Kicsontozva
Két végletet összekötő viszonyrendszer – Interjú Borsos Lőrinccel
Sirbik Attila
Borsos Lőrinc egy 2008-ban Budapesten született, fiktív, kortárs képzőművész, Borsos János és Lőrinc Lilla hibridje, akinek művészettörténeti, történelmi, aktuálpolitikai referenciákkal rendelkező alkotásai a fotórealizmusban és a konceptualizmusban gyökereznek, emblémaszerű megfogalmazásai a popkultúra és a reklámmarketing világából származnak. Védjegye az általa gyakran használt, zománcfestékből származó fényes fekete. Speciálisan a magyar közegre tervezett, több éves alkotói tevékenységét, illetve a magyar politikai helyzettől való megcsömörlését követően, 2013 végén önfeltáró munkába fogott, majd – gyökereit és kritikai attitűdjét megőrizve – megkezdte világhódító útját.
Kétirányú rituális utazások
Az absztrakció és a síremlékek kapcsolata Josef Albers és Rákóczy Gizella életművében
Zsikla Mónika
E tanulmány megírásának gondolata 2018-ban körvonalazódott először, és szorosan kapcsolódott Rákóczy Gizella életműve akkor már több éve tartó kutatásának eredményeként, a Transzparens labirintus címen bemutatott retrospektív kiállításhoz. A hagyaték általam 2015-ben megkezdett feldolgozásának előrehaladása 2018-ban lehetővé tette az œuvre addigi legátfogóbb bemutatását az akkor még létező Új Budapest Galéria kiállítótereiben. Ez számos szakmai és baráti beszélgetésre, tárlatvezetésre, tanulmányok és interjúk születésére adott alkalmat. Így egyszer a művek között sétálva megosztottam a kutatásaim eredményeit Keserü Luca művészettörténész barátommal, ő pedig nyomban felhívta a figyelmemet az esetleges párhuzamokra Josef és Anni Albers életművével.
A katasztrófa ideje
Keresztesi Botond és Lázár Kristóf
Fülöp Tímea
Akár ez a gondolatmenet is lejátszódhatott volna Damien Hirst fejében, mikor a kanti etikát figyelmen kívül hagyva és az arányokat némileg eltolva azt nyilatkozta 2002-ben, hogy az aktuálisan legfrissebb amerikai gyászesemény, a 9/11 értelmezhető műalkotásként. Nem a róla készült műalkotások, hanem maga az esemény, mintha csak egy művészi szándékkal létrehozott happening lett volna: a híradások látványvilága oly módon kondicionálta vizualitásunkat, amelyre addig alig volt példa. A repülőgépek ártalmatlan formája véglegesen fegyverré vált. Az erőszaknak új szimbóluma született, a World Trade Center után nem lehet ikertornyot építeni. Ez persze nem egyedülálló jelenség, a művészettörténetben akadnak ilyen szimbolikus katasztrófák, amelyeket időnként újra és újra meg lehet tölteni egyedi jelentéssel.
Bármit teszel, úgyis hungarofuturista leszel!
Teoria buffa
Gaál József
Aki nincs velünk, az is velünk van! Ezt mondta egy Orwell Állatfarm-adaptációjának tűnő szituációban Grósz Károly, az utolsó állampárti despota főtitkár Amerikában, cowboykalapban, lezabálva magát hamburgerrel, miközben zakójáról törölgette a majonézt, oldalán egy hatalmas fejű Miki egér-maszk kaján vigyorával. Kísérteties abszurd. Rákosi és Kádár bugyuta frázisát fejlesztette volna tovább. Aki nincs velünk, az ellenünk van! – mondta Rákosi, majd jóval 56 után a jóságos Kádár elvtárs így finomította: Aki nincs ellenünk, az velünk van! Aki nincs velünk, az is velünk van! – így a hungarofuturista. Grósz elvtárs szállóigéje így terjed tovább.
Hungarizmus vagy hungarofóbia?
Fabula buffa
Gaál József
Amikor 2016-ban idehaza a hungarofuturizmus kifejezés felbukkant, a száz éve létrejött dadaizmusra emlékezve számos kiállítást, konferenciát rendeztek itthon és külföldön egyaránt. Poszt-posztmodern akadémizmus analitikus megközelítésével – a már muzealizált irányzatot túlragozva – a benne rejlő politikai radikalizmus éle örökítetlenül kicsorbult: a dadaizmusra reflektáló kiállításokkal, az érdektelen művek tömegével sikerült végleg közömbösíteni a spontán módon létrejött radikális irányzatot. Mintha a hungarofuturizmus retrográd megnyilvánulása is ebbe az erőltetett vonulatba tartozna – nem tartható az egyidejűség véletlennek –, és egyfajta évfordulós mimikri-dadaista blöffként jelentkezett volna.
Öngyulladó magyarság
Hungarofuturizmus és metaarchaizmus Gaál József Trianon-heraldikák című kiállítása kapcsán
Nemes Z. Márió
A Nemzeti Együttműködés Rendszere kifejezésben azt találom ironikusnak, hogy az „együttműködés” által sugallt közösségteremtő aktivitás az alternatív realitások termelődésében látszik leghatékonyabban megnyilvánulni. Vagyis mintha konszenzuális valóságunk szétszerelésében működnénk leginkább együtt. Ez pedig éppen hogy továbbhasítja azt a történelmi-kulturális közöst, aminek törésmentes összerendezése a nemzeti emlékezet visszatérő vágyálma.
