Fülöp Tímea
Małgorzata Mirga-Tas művészetét politikaiként szokás leírni, már pusztán a származása miatt is, hiszen egy roma és lengyel művésznőről van szó, aki magát aktivistának vallja. Ezt a meghatározást csak még jobban megerősítette, hogy az idei Velencei Biennálén ő képviseli Lengyelországot – először állít ki roma a lengyel pavilonban. Ennek eredményeként a személye, illetve az otthona, Czarna Góra felé fordult a figyelem, mely Kelet-Európa egyik legkorábban letelepült roma közössége, mintha a saját fehér európaiságával viaskodó művészeti világ ettől a Feketebérc oldalába ágyazott falutól és annak alig kétezer lakosától várná, hogy évszázados társadalmi problémákat számoljon fel, többek között a rasszizmust, lehetőleg kizárólagos önábrázoláson keresztül.
Szabó Annamária
Varga Balázs Liminalitás című kiállításához fordított navigációt szükséges megidézni, ahol nem az a lényeg, hogy A pontból B-be jussunk, hanem egy random, a mainstreamtől távol eső, C helyszínen lyukadjunk ki. Mondhatnám azt is, hogy legyünk egy rövid időre városi kószálók, vagyis a 19. századi Baudelaire és a 20. századi Walter Benjamin meghatározásában vett flâneurök, tömegbe beolvadó, mégis azon kívül maradó, szemlélődő, rácsodálkozó figurák
Sirbik Attila
Bohus Réka korábbi sorozatait (Konstruktum, Ami maradt) az egyes tárgycsoportokhoz fűződő személyes kötődésének megragadása jellemezte; a tárgyak bemutatása által absztrahált bizonyos érzelmi szálakat. Jelen témájának ihletője saját gyermeke, aki négy és fél éves korából adódóan a maga egyedi módján érzékeli saját környezetét. Ez az életszakasz, melyet jelenleg megél (második kisgyermekkor), a személyiségfejlődés egy kiemelkedő jelentőségű korszaka. Egyre erősebb éntudattal rendelkezik, van akarata, apróbb céljai. Tapasztalati tudás hiányában azonban teljesen másként, azaz nem értelmi, hanem sokkal inkább érzelmi alapon kapcsolódik a jelenségekhez, az ismeretlenre pedig saját fantáziájával próbál magyarázatot találni. A látás számára a legfontosabb érzékelési mód; olyan részleteket tart fontosnak, melyek érzelmi világára gyakorolnak hatást.
Sirbik Attila
Weiler Péter legújabb kiállítása a művész 30 éves képzőművészeti útjának egyik legfontosabb kérdését dolgozza fel sajátos perspektívából: menni vagy maradni? A retrospektív tárlat nem végállomás letisztult és eldöntött válaszokkal. A Kár lett volna disszidálni a kétség és bizonyosság határán mozgó művészi folyamat lenyomata. A közel 40 alkotást bemutató kiállítás helyszíne Budapest egyik legkülönlegesebb háza, a Kincsem-palota. A neoreneszánsz épület, amely egykor a híres Kincsem és tulajdonosa otthona volt, talán utoljára tekinthető meg a felújítás előtti állapotában. A négy teremben berendezett tárlat vegyes technikájú munkákat vonultat fel: olaj, akvarell, giclée, közlekedési táblák, ready made, beton, plexi és NFT keveredik a mindent átívelő humorral.
Vékony Délia
iski Kocsis Tibor szereti az olyan kiállításcímeket, amiket valahol és valahogyan biztosan ért mindenki, de valójában első hallásra fogalmunk sincs, hogy mit jelentenek. Mit takarhat vajon az a szóösszetétel, hogy „torzó szingularitás”? Az első szó művészettörténeti kontextusban érthető, és a másodikat is hallhattuk már akár a tudomány vagy a technológia területén, na, de hogy kerül össze a kettő, és vajon mi köze ennek a művészethez?
Sirbik Attila
A Rokon Ilonka Copyright egy kamu Facebook-oldal: egy idős, digitális bevándorló fiktív karaktere (másolata), aki a saját lelkiállapotát a digitális giccsben érvényesíti, miközben idézeteivel verbális csomópontokat (kliséket, állandósult szókapcsolatokat) tár fel. Az oldal látogatói, valószínűleg a ráismerés öröme miatt, kommentárokkal (hozzászólásokkal) gazdagítják a kollázsokat, ezáltal pedig egy közösségi produkcióvá válik, ami a nyelvkutatáshoz (is) forrásanyagot generál.
Sárai Vanda
Nem meglepő, hogy Németh Ilona kutatása is a művész saját élményéből indul ki: dunaszerdahelyi otthonából arra a kiürült területre nyílik kilátás, ahol egykor az a Juhocukor gyár állt, amely az ő születésével szinte egyidőben kezdte meg működését, és amelyet 2006-ban számoltak fel véglegesen. A Németh által kezdeményezett, 2017-ben induló és évről évről egyre bővülő Eastern Sugar kutatási projekt a dunaszerdahelyihez hasonló szlovákiai, csehországi és magyarországi cukorgyárak történetét tárja fel, felmutatva azokat a gazdasági, lokális és geopolitikai okokat, amelyek a régió cukoriparának szinte teljes megszűnéséhez vezettek.
