Az értelmezés varródoboza
Gerhes Gábor: blackmirror.
Cséka György
Gerhes Gábor talán legambiciózusabb, de mindenképp a legnehezebben felfejthető, sokrétű utalási hálóval dolgozó, számtalan értelmezési keretet játékba hozó és lebontó munkája a 20 művet bemutató blackmirror. Már a kiállításcím is figyelemreméltó, bár nem biztos, hogy szerencsés választás, hiszen róla a befogadók többségének valószínűleg a nagy sikerű, disztopikus antológiasorozat, a Black Mirror (2011–2019) ugrik be, aminek említését épp emiatt kerüli is a kiállítást kísérő, a tárlathoz értelmezési szempontokat körvonalazó szöveg. A túl ismert, túl erős cím/film/kontextus vámpírszerű módon telepedik rá az alkotói gazdatestre, és szívja ki annak éltető nedveit.
Az énre utaló fragmentumok újrarendezése
Tarr Hajnalka: In Vitro
Áfra János
Tarr Hajnalka gyakran él az alapelemül választott anyagok halmozásával, távolról alig kivehető formájukat egy nagyobb egészben oldja fel, és a rendezett ismétléssel ritmikus mintázatokat hoz létre. Korábban egy fotósorozat apropóján kis gipszbirkákkal árasztott el nagyvárosi helyszíneket, de kiállítóterekben is installálta őket (Instant nyáj, 2006); klasszikus festményeket adaptált absztrakt módon, kirakódarabokból hullámzó felületeket alkotva meg (Botticelli: Vénusz születése, 2011, Brueghel: Bábel tornya, 2011), illetve sokszázezernyi gemkapocsból épített hatalmas, egyre terebélyesedő fémfüggönyt pszichiátriai járóbetegek bevonásával (Attachment, 2008, 2019).
A bámulatos hétköznapiság varázsa
Fischer Judit: Ami szép, az szép
Sárai Vanda
Fischer Judit legfrissebb munkáiból egyfajta pasztellnyugalom árad. Nincsenek rikító színek, sem zajos minták, sokkal inkább kellemes harmónia jellemzi a visszafogott háttérszínek előtt lebegő talált tárgyak csendéletszerű ábráit, melyeknek témái egyszerre ébresztenek nosztalgiát a nézőben, és beszélnek – talán akaratlanul is – a szokatlanul visszavonultan telő mindennapokról. A Kisteremben megrendezett Ami szép, az szép című egyéni kiállítás munkái három részre oszthatók: a művész munkásságából már jól ismert akvarellfestmények mellett papírfűző technikával összeálló tájképek és jelenetek, illetve egy subázott szőnyeg is helyet kapott a galéria két terében. Kétségkívül pepecselős munka mind.
Magunkban bízhatunk
Pintér Dia: Mindent el kell kezdeni valahol
Sirbik Attila
Pintér Dia mostani, Mindent el kell kezdeni valahol című kiállítása a bizonytalanságba ágyazott, a konfliktusokra elhárító mechanizmusokkal reagáló ember vizuálisan megjelenített pszichodinamikai tere – legalábbis, a kiállítást kísérő szöveget is mankóként használva, viszonylag könnyedén belehelyezkedhetünk a felkínált diskurzusba. Mindenesetre Pintér motivációjának egyik fő eleme a kimondatlan vagy feldolgozatlan narratívák vizualizálása. Az általa megjelenített fiktív, lebegő figurák, amorf formák, állatok és szerpentinszalag teremtmények, bizonyos tekintetben annak a definíciónak a szétírásán munkálkodnak, miszerint az ember a társas viselkedési normák által szabályozott, a társadalmi elvárásoknak megfelelni vágyó, önfegyelemmel rendelkező racionális lény.
