Zsikla Mónika
E tanulmány megírásának gondolata 2018-ban körvonalazódott először, és szorosan kapcsolódott Rákóczy Gizella életműve akkor már több éve tartó kutatásának eredményeként, a Transzparens labirintus címen bemutatott retrospektív kiállításhoz. A hagyaték általam 2015-ben megkezdett feldolgozásának előrehaladása 2018-ban lehetővé tette az œuvre addigi legátfogóbb bemutatását az akkor még létező Új Budapest Galéria kiállítótereiben. Ez számos szakmai és baráti beszélgetésre, tárlatvezetésre, tanulmányok és interjúk születésére adott alkalmat. Így egyszer a művek között sétálva megosztottam a kutatásaim eredményeit Keserü Luca művészettörténész barátommal, ő pedig nyomban felhívta a figyelmemet az esetleges párhuzamokra Josef és Anni Albers életművével.
Fülöp Tímea
Akár ez a gondolatmenet is lejátszódhatott volna Damien Hirst fejében, mikor a kanti etikát figyelmen kívül hagyva és az arányokat némileg eltolva azt nyilatkozta 2002-ben, hogy az aktuálisan legfrissebb amerikai gyászesemény, a 9/11 értelmezhető műalkotásként. Nem a róla készült műalkotások, hanem maga az esemény, mintha csak egy művészi szándékkal létrehozott happening lett volna: a híradások látványvilága oly módon kondicionálta vizualitásunkat, amelyre addig alig volt példa. A repülőgépek ártalmatlan formája véglegesen fegyverré vált. Az erőszaknak új szimbóluma született, a World Trade Center után nem lehet ikertornyot építeni. Ez persze nem egyedülálló jelenség, a művészettörténetben akadnak ilyen szimbolikus katasztrófák, amelyeket időnként újra és újra meg lehet tölteni egyedi jelentéssel.
Gaál József
Aki nincs velünk, az is velünk van! Ezt mondta egy Orwell Állatfarm-adaptációjának tűnő szituációban Grósz Károly, az utolsó állampárti despota főtitkár Amerikában, cowboykalapban, lezabálva magát hamburgerrel, miközben zakójáról törölgette a majonézt, oldalán egy hatalmas fejű Miki egér-maszk kaján vigyorával. Kísérteties abszurd. Rákosi és Kádár bugyuta frázisát fejlesztette volna tovább. Aki nincs velünk, az ellenünk van! – mondta Rákosi, majd jóval 56 után a jóságos Kádár elvtárs így finomította: Aki nincs ellenünk, az velünk van! Aki nincs velünk, az is velünk van! – így a hungarofuturista. Grósz elvtárs szállóigéje így terjed tovább.
Gaál József
Amikor 2016-ban idehaza a hungarofuturizmus kifejezés felbukkant, a száz éve létrejött dadaizmusra emlékezve számos kiállítást, konferenciát rendeztek itthon és külföldön egyaránt. Poszt-posztmodern akadémizmus analitikus megközelítésével – a már muzealizált irányzatot túlragozva – a benne rejlő politikai radikalizmus éle örökítetlenül kicsorbult: a dadaizmusra reflektáló kiállításokkal, az érdektelen művek tömegével sikerült végleg közömbösíteni a spontán módon létrejött radikális irányzatot. Mintha a hungarofuturizmus retrográd megnyilvánulása is ebbe az erőltetett vonulatba tartozna – nem tartható az egyidejűség véletlennek –, és egyfajta évfordulós mimikri-dadaista blöffként jelentkezett volna.
Nemes Z. Márió
A Nemzeti Együttműködés Rendszere kifejezésben azt találom ironikusnak, hogy az „együttműködés” által sugallt közösségteremtő aktivitás az alternatív realitások termelődésében látszik leghatékonyabban megnyilvánulni. Vagyis mintha konszenzuális valóságunk szétszerelésében működnénk leginkább együtt. Ez pedig éppen hogy továbbhasítja azt a történelmi-kulturális közöst, aminek törésmentes összerendezése a nemzeti emlékezet visszatérő vágyálma.
