Sirbik Attila
A parlamenti választások eredményeinek értékelésére drMáriás összehívja nagyszabású, rendkívüli globálparlamenti ülését, amelyen részt vesz Orbán Viktor, Kádár János, Putyin, Zelenszkij, Obama, Sztálin, Morawiecki, Marylin Monroe, Greta Thunberg, Jézus, Micimackó és még sokan mások, hogy annak egyetlen napirendi pontjaként kezdeményezze a kortárs művészet mielőbbi törvényi rendszabályozását, hogy az a jövőben Brüsszel helyett a magyar emberek érdekeit szolgálja, egyben kiállításával példát mutat arra vonatkozóan, hogy a jövő művészetének milyennek kell lennie az újabb kétharmados felhatalmazás tükrében.
Fülöp Tímea
Mindenki ismeri a mitológiát. Ez nem azért evidencia, mert a műkedvelés minimuma, hanem azért, mert kortárs, minden anakronizmus nélkül. A kijelentés arra vonatkozik, hogy önkéntelenül is történetekkel vesszük körbe magunkat, és minden történet mélyéről egy mítosz sejlik fel a mesétől a regényig. Ugyanazt mondjuk újra, mióta az emberiség írni tud, ugyanazokkal a szimbólumokkal, hősökkel és gonoszokkal, harccal, csatával, szövetségesekkel.
Sárai Vanda
Az elmúlt évek egyik legkomolyabb tanulsága, hogy a Föld különböző pontjait összekötő hálózatok száma gyakorlatilag végtelen. Egy vuhani piacon egy vírus sikeresen terjed át állatról emberre – majd a következő két évben a világ jelentős része karanténba kényszerül. Oroszország február 24-én lerohanja Ukrajnát – ez pedig élelmezési és gazdasági válságot idéz elő gyakorlatilag minden kontinensen. Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy a globalista világrend egyben a világszintű pillangóhatások kora, melynek rendszeréből voltaképp lehetetlen kiszállni.
Kopin Katalin
Az Aknay Csaba és Kotschy Gábor alkotta duó, a The Orbital Strangers Project fő fotográfusi profilja a portré- és filmfotózás, ezen a két területen nemzetközi referenciákkal rendelkeznek. Alkalmazott fotográfiai munkáik mellett ez a harmadik alkalom, hogy önálló kiállításon mutatják meg autonóm, vizuális világukat: egy sajátos, szubjektív fotósorozatot, melyet összehangoltan, szimbiózisban hoztak létre. A szentendrei PhotoLabban megvalósult kiállítás egy képpár alapú portrésorozaton keresztül beszél az otthonkeresésről és a beilleszkedésről.
Tayler Patrick
Miközben az eltérő páratartalmú és hőmérsékletű, mesterségesen elkülönített helyszínek között sétálunk, derengeni kezd, hogy mi is élőlények vagyunk. Pontosabban az érzékelési, lélegzési körülményeink váltakozásával, kiszámíthatatlan izzadásunkkal párhuzamosan elkezd lebomlani az a kulturális fikció, ami az embert megkülönbözteti fotoszintetizáló társaitól.
Danka Zsófia
Bartha új fotósorozatának gyökerei egészen a 2011-ben indult nonrelevant fotóblogig nyúlnak, amely a városi élet abszurditásának különböző aspektusait sorakoztatja fel. Később a Common Nature című sorozatában, majd fotókönyvében már árnyaltabban tematizálja a humán élőtér és a környezetbe való emberi beavatkozások célnélküliségét, romlott viszonyát.
Cséka György
Dafna Talmor 2009 óta építi következetesen és szisztematikusan Constructed landscapes című sorozatát, amelynek ez a második magyarországi, a TOBE Galleryben rendezett kiállítása. Az első tárlat óta eltelt négy év művészileg legjelentősebb történése az alkotó hasonló című fotókönyvének kiadása 2020-ban, amely kötet a mostani kiállítás installációjában többféle formában is megjelenik – lapjaival kiterítve a falon, tekercsben és egymásra tornyozva.
Fülöp Tímea
A sokaság nemcsak a családi összetartozást és a választott közösséget jelenti, hanem azt is, hogy egy belső sokszorozódást is megtapasztalhatunk. Arról van szó, hogy Lantos tulajdonképpen az interpretáció interpretációját festi – az álom már önmagában egy benyomás kivetülése, majd ez az álom még keresztülmegy egy értelmezésen is. A képek animizált tárgyai a személyiség egy-egy darabját hordozzák, a szék nem szék, hanem az én egy szelete – vagy azt is mondhatnánk, hogy az én egy adott pillanata.
