, csak éppen nem mindig ugyanabban az alakban. Szóval, ha jót akarnak, tanulmányozzák csak szépen az új valamiket a régi testek és kultúrák romjain!

_____________
Győrffy László: Body Farm III. (A hagyaték)
art quarter budapest – Attic
Budapest, Nagytétényi út 48-50, 1222
2026. 05. 15. – 06. 06.