Hermann Veronika
Meglepően sok, a társadalmi nosztalgia jelenségeivel foglalkozó írás idézi Paul Simon 1986-os, The Boy in the Bubble című dalának elhíresült sorát, miszerint „It’s every generation throws a hero up the pop charts”, vagyis minden nemzedék a slágerlisták élére repíti a saját hősét. Első látásra logikusnak tűnik a metonímia, hiszen a dal maga is a nosztalgiáról vagy annak valamiféle kikristályosodásáról szól, a cikkek és tanulmányok pedig gyakran élnek efféle szellemes bevezetővel, hogy illusztrálják popkulturális jártasságukat. Csakhogy, ha minden nemzedéknek megvan a saját hőse, akkor miért a nosztalgia a hívószó, vagy másképpen fogalmazva: ha a nosztalgia kapcsán idézzük ezt a sort, az inkább azt jelenti, hogy minden nemzedéknek van egy hőse a slágerlisták élén, aki egy korábbi nemzedék hősére emlékezteti a jelen éppen aktuális birtokosait.
Lovász Ádám
A kortárs kritikai elmélet szakirodalmának egyik legnagyobb hatású szövege immáron a magyar olvasó számára is elérhető Tillmann Ármin és Zemlényi-Kovács Barnabás kreatív és teoretikusan reflektált fordításában. De valóban indokolt szakmailag az a nagyfokú érdeklődés, amely övezte nemzetközi viszonylatban a 2017-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt Mark Fisher Capitalist Realism (Kapitalista realizmus) című, először 2009-ben kiadott kötetét?
Don Tamás
Imádom a régi dolgokat, fotókat meg azoknak a kulturális hatását szemlélni a jelenben. Olyan, mintha ezek az itt maradt tárgyak egy csomó titkot, történetet rejtenének, amiket én kíváncsi emberként ki akarok deríteni. Szerencsére az én családom nem szűkölködik archívumba, úgyhogy az egész ház, amiben felnőttem úgy néz ki, mint egy titkokkal, történetekkel teli kincsesbánya. Még Kaposváron kezdtem el az anyai nagyszüleim hagyatékaival foglalkozni. Ennek elég erős személyes és érzelmi indíttatása volt, mivel pár évvel azelőtt halt meg a nagymamám, aki szinte a második anyám volt. Akkoriban kezdtük elpakolni a személyes tárgyait. Ezalatt bukkantam rá egy naplóra, ami a nagyapámé volt, aki 84-ben halt meg, s így sajnos sosem ismerhettem, de a nagymamám ódákat zengett róla és istenítette.
Széplaky Gerda
Csontó képein a nyitott szívműtét utáni hatalmas vágás, a seb a legszembetűnőbb, nem mintha erre nagyobb hangsúlyt helyezne a művész, mint más mozzanatokra, vagy mintha túl sokszor állítaná elénk, ellenkezőleg! Mégis ez az a részlet, ami magára vonja a tekintetet, mert szimptómaként a legfontosabb mozzanatra mutat rá: arra, hogy a testet átalakító, a test ökonómiáját és létét egyszerre veszélyeztető és helyreállító, lényegi beavatkozás történt.
Széplaky Gerda
Az utóbbi évtizedekben a saját betegség reprezentációk a vizuális művészeti alkotásokban éppúgy megsokasodtak, mint az irodalmi művekben. Jelenkorunk tragikus hőse immár nem a görög istenek sorscsapásaival néz szembe, hanem azzal a többnyire mindenkit érintő szenvedéssel, amit a szinguláris létező számára saját betegségei okoznak. Úgy tűnik, a jóléti társadalomban élő, létfelejtésbe burkolózó európai ember számára, aki elveszítette hitét és viszonyítási pontjait, immár egyetlen esély maradt az önmagával való szembesülésre: a saját fizikai megsemmisülésével való szembenézés.
Miklósvölgyi Zsolt
Gaál József személyében a hungarofuturista mozgalom újabb taggal bővült. Az iménti mondatban nincs semmi meglepő, hiszen a hungarofuturizmus alapja egy olyan kozmikus hívás, amely születésétől fogva minden asztrális lény legmélyén ott cseng, csupáncsak fogékonyság kérdése, hogy ki és mikor hangolódik rá e csillagközi hívás értelmére.