Hősök és generációk
Az 1990-es évek társadalmi nosztalgiája iránti kortárs nosztalgiáról
Hermann Veronika
Meglepően sok, a társadalmi nosztalgia jelenségeivel foglalkozó írás idézi Paul Simon 1986-os, The Boy in the Bubble című dalának elhíresült sorát, miszerint „It’s every generation throws a hero up the pop charts”, vagyis minden nemzedék a slágerlisták élére repíti a saját hősét. Első látásra logikusnak tűnik a metonímia, hiszen a dal maga is a nosztalgiáról vagy annak valamiféle kikristályosodásáról szól, a cikkek és tanulmányok pedig gyakran élnek efféle szellemes bevezetővel, hogy illusztrálják popkulturális jártasságukat. Csakhogy, ha minden nemzedéknek megvan a saját hőse, akkor miért a nosztalgia a hívószó, vagy másképpen fogalmazva: ha a nosztalgia kapcsán idézzük ezt a sort, az inkább azt jelenti, hogy minden nemzedéknek van egy hőse a slágerlisták élén, aki egy korábbi nemzedék hősére emlékezteti a jelen éppen aktuális birtokosait.
Új antikapitalizmus
Recenzió Mark Fisher Kapitalista realizmus című kötetéről
Lovász Ádám
A kortárs kritikai elmélet szakirodalmának egyik legnagyobb hatású szövege immáron a magyar olvasó számára is elérhető Tillmann Ármin és Zemlényi-Kovács Barnabás kreatív és teoretikusan reflektált fordításában. De valóban indokolt szakmailag az a nagyfokú érdeklődés, amely övezte nemzetközi viszonylatban a 2017-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt Mark Fisher Capitalist Realism (Kapitalista realizmus) című, először 2009-ben kiadott kötetét?
A művészetpedagógia alternatívái
Beszélgetés Puszt Zsófival
Don Tamás
Imádom a régi dolgokat, fotókat meg azoknak a kulturális hatását szemlélni a jelenben. Olyan, mintha ezek az itt maradt tárgyak egy csomó titkot, történetet rejtenének, amiket én kíváncsi emberként ki akarok deríteni. Szerencsére az én családom nem szűkölködik archívumba, úgyhogy az egész ház, amiben felnőttem úgy néz ki, mint egy titkokkal, történetekkel teli kincsesbánya. Még Kaposváron kezdtem el az anyai nagyszüleim hagyatékaival foglalkozni. Ennek elég erős személyes és érzelmi indíttatása volt, mivel pár évvel azelőtt halt meg a nagymamám, aki szinte a második anyám volt. Akkoriban kezdtük elpakolni a személyes tárgyait. Ezalatt bukkantam rá egy naplóra, ami a nagyapámé volt, aki 84-ben halt meg, s így sajnos sosem ismerhettem, de a nagymamám ódákat zengett róla és istenítette.
A gyógyulás metafizikája II.
Esszé Csontó Lajos Kutyaév című projektjéről
Széplaky Gerda
Csontó képein a nyitott szívműtét utáni hatalmas vágás, a seb a legszembetűnőbb, nem mintha erre nagyobb hangsúlyt helyezne a művész, mint más mozzanatokra, vagy mintha túl sokszor állítaná elénk, ellenkezőleg! Mégis ez az a részlet, ami magára vonja a tekintetet, mert szimptómaként a legfontosabb mozzanatra mutat rá: arra, hogy a testet átalakító, a test ökonómiáját és létét egyszerre veszélyeztető és helyreállító, lényegi beavatkozás történt.
A gyógyulás metafizikája I.
Esszé Csontó Lajos Kutyaév című projektjéről
Széplaky Gerda
Az utóbbi évtizedekben a saját betegség reprezentációk a vizuális művészeti alkotásokban éppúgy megsokasodtak, mint az irodalmi művekben. Jelenkorunk tragikus hőse immár nem a görög istenek sorscsapásaival néz szembe, hanem azzal a többnyire mindenkit érintő szenvedéssel, amit a szinguláris létező számára saját betegségei okoznak. Úgy tűnik, a jóléti társadalomban élő, létfelejtésbe burkolózó európai ember számára, aki elveszítette hitét és viszonyítási pontjait, immár egyetlen esély maradt az önmagával való szembesülésre: a saját fizikai megsemmisülésével való szembenézés.
Megjegyzések egy újabb hungaronauta orbitális repüléséről
Válasz Gaál József Hungarofuturizmus vagy hungarofóbia? című cikkére
Miklósvölgyi Zsolt
Gaál József személyében a hungarofuturista mozgalom újabb taggal bővült. Az iménti mondatban nincs semmi meglepő, hiszen a hungarofuturizmus alapja egy olyan kozmikus hívás, amely születésétől fogva minden asztrális lény legmélyén ott cseng, csupáncsak fogékonyság kérdése, hogy ki és mikor hangolódik rá e csillagközi hívás értelmére.