Istvánkó Bea
„Egész életemben hazudtam” – dobja fel a magaslabdát Puklus Péter legújabb kiállításának provokatív címével. Ebből kiindulva könnyű lenne pusztán arról lamentálni a Ferenczy Múzeumi Centrum kiállítása kapcsán, hogy egy kortárs „fotós” miért objekteket és festményeket állít ki. Filozofálni azon, hogy a kortárs fotográfia hogy illeszkedik a képzőművészet nagyobb halmazába és hogy van-e „joga” egy fotó szakon végzett művésznek festeni vagy szobrokat készíteni. Vajon Puklus fotósnak hazudta eddig magát, miközben szíve szerint festő, vagy szobrász lenne?
Sirbik Attila
A kiszámíthatatlanság az aktualitás maga. Ugyanis ha valami kiszámítható lenne, az kevésbé lenne aktuális, mert nem érdekes, nem izgalmas. Sok esetben az újdonság az, ami mindig aktuális. Az újdonság ismeretlen, és az aktualitása az, hogy megismerjük. Ebből kifolyólag a kiszámíthatatlanság a legaktuálisabb.
Sirbik Attila
A parlamenti választások eredményeinek értékelésére drMáriás összehívja nagyszabású, rendkívüli globálparlamenti ülését, amelyen részt vesz Orbán Viktor, Kádár János, Putyin, Zelenszkij, Obama, Sztálin, Morawiecki, Marylin Monroe, Greta Thunberg, Jézus, Micimackó és még sokan mások, hogy annak egyetlen napirendi pontjaként kezdeményezze a kortárs művészet mielőbbi törvényi rendszabályozását, hogy az a jövőben Brüsszel helyett a magyar emberek érdekeit szolgálja, egyben kiállításával példát mutat arra vonatkozóan, hogy a jövő művészetének milyennek kell lennie az újabb kétharmados felhatalmazás tükrében.
Fülöp Tímea
Mindenki ismeri a mitológiát. Ez nem azért evidencia, mert a műkedvelés minimuma, hanem azért, mert kortárs, minden anakronizmus nélkül. A kijelentés arra vonatkozik, hogy önkéntelenül is történetekkel vesszük körbe magunkat, és minden történet mélyéről egy mítosz sejlik fel a mesétől a regényig. Ugyanazt mondjuk újra, mióta az emberiség írni tud, ugyanazokkal a szimbólumokkal, hősökkel és gonoszokkal, harccal, csatával, szövetségesekkel.
Sárai Vanda
Az elmúlt évek egyik legkomolyabb tanulsága, hogy a Föld különböző pontjait összekötő hálózatok száma gyakorlatilag végtelen. Egy vuhani piacon egy vírus sikeresen terjed át állatról emberre – majd a következő két évben a világ jelentős része karanténba kényszerül. Oroszország február 24-én lerohanja Ukrajnát – ez pedig élelmezési és gazdasági válságot idéz elő gyakorlatilag minden kontinensen. Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy a globalista világrend egyben a világszintű pillangóhatások kora, melynek rendszeréből voltaképp lehetetlen kiszállni.
Kopin Katalin
Az Aknay Csaba és Kotschy Gábor alkotta duó, a The Orbital Strangers Project fő fotográfusi profilja a portré- és filmfotózás, ezen a két területen nemzetközi referenciákkal rendelkeznek. Alkalmazott fotográfiai munkáik mellett ez a harmadik alkalom, hogy önálló kiállításon mutatják meg autonóm, vizuális világukat: egy sajátos, szubjektív fotósorozatot, melyet összehangoltan, szimbiózisban hoztak létre. A szentendrei PhotoLabban megvalósult kiállítás egy képpár alapú portrésorozaton keresztül beszél az otthonkeresésről és a beilleszkedésről.
Tayler Patrick
Miközben az eltérő páratartalmú és hőmérsékletű, mesterségesen elkülönített helyszínek között sétálunk, derengeni kezd, hogy mi is élőlények vagyunk. Pontosabban az érzékelési, lélegzési körülményeink váltakozásával, kiszámíthatatlan izzadásunkkal párhuzamosan elkezd lebomlani az a kulturális fikció, ami az embert megkülönbözteti fotoszintetizáló társaitól.
Danka Zsófia
Bartha új fotósorozatának gyökerei egészen a 2011-ben indult nonrelevant fotóblogig nyúlnak, amely a városi élet abszurditásának különböző aspektusait sorakoztatja fel. Később a Common Nature című sorozatában, majd fotókönyvében már árnyaltabban tematizálja a humán élőtér és a környezetbe való emberi beavatkozások célnélküliségét, romlott viszonyát.
Cséka György
Dafna Talmor 2009 óta építi következetesen és szisztematikusan Constructed landscapes című sorozatát, amelynek ez a második magyarországi, a TOBE Galleryben rendezett kiállítása. Az első tárlat óta eltelt négy év művészileg legjelentősebb történése az alkotó hasonló című fotókönyvének kiadása 2020-ban, amely kötet a mostani kiállítás installációjában többféle formában is megjelenik – lapjaival kiterítve a falon, tekercsben és egymásra tornyozva.