Fülöp Tímea
Belső világainkat harmóniára szokás alapozni, Horváth Villő – zenei művésznevén Villö Acetone – FKSE-beli environmentjét azonban az ellentétek feszültsége tartja egyben: a külső-belső oppozíciók akadályozzák meg, hogy az anyaméhszerű installáció, az önvizsgálat során ásott bánya ránk szakadjon. Az intim teret, a puha vallomásosságot, a nagy kitárulkozást fémláncok és jégkristályra emlékeztető függők ellenpontozzák a falakra szögezve a légies textilek redőit, így előzve meg a mindent eltemető húsomlást.
Molnár Ráhel Anna
Ugyan az idei kiadásban a résztvevő projektek létszáma kisebb, a pandémia nyomán a különböző projektek az eredeti tervekhez képest egy évvel hosszabb előkészítő, kutatási és fermentációs időszaka olyan munkákat eredményezett, amelyek elmélyült és kiterjedt együttműködéseken keresztül kapcsolják össze a legkülönbözőbb tudományterületek és a kortárs (képző)művészet eszköztárait. A következő hetekben az Új Művészet online is követi az OFF-ot, s cikkeken és interjúkon keresztül számol be e projektek és események egy válogatásáról. Április 23-án startolt az OFF-Biennále Budapest harmadik kiadása – LEVEGŐT! –, ezúttal hibrid formában és a korábbi kiadásoktól eltérő együttműködési struktúrában.
Kovács Kristóf
„Arra késztet, hogy megálljak, elnézzem, elgondolkodjam és néha tanuljak.”
Kurt Vonnegut Macskabölcső című könyvének idézett mondata jut leginkább eszembe Pintér Gábor figuratív, klasszikus festészetével kapcsolatban. Művészettörténeti, teoretikai utalások és a rá jellemző kifinomult humor teremti meg képeinek sajátosságát. Beállításaiban olykor különös, abszurd jeleneteket, képtelen mozgásokat ábrázol, melyeknek attribútuma a nyugalomnak álcázott állandó feszültség. Az erdőben élő láthatatlan lények című festménye a harmóniába bújtatott heves érzelmeket megjelenítő alkotásaira példa. A képen egy polgári lakást, a kandalló tüze mellett pihenő női és férfi alakokat, a tűz melegénél ejtőző kutyát és egy a szobában lévő társasághoz csatlakozó, konstruktív formákból álló figurát látunk.
Schneller János
Nagy Zsófi egyik 100×100 centiméteres, négyzet alakú festményén a képmezőt keresztbe metsző sárga sáv egyszerre tűnik önálló formának és a hozzá csatlakozó élek által képzett háromszögek egyik oldalának. Ezek a háromszögek azonban túlmutatnak a kép fizikai keretein, és valahol, azon kívül, képzeletben egy nagyobb felületen érnek össze. Mindez olyan hatást kelt, mintha a kép fizikai határai csak egy nagyobb felületre nyíló kivágás (ablaknyílás) szélei volnának. Azaz megnyitják a képet a képzelet végtelen sárga felülete irányába. A felület által befoglalt mezők transzparens háromszögeknek tűnnek, melyek az illuzórikus tér mélységében újabb és újabb színrétegeket takarnak ki vagy fednek fel.
Áfra János
Cziffra György zongoraművész születésének centenáriumához és a hatodik Cziffra Fesztiválhoz kapcsolódóan rendezték meg a Hegyvidék Galériában az Estély a vörös kertben című tárlatot, amely Aatoth Franyo vörös korszakának második felébe nyújt betekintést. A tekintélyesebb festmények a nagyobb térrészben, szellős elrendezésben, a kisebbek nagy része pedig egy mozaikszerű kompozíció részeként kapott helyet a falakon. Az összeállítás a Várfok Galéria közbenjárásával valósult meg, amely a 2000-es évek eleje óta képviseli az 1978-ban Victor Vasarely segítségével Párizsba került, Franciaországban kiteljesedő festőt.
