ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator
Akiket nem köpött ki a bálna Emlékezünk, tehát játszunk

Akiket nem köpött ki a bálna
Emlékezünk, tehát játszunk

Fülöp Tímea
Pinokkiót ugyan lenyeli a bálna, de ki is köpi, végül pedig igazi fiúvá változik. A Gonosz Bálna című csoportos kiállításon szereplő munkák azoknak a művészeknek az alkotásai, akiket nem köpött ki a bálna, miután 1993. december 12-én a köztévé félbeszakította a Kacsamesék-sorozat A Gonosz Bálna című epizódjának sugárzását, hogy bejelentse Antall József halálhírét. Gyerekek voltak, mikor ilyen profán módon először találkoztak a halállal és a politikával, és valahol gyerekek is maradtak, akiket a rendszerváltás utáni rendezetlen politikai, társadalmi és gazdasági helyzet formált.

Derkó’19 Beszámoló kiállítás az M21-ben

Derkó’19
Beszámoló kiállítás az M21-ben

Fekete Dénes
Már-már hagyományosnak mondható, hogy a Derkovits Gyula Képzőművészeti Ösztöndíj díjazottjai a beszámoló kiállításukat a pécsi M21 Galériában mutatják be: a 2019-es kiállítás az eltelt évek alatt sorban a negyedik alkalom, melynek során a Zsolnay Kulturális Negyedben találkoznak a fiatal művészek, hogy az elmúlt egy év alkotói tevékenységével számot vessenek.

Pin It on Pinterest