A disztópiába vetett remény
Efemer rémálmok
Fülöp Tímea
Lenni alapvetően nehéz (rossz?) mostanság, különösen ha pályakezdő művésznő az ember – sugallja Rieder Gábor megnyitóbeszéde a Néha az óceánnal merülök című kiállítás kapcsán készült videóban. A Deák Erika Galériában olyan munkák kerültek bemutatásra, amelyek általános vágyak szimbolikus rémálommá válásáról szólnak – érdekes módon úgy, hogy bár a be nem teljesedett vágyak egy tőről fakadnak, a művésznők által rájuk adott személyes magyarázatok látszólag ellentétesek. A feltett kérdés tehát az, hogy miért nem lehet egyről a kettőre jutni, ami előfeltételezi, hogy ez a sivár valóság, a válaszok pedig a történelmet, a társadalmat, a szcénát vonják felelősségre.
Transzplantáció
Cecília Mandrile, Niamh Fahy, Sonny Lightfoot és Tom McDonagh 3D-s virtuális kiállítása
Bordács Andrea
A múzeumi virtuális túrák körülbelül a 2000-es évek elején indultak, s a világ számos múzeuma próbálkozott a virtuális bemutatkozásokkal. Ekkortájt már Magyarországon is készültek ilyen séták, de a kezdeti lelkesedés után a nagyrészük eltűnt az intézmények weboldaláról. A pontos okokat illetően csak feltételezések vannak, például indokolhatta az, hogy a közönség részéről akkor talán nem volt olyan nagy igény erre, és számos intézmény aggódott, hogy ha virtuálisan bejárhatják a tereiket, akkor nem fognak személyesen odalátogatni, hisz megkapják azt az élményt személyes jelenlét nélkül. Ezt már akkor is irreális feltételezésnek tűnt, hisz bizonyíthatóan azokat a műveket szeretnék látni a leginkább, melyekkel a legtöbbször találkoznak más formában, helyszínen.
A nagyi főztjét még a Google sem feledteti
Mikhail Bushkov és Olga Bushkova: «ZRH»
Sárai Vanda
A munkavállalói mobilitás és a digitális nomádság korában úgy tűnhet, hogy külföldre költözni egy állás miatt ma már nem is lehetne egyszerűbb. Bár ez a gyakorlatban többé-kevésbé így is van, a folyamatot kísérő érzelmi megterhelés, az ismerősség és otthonosság hátrahagyásának dilemmái valahogy mégsem szűntek meg létezni. Többek között ezt vizsgálja Mikhail Bushkov és Olga Bushkova «ZRH» című kiállítása az ISBN-ben.
Kvantumi rezgések, regresszív rétegek…
Boruzs Ádám alkotásai, videómunkái nyomán
Nagy Zopán
Boruzs Ádám (1991), a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő szakán végzett 2018-ban, mesterei: Bukta Imre és Kiss Péter. 2017-ben Ari Kupsus művészeti díjat, 2018-ban Unilever díjat kapott, 2020-ban pedig elnyerte a Decode Kortárs Építészeti és Művészeti Alapítvány Ígéretes projekt-díját. Boruzs Ádám: szubjektivitása, folyamatos képzőművészeti tevékenysége révén (másképpen) foglalkozik a világ(egyetem) tér- és időbeli szerkezetével, illetve fény- és színtani kérdéseivel. Definíciója szerint: gondolkodása konceptuális jellegű, középpontjában elsősorban a festészet és a videóművészet „dialektikája” áll, kiterjesztve azt az installáció médiumára is…
A hangok koincidenciája
GRAPHIC SCORE a MAMŰ Galériában
Kovács Kristóf (Sajnos Gergely)
Bárhol is legyünk, egyfolytában akad valami nézni- vagy hallgatnivaló. Minden igyekezetünk ellenére totális csendet, illetve üres teret nem tudunk létrehozni. Ez olykor roppantul zavaró tud lenni, viszont ha odafigyelünk a különféle zajokra, és meghalljuk őket, akkor rabul ejthet minket az alapzajok természetes és folytonos szimfóniájának lüktetése. A szabálytalan tónusok harmóniáját eltérő frekvenciájú és intenzitású jelek összessége alkotja. A zajok felhasználása az experimentális zenei irányzatok kiindulópontját képezik, melyek új perspektívát nyitnak a zene egészében. A kísérleti dallamok részint leírhatóak a tradicionális zenei jelölésekkel, valamint a hagyományostól eltérő szimbólumokkal, vizualitással. A zajhangokat megjelenítő partitúrák egyfajta konceptuális receptként is értelmezhetőek, amelyek csaknem végtelen lehetőséget hordoznak magukban a sűrű, disszonáns hangok csoportjának megalkotása, megszólaltatása során.