Sirbik Attila
„Tárgyalkotói gyakorlatomból kifolyólag kialakult egy nagyon erős kritikus hozzáállás saját magammal, és a munkáimmal szemben is. Ennek gyakorlati és elméleti okai vannak. A gyakorlati oka az, hogy azon munkáim esetében, amelyekben egy már létező tárgyat egészítek ki vagy olyan tárgyat szeretnék létrehozni, ami ezt a folyamatot imitálja, az adott tárgyhoz igyekszem technikailag a lehető legautentikusabb módon hozzányúlni. Nagyon sok anyagot és technológiát ismertem meg és próbáltam elsajátítani vagy utánozni, így sokszor kellett akár mérgező anyagokkal is – műgyantával, különféle festékekkel, ragasztókkal – dolgoznom. Kialakult bennem egyfajta maximalizmus. Hogy lehet valamit tökéletesen felpolírozni? Mivel mit és hogyan kell összeragasztani? Mihez milyen műgyantát kell használni? Hány tized milliméter eltérés lehet a tervezettekhez képest? És még sorolhatnám.” – interjú Tóth Márton Emillel
Cséka György
Gerhes Gábor talán legambiciózusabb, de mindenképp a legnehezebben felfejthető, sokrétű utalási hálóval dolgozó, számtalan értelmezési keretet játékba hozó és lebontó munkája a 20 művet bemutató blackmirror. Már a kiállításcím is figyelemreméltó, bár nem biztos, hogy szerencsés választás, hiszen róla a befogadók többségének valószínűleg a nagy sikerű, disztopikus antológiasorozat, a Black Mirror (2011–2019) ugrik be, aminek említését épp emiatt kerüli is a kiállítást kísérő, a tárlathoz értelmezési szempontokat körvonalazó szöveg. A túl ismert, túl erős cím/film/kontextus vámpírszerű módon telepedik rá az alkotói gazdatestre, és szívja ki annak éltető nedveit.
Áfra János
Tarr Hajnalka gyakran él az alapelemül választott anyagok halmozásával, távolról alig kivehető formájukat egy nagyobb egészben oldja fel, és a rendezett ismétléssel ritmikus mintázatokat hoz létre. Korábban egy fotósorozat apropóján kis gipszbirkákkal árasztott el nagyvárosi helyszíneket, de kiállítóterekben is installálta őket (Instant nyáj, 2006); klasszikus festményeket adaptált absztrakt módon, kirakódarabokból hullámzó felületeket alkotva meg (Botticelli: Vénusz születése, 2011, Brueghel: Bábel tornya, 2011), illetve sokszázezernyi gemkapocsból épített hatalmas, egyre terebélyesedő fémfüggönyt pszichiátriai járóbetegek bevonásával (Attachment, 2008, 2019).
Sárai Vanda
Fischer Judit legfrissebb munkáiból egyfajta pasztellnyugalom árad. Nincsenek rikító színek, sem zajos minták, sokkal inkább kellemes harmónia jellemzi a visszafogott háttérszínek előtt lebegő talált tárgyak csendéletszerű ábráit, melyeknek témái egyszerre ébresztenek nosztalgiát a nézőben, és beszélnek – talán akaratlanul is – a szokatlanul visszavonultan telő mindennapokról. A Kisteremben megrendezett Ami szép, az szép című egyéni kiállítás munkái három részre oszthatók: a művész munkásságából már jól ismert akvarellfestmények mellett papírfűző technikával összeálló tájképek és jelenetek, illetve egy subázott szőnyeg is helyet kapott a galéria két terében. Kétségkívül pepecselős munka mind.
Sirbik Attila
Pintér Dia mostani, Mindent el kell kezdeni valahol című kiállítása a bizonytalanságba ágyazott, a konfliktusokra elhárító mechanizmusokkal reagáló ember vizuálisan megjelenített pszichodinamikai tere – legalábbis, a kiállítást kísérő szöveget is mankóként használva, viszonylag könnyedén belehelyezkedhetünk a felkínált diskurzusba. Mindenesetre Pintér motivációjának egyik fő eleme a kimondatlan vagy feldolgozatlan narratívák vizualizálása. Az általa megjelenített fiktív, lebegő figurák, amorf formák, állatok és szerpentinszalag teremtmények, bizonyos tekintetben annak a definíciónak a szétírásán munkálkodnak, miszerint az ember a társas viselkedési normák által szabályozott, a társadalmi elvárásoknak megfelelni vágyó, önfegyelemmel rendelkező racionális lény.
Fülöp Tímea
Lenni alapvetően nehéz (rossz?) mostanság, különösen ha pályakezdő művésznő az ember – sugallja Rieder Gábor megnyitóbeszéde a Néha az óceánnal merülök című kiállítás kapcsán készült videóban. A Deák Erika Galériában olyan munkák kerültek bemutatásra, amelyek általános vágyak szimbolikus rémálommá válásáról szólnak – érdekes módon úgy, hogy bár a be nem teljesedett vágyak egy tőről fakadnak, a művésznők által rájuk adott személyes magyarázatok látszólag ellentétesek. A feltett kérdés tehát az, hogy miért nem lehet egyről a kettőre jutni, ami előfeltételezi, hogy ez a sivár valóság, a válaszok pedig a történelmet, a társadalmat, a szcénát vonják felelősségre.
