Som Balázs
Az installációk egyrészről az aktív befelé forduló figyelemből fakadó érzékletes, szuggesztív, materiális és immateriális határán mozgó, újraérteni kívánó emlékezést performálnak, másrészt pedig a vérzivataros 20. század etnikai tisztogatásokkal telített korszakának és a különösen kegyetlen módszerességgel, bürokratikus módon megvalósult dehumanizáló törekvéseinek arcot adó vezéralakjai számára rendez be pantheont, hogy konfrontálódjon az európai közösségi emlékezet ellentmondásaival, szelektív humanizmusával és legfőképpen napjaink hiányos visszatekintőerejével.
Territory
Teltház
Csoportos kiállítás
Most, amikor igazán egyedül érzem magam, életre kel a ház. A bejárati ajtón innen és túl megmozdul minden tárgy: felemelik az ásót, lerúgják a lepedőt, kinyitják a csapot, és becsukják a hűtőt.
Mütyürkészítő szerettem volna lenni
Interjú Kortmann-Járay Katalinnal
Molnár Judit Lilla
„Apukám nemrég emlegette, hogy kisgyerekként „mütyürkészítő” szerettem volna lenni. Azt hiszem ez talán részben sikerült is. Kisgyerekként állandóan barkácsoltam. Óvodásként-kisiskolásként a karácsonyi ajándékok készítését általában júniusban kezdtem el, nyár végére már jó pár doboznyi művem gyűlt össze. Volt, hogy ezeket rendrakás közben véletlenül kidobták, mert nem fedezték fel a művészi értéküket. Ezt sem vettem zokon, ilyenkor újrakészítettem ezeket.” – Kortmann-Járay Katalin
Beast Mode — Beütött a podkeszt
Dóczi Attila (aka Májkül Nájt) Nitróballada című kiállításáról
Tayler Patrick Nicholas
Dóczi Attila legújabb, egyéni kiállítása a kriptomasinisztikus, zoomorf és hipermaszkulin kiméraság kimérős nosztalgiáját tárja elénk a művésztől megszokott humorral és párás szemű visszarévedéssel ízesítve. A művek sajátos intenzitása a szőnyegekkel otthonossá varázsolt garázsba gurulva talán belőlünk is előcsalogatja a custom-built gépállatot – ha csak egy szórakoztató, kuncogástól rázkódtató pillanat erejéig is.
Gondolat nélkül nálam nincs munka
Interjú Kocsi Olgával
Molnár Judit Lilla
„Nagyon sok minden érdekel, több életre való ötlet van a fejemben, végtelen sok minden pörög odabenn. Talán inkább arra nehéz fókuszálni, mikor mivel foglalkozzak, mire szánjak időt. ” – Kocsi Olga
Elérni a horizontot
Eileen F. Almarales Noy kiállítása
ISBN könyv+galéria
2022. június 21. – június 30.
A reflexióban sokasodni
Lantos Csenge: Az emlékezet tivornyái
Fülöp Tímea
A sokaság nemcsak a családi összetartozást és a választott közösséget jelenti, hanem azt is, hogy egy belső sokszorozódást is megtapasztalhatunk. Arról van szó, hogy Lantos tulajdonképpen az interpretáció interpretációját festi – az álom már önmagában egy benyomás kivetülése, majd ez az álom még keresztülmegy egy értelmezésen is. A képek animizált tárgyai a személyiség egy-egy darabját hordozzák, a szék nem szék, hanem az én egy szelete – vagy azt is mondhatnánk, hogy az én egy adott pillanata.
A feloldás gesztusa
Gergely Réka kiállítása
Az új megoldások, technikák és anyagok beemelésére, valamint a hagyományos szoborfogalom kitágítására tett kísérletek régóta jelen vannak a kortárs szobrászatban, ahogy Gergely Réka szakmai aktivitása és jelenléte fényében pályakezdőnek már nem nevezhető munkásságában is. A Derkovits-ösztöndíjat is elnyerő alkotó nem tűzte ki céljául a hagyományok teljes tagadását, inkább arra törekszik, hogy megmutassa, mi az, ami a mai művészi szabadság által hozzáadható a korábbi kérdésekhez, ezek hogyan bontakozhatók ki egy műalkotásban. Munkásságát a kölcsönhatások és az ellentétesnek vélt minőségek egységbe foglalása, kiegyensúlyozása jellemzi.
Kiállítás és workshop a Cseh Centrumban
Herrmann&Coufal: Csináld magad!
A projekt a designer és a „csináld magad” jelenség kapcsolatát vizsgálja. Ennek eredménye azt mutatja, hogy a saját készítésű tárgyakat nemcsak olcsó, alternatív megoldásként kell felfogni, amelyeknek minimális az esztékiai értéke, hanem éppen ellenkezőleg: kiemeli a saját kezűleg készítés előnyeit mind az egyének, mind a társadalom számára.
A gondolati panelek architektúrája
Harmadik fél
Fülöp Tímea
A különböző művészeti irányzatok bevett kódjai előbb-utóbb kiszámíthatóvá válnak, a leírást olvasva néha már hamarabb tudjuk, hogy mit kell majd jelentsen egy tárgy, minthogy egyáltalán láttuk volna. A ready-made és az antropomorf fogalmának metszetében ösztönösen számítunk egy olyan anyagra, amely a posztantropocén szellemében áll ki – a túltermelésre adott reflexión keresztül – a környezettudatosság mellett, azonban Kovács Máté és Takács Ádám közös kiállítása a Horizont Galériában pozitív értelemben nem felel meg az előzetes várakozásoknak, ugyanis a téma már szinte parodisztikus túlpörgetettségét felismerve inkább a humorra, a játékra helyezi a hangsúlyt a Harmadik fél.









