FLUMEN II.
Bánki Ákos kiállítása
Lisányi Endre
Bánki Ákos aktuális tárlatát a 2021-as, Flumen I. című kiállítás folytatásának tekinthetjük. A kiállításcím, ami egyúttal a bemutatott alkotások elnevezése is, elsősorban azt a különleges átéltséget idézi fel a nézőben, amikor az ember valósággal eggyé válik és együtt áramlik a végzett tevékenységgel, esetünkben a festéssel.
Mint egy nagy fehér cápa
Interjú Felsmann Istvánnal
Molnár Judit Lilla
„Az Instagram hatására a konceptualizmustól egyre inkább a vizualitás, a látvány felé tolódik a hangsúly. Nem nagyon hiszem, hogy lehet pusztán „monitorra” dolgozni, de talán nem túlzás azt állítani, hogy az újabb generációk számára az Instagram lett maga a koncepció. Ez még önmagában nem jelent feltétlenül bajt. Én a problémát inkább a gyorsulásban látom, hogy egyidejűleg túl sok hatás és információ éri a művészeket.”
Hortus meus
Major Kamill kiállítása
Keserü Katalin
A Kálmán Makláry Fine Arts több alkalommal is bemutatta Major Kamill „írásos” és rácsszerkezetes képeit, reliefjeit és szitanyomatait, melyek az archaikus rendszerekbe vitt szenvedélyek-szenvedések révén egyéniek, felkavaróak és ismételhetetlenek. Major Kamill szerigráfiasorozatában a kert művészetmetafora lett. Sorozatának szándékosan latin címe mára titokzatossá vált, és egy saját hátteret hív elő.
Lufik, abúzus, mimikri
Hajgató Terézia tárlata
Sinkó István
A begyógyíthatatlan sebek injekcióstűnyomai, a kipukkadt, „Szeretlek” feliratú lufik, a szerepekbe kényszerítés attribútumai, a játékok és luftballonfigurák egyszerre vannak jelen Hajgató Terézia új tárlatán. Látszólag éles a váltása korábbi – székek mimikrivilágú környezetben megfestett – alkotásai és a mostani képei között. Ám – ahogy az alkotó is határozottan állítja – valójában ugyanaz ám másképpen. És más fajta képekben.
Jelenbe ágyazott emlékfoszlányok
Interjú Bagi Attilával
Molnár Judit Lilla
„…az az érzésem, hogy a „tudott” információ sokszor elegendő a néző számára ahhoz, hogy a vizualitást már csak a lehető legprimerebb szinten tudja befogadni, mivel tudat alatt elkényelmesít az, hogy „tudom, miről szól ez a cucc”.”
Kiállításformában megtett vallomás
Menyhárt Marcell kiállítása
Jankó Judit
Az idén tízéves Nick Galériának Menyhárt Marcell az első művésze, akinek felvállalta a teljes körű képviseletét. A Macropop címet viselő, pályakezdő és identitáskereső tárlatról beszélgettünk a fiatal szobrásszal, aki a munkáiból is érezékelhető őszinteséggel válaszolt a kérdésekre.
Patria ubi bene
Ricz Géza: SENK/HÁZA című kiállításához
Orcsik Roland
Szürkére kopott játszótéri csúszda áll – hol is? A háttér két alaptónusra van bontva, feketére és szürkére. Sokáig fel sem tűnik az ellenpontot képező függőleges, világoskék csík. Mintha nem is csík lenne, hanem égő seb. Épp ennek a vonásnak köszönhetően válik érzékelhetőbbé a csúszda fotószerűsége.
Falloszlabirintus
Dallos Ádám és Hopp-Halász Károly kiállítása
Novák Lea
A térben a művek mellett csupán egy szöveg tűnik fel rögtön a legelején: a két alkotó közötti 2016-os e-mailváltás egy részlete, amelyben a kiállítás előkészületeit beszélik meg; a párbeszéd Halász halálának bekövetkezte miatt sosem fejeződhetett be. Hopp-Halász szavával élve egy különös peep show-nak lehetünk tanúi, ám itt emberek helyett a művek kerülnek interakcióba egymással.
Szenzuális és intellektuális játék a fénnyel
Fényművészeti múzeum Budapesten
Jankó Judit
A világ egyik legnagyobb fényművészeti múzeuma Budapesten van: ez a LAM (Light Art Museum). Az egykori Hold utcai piac területén nyílt független művészeti kiállítótérben modern és kortárs fénnyel kapcsolatos művészi munkával találkozhatnak a látogatók, köztük Moholy-Nagy László és Victor Vasarely alkotásaival.
Újrahasznosított emlékek
Ferencz S. Apor kiállításáról
Túros Eszter
Ferencz S. Apor az utóbbi két évben új, sorozattá érlelt képi világot alakított ki, egy olyan egyedi beszédmódot, mely újszerűsége ellenére, korábbi alkotásai felől válik leginkább értelmezhetővé. Emlékekből, emlékekkel dolgozik, a személyes és kollektív emlékezet tárgyaival.
Kollektív és egyéni morfológiák
Színerő – Léptékváltás X.
Mitől lesz egy kép festmény? Erre a kérdésre a teoretikusok és művészek hosszú ideje keresik a választ. Időről időre az adott korszak esztétikai normatívái és kánonja alapján kísérletet is tesznek a kérdés megválaszolására. A lehetséges megfejtés a hullámzó kánon aktuális vonala mentén alakul, de jellemzően magában foglalja az előző időszakok elvárásait is.
Metszetben az idő
Folyékony időszeletek – Női művészek az MNB kortárs gyűjteményéből
Kovács Alex
A veszprémi Művészetek Háza, az Európa Kulturális Fővárosa program miatt a városra irányuló figyelmet kihasználva több, jelenleg látogatható kiállítását a női képzőművészet bemutatásának szenteli. Ezek közül a Művészetek Háza és az MNB Arts and Culture – a Magyar Nemzeti Bank gyűjteményének kezelő szervezete – első közös, Folyékony időszeletek címet viselő kiállítása egy igazán különleges rendezés, amelynek kurátora az MNB kortárs gyűjteményét gondozó divízió vezetője, Hamvai Kinga.