Bordács Andrea
A múzeumi virtuális túrák körülbelül a 2000-es évek elején indultak, s a világ számos múzeuma próbálkozott a virtuális bemutatkozásokkal. Ekkortájt már Magyarországon is készültek ilyen séták, de a kezdeti lelkesedés után a nagyrészük eltűnt az intézmények weboldaláról. A pontos okokat illetően csak feltételezések vannak, például indokolhatta az, hogy a közönség részéről akkor talán nem volt olyan nagy igény erre, és számos intézmény aggódott, hogy ha virtuálisan bejárhatják a tereiket, akkor nem fognak személyesen odalátogatni, hisz megkapják azt az élményt személyes jelenlét nélkül. Ezt már akkor is irreális feltételezésnek tűnt, hisz bizonyíthatóan azokat a műveket szeretnék látni a leginkább, melyekkel a legtöbbször találkoznak más formában, helyszínen.
Sárai Vanda
A munkavállalói mobilitás és a digitális nomádság korában úgy tűnhet, hogy külföldre költözni egy állás miatt ma már nem is lehetne egyszerűbb. Bár ez a gyakorlatban többé-kevésbé így is van, a folyamatot kísérő érzelmi megterhelés, az ismerősség és otthonosság hátrahagyásának dilemmái valahogy mégsem szűntek meg létezni. Többek között ezt vizsgálja Mikhail Bushkov és Olga Bushkova «ZRH» című kiállítása az ISBN-ben.
Nagy Zopán
Boruzs Ádám (1991), a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő szakán végzett 2018-ban, mesterei: Bukta Imre és Kiss Péter. 2017-ben Ari Kupsus művészeti díjat, 2018-ban Unilever díjat kapott, 2020-ban pedig elnyerte a Decode Kortárs Építészeti és Művészeti Alapítvány Ígéretes projekt-díját. Boruzs Ádám: szubjektivitása, folyamatos képzőművészeti tevékenysége révén (másképpen) foglalkozik a világ(egyetem) tér- és időbeli szerkezetével, illetve fény- és színtani kérdéseivel. Definíciója szerint: gondolkodása konceptuális jellegű, középpontjában elsősorban a festészet és a videóművészet „dialektikája” áll, kiterjesztve azt az installáció médiumára is…
Kovács Kristóf (Sajnos Gergely)
Bárhol is legyünk, egyfolytában akad valami nézni- vagy hallgatnivaló. Minden igyekezetünk ellenére totális csendet, illetve üres teret nem tudunk létrehozni. Ez olykor roppantul zavaró tud lenni, viszont ha odafigyelünk a különféle zajokra, és meghalljuk őket, akkor rabul ejthet minket az alapzajok természetes és folytonos szimfóniájának lüktetése. A szabálytalan tónusok harmóniáját eltérő frekvenciájú és intenzitású jelek összessége alkotja. A zajok felhasználása az experimentális zenei irányzatok kiindulópontját képezik, melyek új perspektívát nyitnak a zene egészében. A kísérleti dallamok részint leírhatóak a tradicionális zenei jelölésekkel, valamint a hagyományostól eltérő szimbólumokkal, vizualitással. A zajhangokat megjelenítő partitúrák egyfajta konceptuális receptként is értelmezhetőek, amelyek csaknem végtelen lehetőséget hordoznak magukban a sűrű, disszonáns hangok csoportjának megalkotása, megszólaltatása során.
Istvánkó Bea
A mostani kiállítás rekonstrukció, Kemény 1968-as, a Fészek Művészklubban megrendezett kiállításának elérhető munkáit gyűjti újra össze. Ugyanakkor nem szimpla, kommentár nélküli rekonstrukcióval állunk szemben, hanem egy olyan értékes művészettörténeti gyűjtéssel, amely archív képek, szövegek és mozgóképes anyagok segítségével dolgozza fel az alkotó egyik legkülönlegesebb tárlatát.
A vírushelyzetre való tekintettel a kiállítás, bár a galériatérben is látogatható, mégis az online felületek anyagaival együtt teljes. A galéria honlapján és YouTube csatornáján látható értékes anyagok mindenképpen segítenek kontextualizálni és mélyebben megérteni a fiatal alkotó ötvenhárom évvel ezelőtti gondolkodását, valamint a pop-arthoz fűződő viszonyát.