Sirbik Attila
„Megnyugvásra találok egy forma és egy hozzárendelt szín esetében, ezek a munkák elgondolkodtatnak, meditatív állapotba kerítenek a figurális iránnyal szemben. Természetemből fakadóan vonz a rend, a tisztaság és az egyszerűség, ami elvezetett a homogén felületekkel való foglalkozáshoz.”
Tayler Patrick
A pécsi Nick Galériában megrendezett, Beyond 2000 című kiállítás egy hároméves munkafolyamat összegzéseként ad áttekintést Gáspár György Elektron, Neuron és City sorozatairól. A kiállításon szereplő, falra szerelt, illetve posztamenseken installált művek tárgyi alakot öltött utópiákként is felfoghatók. A tervezőasztalon felépített jövő fenntarthatóságának problémájáról ugyanúgy szólnak, mint az autonóm szobor továbbélésének kérdéséről a posztfordiánus tökéletesség korában.
Kecskés Péter
A tradicionális formák és kifejezőeszközök lejáratása közben az ideák elárulásáról és elvtelen ideológiai behelyettesítésekről szól a mai létezés gyakorlata még a művészeti életben is. Az áltradicionalizmus az ellenbeavatás előszobája már Guénon szerint is, mindez igaz az álkonzervativizmusra is. Azóta már sokkalta súlyosabb a helyzet, ezért az esztétikum is harctérré vált, bármennyire is kevesen látják a valódi szellemi frontvonalakat.
Fekete Dénes
Az INTRO eseménysorozat hagyománya azt is lehetővé teszi, hogy a művek egyéni kutatóprogramokhoz kapcsolódó olvasatai mellett egyfajta párbeszéd is kialakulhasson az alkotások között, maga az esemény így közösségi élményként is jelentős a doktoranduszok számára.
Horváth Ágnes
Ha mostanában látogattunk el a 2B Galériába, egy „rendes” kiállítás látványa fogadott: a falakon képek lógtak. Csakhogy a képek a Tóra adott szövegeinek – a hetiszakaszok, vagyis az adott hétre lebontott „adag” – commentjei, és nem illusztrációi voltak. Szándékosan a fészbuknyelvből kölcsönzök a hagyományos kommentár, a drósó helyett. Hogy miért? Azért, mert a Dáf Párását Sávuá (Hetiszakasz Oldalak) projektnek az (volna? van?) a feladata, hogy igazi közösségi felületként megszólítson és kommentár írására ösztönözzön mindenkit, akinek a Tóra ma is lélegzik.
Sirbik Attila
Bizonyos automatizmusnak tűnő munkafolyamatok sokszor előkerülnek az én projektjeimben is, de ezen képek épülését inkább az organikusság, az exponálásnál hosszabb munkafolyamatok jellemzik. Na, de ha ez a leképezés nem automatikus, akkor milyen viszonyban áll a fotóssal és a környezettel? Mennyire hiteles a fénykép? Ezek régi kérdések, amikkel sokan foglalkoztak, foglalkoznak ma is. Engem viszont az jobban érdekel, hogy ha úgy jön létre egy „fénykép” vagy a fényképekkel valamilyen módon viszonyt ápoló mű…
Szegedy-Maszák Zsuzsanna
A művészettörténetben a tér és a mélység síkbeli ábrázolását gyakran építészeti gyakorlattal is rendelkező alkotók változtatták meg elemeiben. Brunelleschi és Alberti hozták létre azokat a konvenciókat, melyeket évszázadokig megkérdőjelezhetetlennek hittek. A művész dolga a konvenciók megkérdőjelezése. A térérzékelésünk különböző jellegű és különböző erősségű. A művész tehetsége, hogy az általa érzékelt teret, az ő látásán keresztül látottakat számunkra is láthatóvá teszi. Míg az építész elsősorban mindig térben gondolkozik, a festőnek mindig számolnia kell a síkfelülettel. Matzon Ákos építész térérzékelésével láttatja velünk az általa megkérdőjelezett konvenciókat.
Kozák Csaba
Valószínűsíthető, hogy az emberi beszéd első dadogó szótagjai az afrikai kontinensen 1.800.000 évvel ezelőtt megjelent Homo Erectus (a „felegyenesedett ember”) szájából hangzottak el. Az viszont bizonyos, hogy a kiállítás címében jelzett fogyasztás és kommunikáció az idők kezdete óta párban járt, hiszen egy őskori törzs, horda tagjai csakis úgy vadászhatták le a napi betevőt, ha a vadászat előtt/közben folyamatosan kommunikáltak egymással, mivel csakis a csapatmunka eredménye lehetett, hogy felhajtsanak, becserkésszenek és leöljenek például egy mamutot.