Tayler Patrick
Miközben megmerítkezünk az ultramarin színblokkokban és recehártyánk teljes felületét betölti a monokróm felületek irizálása, egy újfajta időbeliségbe csöppenünk. Eltölthetnénk benne egy-két hetet is, de akár pár másodperces flashelések kiterjedt jeleneként is megélhetjük ezt a csendet. Kissé lebegősen a vízfelszínen, a flowban. Nagyon rojál ez a tavaszi sugárzás, ami körbeöleli a kosárlabdák prózai, tapintható realitását. Itt nyugi van.
Fazakas Réka
A MAMÜ tavaszkezdő csoportos kiállításának titokzatos, misztikus címe az Animula. Ehhez társul az a szokatlanság, hogy csak női művészek állítanak ki, noha a tárlat kurátora egy úriember, Ocskay László Doky. Könnyen sejthető, hogy mindennek köze van a nőnaphoz és az ébredező tavaszhoz, ezeken kívül pedig még valami máshoz is, melynek megértéséhez némi irodalmi és filozófiai ismeretre is szükségünk van.
Fülöp Tímea
A művészettörténészek szeretik felhívni a figyelmet arra, hogy más stílusokkal összehasonlítva jóval kevesebb nő akad az absztrakt expresszionisták között, mint férfi, és ezt az aránybeli különbséget rögtön meg is magyarázzák azzal, hogy ez az egyik leginkább erőt próbáló festészeti lehetőség. Jó eséllyel még egy videót is fognak mutatni a karjait lengető, hajlongó Pollockról – így alkot az amerikai férfi. Azért jön ilyen készségesen az indoklás, mert már a ténymegállapításban is benne van a szándéka, ugyanis a fizikai oldal hangsúlyozásával könnyű arra terelni a szót, hogy a gesztusokban indulattá kondenzált érzelem van, a verejték csak egy másfajta könny.
Fülöp Tímea
Amikor az önmagát komolyan nem vevő helyzetértékelés vizuális szóviccekhez folyamodik, hogy a betárcsázós internet korából kölcsönvett szimbólumokkal fejezze ki generációs hovatartozását, akkor a posztdigitális eszképizmus légüres térbe kerül. Góth Martin kiállításán nem érdemes megkérdezni, hogy milyen volt a 90-es évek, nemcsak a szokásos okból, miszerint minden felelevenítésre szépia filtert rak a nosztalgia, vagy egyenesen megteremt egy sosem volt múltat, ami aztán kopogó szellemként kísérti – ma mindenki Mark Fishert olvas –, hanem már azért sem, mert az anyag tájidegen.
Viski Noémi
Budapest a kiinduló- és a végpont. Minden, ami közte történik, különböző művészeti ágak szüntelen próbálkozása arra, hogy kifejezzék, mit élünk át itt. Több mint nyolcvan választott irodalmi mű feldolgozása mutatja be rajzokon és térgrafikákon a várost Forrai Ferenc Négyszöglet – Budapest című kiállításán.
Fülöp Tímea
A Faur Zsófi Galéria Otthonról haza című csoportos kiállítása kijelöli a csapásirányt maga előtt, ám annak mentén rengeteg kérdést akar egyszerre feltenni. Látszólag arról a banális dilemmáról van szó, hogy mitől otthon az otthon, amin egy jó ízlésére büszke ember legfeljebb egy karácsonyi Hallmark-film nézése közben mélázik el, ha a tojáslikőrtől túlságosan meghatódott, mert mindenki ismeri a sablonválaszt: a családtól (legyen az vérszerinti vagy fogadott) lesz otthon az otthon. A még ennél is felvilágosultabbak azt felelhetik, hogy ehhez a család definícióját is ki kell tágítani, hiszen sokakat csak háziállataik vagy szobanövényeik várják haza, márpedig az is egy otthon.
Danka Zsófia
Disztópikus diszkódíszlet, futurisztikus féreglyuk, armageddonalagút, de legfőképp helyspecifikus, multiszenzoriális installáció. A kiállítás szubverzív esztétikai felépítése egyszerre feszegeti a képzőművészet és performansz határterületeit, és rúgja fel azokat. Az érzékelés expanziójában felsejlik egy felborult világrend víziója.
Jankó Judit
Orr Máté képei egyszerre idézik a klasszikus festőművészet hagyományait és térnek el tőle, viccesek és félelmetesek egy időben, de a hatás, amit kivált velük (legalábbis bennem mindenképp), mégsem az ambivalencia, hanem valamiféle döbbent („mi a túró van itt?”) csend és elgondolkozás. Orr Mátéval a Várfok Galériában szeptember 16-án nyíló új kiállítása kapcsán beszélgettünk.