Sirbik Attila
Riczre a korai munkáktól kezdve jellemző a romos, kihalt architektúra, az ember által hátrahagyott épített környezet. Mintha csak egy világválság után járnánk, ha pedig meg is jelennek emberi alakok azok általában magányosan, háttal vagy eltakart arccal, a társadalomtól elidegenedve, izolálva, szociális kapcsolatok jele nélkül léteznek az őket körülvevő homogén térben. Ricz Géza Szabadkán született, később Magyarországon tevékenykedett, jelenleg Salzburgban él családjával.
Révész Emese
A Párhuzamos szálak című tárlat épp azt a nehéz vállalást tette, hogy kapcsolatot teremt a szakadozottan felfejthető művésztelepi múlt és jelen között, időkaput nyitnak, szálakat fonnak a múlt felé. A tárlat két helyszínen, a GIM Ház kertjében, illetve a Nagy Sándor-ház kertjében és épületében valósult meg. (Utóbbi kivételes alkalom, a művész hazáspár leszármazottainak tulajdonában álló, varázslatos hangulatú ház ugyanis egyébként nem látogatható.) A tizenkét művész tizenegy műve helyspecifikus installáció, amelyek az adott helyek szimbolikus rétegeihez kötődő alkotások. Épp ezért látogatásukra is csak alkalmilag van lehetőség, amiről az augusztus végéig álló tárlat weboldala ad tájékoztatást.
Fülöp Tímea
A Nyolcnegyed című kiállítás keretei között egy józsefvárosi szuterénbe költöztek a furcsa szögekben dőlő józsefvárosi homlokzatok, mintha Oláh Norbert 2021-es, szürrealistán realista festményei egyenesen az ISBN-be készültek volna. Bár a helyszín és az anyag találkozásából kicsendül egyfajta lokálpatrióta felhang, magát a kiállítást nem lehet helytörténeti kutatásként értékelni, hiszen Oláh a városrész hangulatát próbálja megragadni a kimerevített pillanatképeken keresztül, miután kivonta belőlük az impressziót. Innen lehet értelmezni azt a művészi döntést, hogy nemcsak a fényjátékok és az árnyékok maradnak el az épületekről, hanem az égboltok is mozdulatlan, valótlan színekre cserélődnek – a kissé mesei időtlenségben keressük azt, ami állandó.
Áfra János
Az emlékeztetés intézményeiként a múzeumok és galériák sajátosan viszonyulnak a bemutatott tárgyakhoz, általában a kiállítóteret mint a töredékes nyomokat narratívába rendező médiumot teszik szemlélhetővé, kontinuitást teremtenek a más-más minőségű objektumok közt különféle szövegekkel oldva az idegenségérzetet. Az egészlegesség szimulációjának hála, elfeledkezhetünk arról, hogy az emlékezésre alkalmat adó időszaki kiállítás mindig egy válogatási folyamat – tehát redukció és stilizáció – eredménye, elhallgatásokkal övezett, átmenetileg megtapasztalható képződmény, bizonyos értelemben tehát a felejtés terét képezi meg.
Balázs Sándor
Az életét festi, miközben a festészetet éli – jelezhetnénk fogódzóul Urszinyi Mária, a Nagyváradon élő festőművész alkotásainak bevezetőjeként. Hajdú László műgyűjtő négy évet töltött Nagyváradon, hogy a helyben még fellelhető és elérhető értékek után kutasson. Sok alkotó munkáit gyűjtötte – mellette számosan egyéb kuriózumot is –, de közülük talán Urszinyi Mária alkotásai szervesültek legteljesebben formálódó képzőművészeti kollekciójába. Olyannyira, hogy a kapcsolat mindmáig élő, aktív, bensőséges: a gyűjtő folyamatos támogatást biztosít az alkotó számára, aki ezt alkalmanként művekkel honorálja. Így jöhetett létre az Urszinyi-életmű egy gyűjtői szigete, amely egyben életműsziget is – lényegesebb és kevésbé jelentékeny alkotásokkal, amelyek azonban a gyűjtő számára egyaránt fontosak.