Margittai Zsuzsa
Az első Budapesti Illusztrációs Fesztivál és a hozzá kapcsolódó kiállítás nyitánya egy mára talán már sokaknak feledésbe merült kerekasztal-beszélgetés volt, amit Révész Emese művészettörténész hívott életre 2018 tavaszán a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. A szakmai figyelem oka annak a hiátusnak a felismerése volt, amelyet a kortárs illusztrációnak, egyáltalán az illusztrációnak mint műfajnak kissé mostoha, „megtűrt” szerepe okozott. A másfél évvel ezelőtti (művészek, művészettörténészek, oktatók, kiadók részvételével lezajlott) szakmai vita eredménye akkor még függőben hagyta egy illusztrációs biennálé létjogosultságát. Ez a feltételes mód mára eltűnni látszik a kiállítás és a fesztivál nagy sikerét és az azt övező szakmai és közönségfigyelmet látva.
Kozák Csaba
Vásárhelyi Gilgames-sorozata az agyagtáblákra vésett verbális mű vizuális parafrázisa, sajátos értelmezése. Művein feltűnik Etana, aki egy ősi király volt Kish városában, ám gyermeke nem lehetett. Egy napon megmentett egy éhező sast, aki hálából felvitte a mennybe, hogy ott ráleljen az élet füvére. Így születhetett meg fia, Balih. A művész grafikai lapjain ott van Istár, aki alámerült az alvilágba, ám arra is képes volt, hogy visszatérjen onnan.
Boros Lili
A helyspecifikus installáció a Sesztina Galéria – egykor vaskereskedésként szolgáló – nyitott fedélszékes, sátortetős terében megkettőzött formaként jelenik meg: az egyik valós, a másik már földi lététől elszakadó, levitáló váz. S ezek után következik mindaz, ami – az alkotó személyes életeseményeiből és -tapasztalataiból táplálkozva – az építéshez, hajlékhoz, otthonhoz és egyáltalán a homo faber létezéséhez kapcsolódik. Építőanyagok, a mindennapi élethez kapcsolódó tárgyi részletek: ólajtó és retesz, fugázott téglaszeletek, kötélköldökzsinór.
Révész Emese
A beomlott Margit-híd torzója mögött feltárult romos Budapest képével a hazai közönség először az 1996-ban megrendezett 18. Miskolci Országos Grafikai Biennálén szembesülhetett. A Piranesi modorában készült rézkarc bravúrosan megformált részletein bámuló publikum joggal gondolhatta, hogy az ifjú alkotó eltévedt vagy két évszázadot. 1996 magyar művészetébe, azaz abba a saját időbe, amelyben a biennálé nagydíját Lévay Jenő elektrográfiái nyerték, nehezen volt beilleszthető Takáts Márton rézkarcolt vedútája. A historizálás számára egyszersmind stílusimitációt is jelentett, vagyis tudatos követését a megidézett kor képi eszköztárának.
Kozák Csaba
A Térformálás kiállítás triásza nemcsak alkotásaik okán és jogán álltak össze a jelen tárlatra, hanem azért is, mert mindhármuk mestere a tavaly elhunyt Fajó János, Kossuth-díjas festőművész, grafikus, szobrász volt. Fajót Kassák Lajos egyetlen tanítványaként jegyzi a szakma, míg Fajó több tanítvánnyal – így az itt kiállító Boros Tamással, Dorka Noémivel és Marafkó Bencével is – büszkélkedhetett.
Sipos Tünde
Szentendre mindig tartogat felfedeznivaló művészeti eseményeket. Ezúttal a MANK Galéria kiállítását érdemes felkeresni, ahol egy sejtelmes és misztikus festői világot fedezhetünk fel Csáki Róbert képein keresztül. Aki szeretné megtapasztalni, hogy hogyan képes egy festmény személyes üzenetet hordozni, mindenképp nézze meg ezt a tárlatot!
Pataki Gábor
Dréher tehát tovább dolgozik egyre eszköztelenebbül, mind szikárabban, aszkétikusabban, de koncentráltabban, rábízva magát az anyag önértékeire. E csendes, póztalan tevékenység nyomán fedezheti fel a néző a művek ugyancsak csendes, póztalan értékeit, kis szenzációit.
Schneller János
Az „érzéki képződmény” (Heinrich Gomperz fogalma), ami minden esetben emberi alkotás eredményeként jön létre mint műalkotás, Seres esetében soha nem depiktív, azaz lefestő, ábrázoló, hanem „piktív”, azaz csak festésként (plasztikai értelemben) hat. „Míg a leképező művészetben minden művészi tevékenység meglévő tárgyakat vesz alapul, és ezeknek legalább egy tulajdonságát absztrahálja, a nem ábrázoló művészet alapjaiban új tárgyat hoz létre”, és vezeti be az érzéki világba. Olyat mutat meg, ami korábban nem létezett.