Farkas Laura
Frissdiplomás képzőművészekkel boncolgattuk boldogulásuk lehetséges útvonalait, a szakmai vérkeringésbe való bejutásuk lehetőségeit, illetve egyetemi oktatásuk körülményeit. A beszélgetések, bár jó hangulatban teltek, kivétel nélkül egy nem túl pozitív és ködös jövőképet vázoltak fel. Az Éhezők viadala, illetve a Több éves tengődésre kell számítani kifejezések már szállóigék – ekkor jött a gondolat, hogy az általunk felvázolt kérdőjeles témákról kikérjük egy már pozitívumokat megélt, sikeres képzőművész meglátásait. Batykó Róbert reflektált felvetéseinkre.
Fülöp Tímea
A digitalitás felé eltolódott hétköznapokban várható volt, hogy a kultúrafogyasztási szokásaink is meg fognak változni – ezt a folyamatot csak felgyorsította a jelenlegi helyzet. Mióta a 2010-es évek második felében a rendszeresen frissített és karbantartott művészhonlapok inkább már csak a sztárművészek hóbortjává váltak, azok a nézők, akiknek nincs lehetőségük meglátogatni a galériát, az Instagramot görgetve szerzik be napi képzőművészeti betevőjüket. Ez a megmutatkozás és a leskelődés különös keverékét szüli, hiszen a kvázi portfólióként működtetett felületen egymás mellé kerül a pontos képaláírással ellátott reprodukció és a művész reggelire elfogyasztott chia magos zöld turmixa. A régóta létező, de most egy csapásra népszerűvé vált, online elérhető, 3D-ben modellezett kiállítások egyrészt azokat célozzák, akiknek nincs ínyére az Instagramra jellemző regiszterbeli disszonancia, másrészt azokat, akik igényt tartanak a viszonylagos térélményre és a kurátori munkára.
Istvánkó Beáta
Egyes társadalomtörténészek szerint az internet előtti világ szubkultúrái számára a legfontosabb kommunikációs eszközök a fanzinok voltak. A fanzin (a fanatic és magazin szavak keverékéből), vagy röviden zin (zine), olyan nem professzionális és nem hivatalos független kiadvány, amelyet jellemzően egy adott kulturális jelenség rajongói készítenek. Ezek a szubkultúrák az 1990-es években a kelet-európai régióban leginkább az underground zenei irányzatok köré csoportosultak, mint amilyen a punk, a hardcore, a metál vagy akár a zajzene. A zinek készítői ebben az első aranykorban alapvetően nem vizuális művészek voltak, így az ilyen típusú független kiadványok esztétikája igen változatos volt, és kevéssé igazodott az aktuális képzőművészeti trendekhez.
Koronczi Endre/Áfra János/Vacsora Zsuzsival
Az Új Művészet Online még tavasszal kiválasztott 14 képet 14 aktuálisan bezárt kiállítás anyagából, amit elküldött 14 írónak, hogy írásos reflexióikkal, egy-egy történettel/verssel/esszével reagáljanak azok közül egyre, így hozva létre egyfajta kép-szöveg fúziót a virtuális térben, majd felkért 14 zenekart, zenei előadót, hogy reflektáljanak a kép-szöveg fúziókra egy-egy zeneszámmal. A Kikötő című számot Koronczi Endre Áfra János szövegével kiegészített alkotására szerezte a Vacsora Zsuzsival zenekar.
Horváth Márk – Nemes Z. Márió
Ha az idegenség felfénylése és materialitásának megmutatkozása foglalkoztat bennünket, akkor arra van szükség, hogy ezt az elbizonytalanító, sehova sem vezető idegenséget „önmagában vett” idegenségként kezeljük, mégpedig a megszokott szemantikai vagy szintaktikai diskurzusformák destabilizálódásán keresztül. A poszthumán ikonográfia kettős idegenségéről van szó, az antropocén klímakataklizmája által élettelenített tájon, egy olyan nonhumán xeno-materialitás felragyogásáról, amelyet kizárólag a filozófia és az esztétika határterületeinek kaotikus ütköztetésén és barokkos, átláthatatlan kombinációján keresztül közelíthetünk meg.