Sirbik Attila
„A saját működésemmel, munkáimmal kapcsolatban jelenleg inkább az foglalkoztat, hogy van-e olyan rétege, ami működik, és ha igen, pontosan milyen feltételek alapján. Úgy érzem, vékony jégen táncolok, amikor olyan felmerülő gondolatokra próbálok választ találni, mint hogy mikor és hogyan van értelme kiállítást rendezni, tud-e a képzőművészet egyáltalán hatni, bármilyen fogalom vagy cél szerint is kíván-e erőfeszítéseket tenni, vagy tud-e egy kicsit életszerűbbé válni. Ez persze inkább egy személyes töprengés, miközben minden van és működik.”
Fülöp Tímea
A különböző művészeti irányzatok bevett kódjai előbb-utóbb kiszámíthatóvá válnak, a leírást olvasva néha már hamarabb tudjuk, hogy mit kell majd jelentsen egy tárgy, minthogy egyáltalán láttuk volna. A ready-made és az antropomorf fogalmának metszetében ösztönösen számítunk egy olyan anyagra, amely a posztantropocén szellemében áll ki – a túltermelésre adott reflexión keresztül – a környezettudatosság mellett, azonban Kovács Máté és Takács Ádám közös kiállítása a Horizont Galériában pozitív értelemben nem felel meg az előzetes várakozásoknak, ugyanis a téma már szinte parodisztikus túlpörgetettségét felismerve inkább a humorra, a játékra helyezi a hangsúlyt a Harmadik fél.
Margl Ferenc
Felüdülés a vírus harmadik hulláma után végre újra kiállításokat látogatni. Az újdonságélményt pedig azzal lehet maximalizálni, ha az ember első útja egy közelmúltban nyílt kiállítóhelyre vezet, ahol lehetőségünk nyílik egy fiatal művész friss munkáit megtekinteni. A Nagyházi Contemporary kis méretű első terébe lépve érdemes rögtön tovább is lépnünk a kisszoba méretű belsőbb térbe, mivel valójában itt találhatjuk az a pontot, ahonnan a kiállítás legkönnyebben befogadható.
Nagy Zopán
A művészre, művészetekre is jelentős befolyást gyakorolt a bezártság, a privát élettérre korlátozott létezés. A testi-lelki sebeket, karcokat, nyomokat sok-sok formában hordozzuk tovább. Ezen állapotok, hatások bizonyos kivetüléseit, illetve sajátosan játékos kialakítások változatait láthatjuk Majoros Áron Zsolt jelenlegi alkotásaiban.
Cséka György
Eperjesi Ágnes polifonikus, mediálisan is széles spektrumon mozgó munkásságának legfontosabb szólamait egyrészt kamera nélkül készült, médiumközpontú, sok esetben a tudomány és művészet határterületén mozgó, egymásra épülő, szisztematikus és experimentális művei, másrészt társadalmi, politikai és genderkérdéseket igen élesen explikáló projektjei alkotják. A szólamok ilyen elválasztása bizonyos értelemben persze mesterséges művelet, hiszen számtalan átjárás van a művek között amellett, hogy a hátterüket meghatározó gondolati alakzat egy gendertudatos, a női szerepeket, reprezentációt folyamatosan kérdésessé tevő minta.
Istvánkó Bea
A kortárs vizuális művészetek területén végzett kurátori munka egyik bevett módszere leginkább a producerkedéshez hasonlítható. Ilyenkor a kurátor bizonyos értelemben gondviselőként vagy megbízóként lép fel, és kiválasztott művészeket kér fel új munkák készítésére az általa gondozni kívánt tematika vagy problémakör szerint. Ez a módszertan igen rizikós, hiszen az eredmény – új munkákról lévén szó – egészen a kiállítás installálásáig teljesen kiszámíthatatlan. Természetesen rendszeres konzultációkkal, megfelelő háttéranyag biztosításával és folyamatos reflexiókkal némiképp kontrollálható a folyamat, ugyanakkor nehéz megtartani az érzékeny egyensúlyt, örök dilemma ugyanis, hogy mennyire szólhat bele egy kurátor az alapvetően autonóm művészeti alkotás folyamatába.