Ez volt – ez van
Kemény György Fészek ‘68 című kiállítása
Istvánkó Bea
A mostani kiállítás rekonstrukció, Kemény 1968-as, a Fészek Művészklubban megrendezett kiállításának elérhető munkáit gyűjti újra össze. Ugyanakkor nem szimpla, kommentár nélküli rekonstrukcióval állunk szemben, hanem egy olyan értékes művészettörténeti gyűjtéssel, amely archív képek, szövegek és mozgóképes anyagok segítségével dolgozza fel az alkotó egyik legkülönlegesebb tárlatát.
A vírushelyzetre való tekintettel a kiállítás, bár a galériatérben is látogatható, mégis az online felületek anyagaival együtt teljes. A galéria honlapján és YouTube csatornáján látható értékes anyagok mindenképpen segítenek kontextualizálni és mélyebben megérteni a fiatal alkotó ötvenhárom évvel ezelőtti gondolkodását, valamint a pop-arthoz fűződő viszonyát.
A sivatag mindenütt jelen van, és megváltja a jelentéktelenséget
Interjú Major Ákossal
Sirbik Attila
Major Ákos hosszú ideje antropocén városi tájakat fotografál, mely aktus számára a pihenés célja és eszköze egyszerre. Alkotásai többfajta jelzővel illethetők, de a minimalista, embertelen városfotói egyértelműen az Amerikából indult New Topographics képviselőihez kötik. A monokróm tónusok, a szemlélődő attitűdöt tükröző tájportrék önmagukban is életre keltik azt a lelkiállapotot, amiben születtek: meditatív, lecsendesült képek ezek, függetlenül attól, hogy Dubaiban, Kaliforniában vagy a Balatonnál készültek. A most bemutatásra kerülő anyag vizualitásban követi az eddigi évek sorozatait, de hozzáadódik egy nagyon fontos réteg, egy érzelmi szál. A fotók Pakson és közelében, gyerekkori emlékekkel átitatott helyeken készültek, melyek akkor is és most is nagyon fontos fogódzók az alkotó életében.
Karácsonyi lidércnyomás
The Nightmare Before Xmas és Barokk Femina
Győrffy László
Acélkék plakátok hirdetik, hogy idén elmarad a karácsony: a jövőképemet időben szimulációs kapszulákba zártam, minden más csak a jelen karácsonyának hús-vér kísértete, de túl hosszúra nyúlt az online megnyitó, ezért kilépek a spektrális jelenlétből, hogy megtudjam, működik-e még a lábam a fantomfájdalom jelentkezése előtt – a Gutenberg tér üres, csak fertőzött répák hevernek a játszótéren az anorexiás égbolt alatt. A TOBE Gallery adventi Instagram-kampányának szellemes geometriája fokozatosan készített fel az év végi kellemetlenségekre, amelyben a hírnök szerepét Jessica Harrison angyalian bájos, műgyantával preparált kerámiája töltötte be, az ajándékozás gesztusával emelve maga elé saját beleit: elnézést, remélem nem baj, ha nincs becsomagolva, de nehéz évünk volt, a legfontosabb úgyis a SZERETET.