Jankó Judit
A járványhelyzet miatt ugyan kicsit csúszott Szinyova Gergő One Way Ticket to Anywhere című kiállítása az őt képviselő Kisterem galériában, de épp ez a csúszás tette lehetővé, hogy „igazi” megnyitóval tudott megnyílni április 29-én. Az elmúlt egy évben született képeket bemutató tárlat június 4-ig látogatható. Mi is a kiállítás tereiben, a képek előtt ülve beszélgettünk, és egy pillanatra úgy tűnt, mintha minden rendben lenne. Május 18-án a művész személyesen tart tárlatvezetést, arra is érdemes becsekkolni. „Egy éve tudom, hogy valamikor ezen a tavaszon kiállításom lesz, dolgoztam rá sokat, mégsem bántam, hogy tologattuk a kezdést, mert kifejezett cél volt, hogy ne úgy nyíljon meg, mint sajnos sok pályatársamnak; feltettük a képeket, makogtunk kicsit az online megnyitón a kamerának, majd hazamentünk aludni, és a kiállítást onnantól kezdve az utcáról, kirakaton keresztül lehetett megnézni, esetleg bejelentkezéssel, egyesével. Azért ez nem ugyanaz.”
Molnár Ráhel Anna
Az xtro realm művészcsoport megalapította az ACLIM! Klímaképzeleti Ügynökséget – a valóság és a fikció határán egyensúlyozó metaszervezet első nyilvános prezentációja pedig egészen június 19-ig látogatható a Horánszky utcai A.P.A. Galériában. Zilahi Anna, Süveges Rita és Horváth Gideon most is egyszerre jelennek meg kutatóként, kurátorként és kiállító művészként – ez alkalommal viszont felkért ügynökeikkel, Csillával, Ulbert Ádámmal, Kaszás Tamással és Cséfalvay Andrással együtt foglalkoznak a „klímaképzelet felszabadításának” programjával.
Don Tamás
Bozzai Dániel KNEAD THE DOUGH, NEED TO CHANGE THE STRUCTURE című kiállítása a kovászt, mint a néphagyományból származó létfontosságú alapanyagot és társadalmi ellenállás viszonyát állítja párhuzamba. James C. Scott társadalomtudós, antropológus kutatásainak központjában az agrártársadalmak hatalommal szembeni ellenállása foglal helyet. Scott megfigyelései szerint az elnyomott társadalmi rétegek sokkal többször alkalmazzák a kis léptékű lassú ellenállás típusait a látványos, de életüket veszélyeztető nyíltan agresszív lázadás formáival szemben. Ezek mindig az elnyomó rendszer bomlasztására, anyagi megcsorbítására irányulnak, – szükségszerűleg – többnyire szervezetlenül jönnek létre és íratlan szabályok által maradnak fenn.
Sirbik Attila
A sokszor groteszk, disszonáns városi terekben körbebetonozott bokrok és járdapadkára szorított fák nyújtják a természethez való kapcsolódási lehetőséget. A két különböző minőség vizuális élménye felveti a kérdést, hogy az egyén hogyan értékeli a környezethez fűződő viszonyát, és hogy milyen jövője lehet ember és természet együttélésének. Az élővilág organikus burjánzása a részletgazdag, aprólékos festészeti technikával készült képeken izgalmas kontrasztot alkot a városi elemek mértani strukturáltságával. A kiállítás címe Boris Vian Tajtékos napok című regényéből vett idézet.
Nemes Z. Márió
Kevés olyan dolog van a világon, amellyel kapcsolatban az ókortól napjainkig annyi dezinformációt, elhallgatást és szándékos bagatellizálást lehet tapasztalni, mint amit gyűjtőnévvel hungarofuturizmusnak neveznek. Ez ugyanis olyan jelenségekkel és azok gyakorlati hasznosításával foglalkozik, amelyek katonai, hírszerzési, ipari, gyógyítási és sok más vonatkozásban kiemelkedő jelentőségűek.